A gravitáció tényleg a négy alap erő egyike?

Pontosan ez a lényege a Mindenség Elmélete (a részecskefizikiai standard modell és a relativitáselmélet egyesítése) utáni kutatásnak, hogy az egyik így értelmezi a gravitációt, a másik pedig amúgy.

Kénytelenek vagyunk a világot úgy kezelni, mintha a nagyon kicsi dolgokra más fizikai törvény vonatkozna mint a nagyon nagyokra. Ami ugye lehetetlen, hogy igaz legyen, ahogyan Schrödinger rámtatott a macskás példával.

De ez nem olyan egyszerű, hogy dobjuk el hasraütésszerűen az egyiket, mert a saját nagyságrendjében mind a kettő MŰKÖDIK. Ez az őrjítő. Ezért probálnak olyan dolgokat kitatlálni, mint a kvantumgravitáció, amik próbálják áthidalni a különbségeket, de ez eddig még nem járt sikerrel.

Lehet hogy neked "logikusnak" tűnik valami - a fizikusoknak is. :D De a modell megbízhatóságot nem az fogja eldönteni, hogy nekünk mennyire tetszik, vagy mennyire elegáns, egyszerű, szívünkhöz közel álló - hanem hogy meg tudja-e jósolni, hogy hogyan fog-e valami viselkedni vagy sem. Jelenleg ez a két módszerünk van, amik külön-külön alkalmazva működnek, de egymás területeire, vagy együttesen viszont nem.

Ha ezt meg tudnád oldani, te lennél az évtized fizikusa. :)

Én azt hiszem, hogy esetleg túl becsülöd, hogy mennyiben hasonló a másik 3 erő és mennyiben külünböző a 4ik. Ha utánaolvasol a többi kölcsönhatásnak könnyű megállapítani, hogy mindegyik bír olyan tulajdonságokkal, ami csak rájuk jellemző. Az erős kölcsönhatás pl. nem csökken a távolsággal arányosan, mint a többi, hanem egy ponton túl egyszerűen megszűnik. A gyenge kölcsönhatás megsérti a paritás szabályait. És sorolhatnám. Ezeket magyarázni nem kisebb feladat, mint ha a gravitáció egyéni vonásait magyarázzuk. Sőt úgy értesültem, hogy bármilyen 2-es, nem 1-es spinű mező viselkedése megkülönböztethetetlen lenne attól, ahogy a gravitáció viselkedik. Tehát nem arról van szó, hogy a gravitáció gyengesége valamiféleképpen különlegessé teszi. Szerintem az például, hogy maga a szabály, amivel terjednek, teljesen más a két atomi szintű hatás esetében (míg az elektromágnesesség és a gravitáció egyenletesen csökken arányosan a távolság négyzetével), sokkal fontosabb és nehezebben magyarázható.

Nyilván az M-elméletről sem tudjuk, hogy igaz-e és könnyen lehet, hogy hamis. Einsitein sem tudta, hogy az ő elmélete helyes-e, amíg a kísérleti eredmények (fény elhajlása, atomórás idődilatáció) nem igazolták. Einsteint és a többi tudóst szokás úgy megjeleníteni, mint egy sámánt, aki a szakállába mosolyog, mert eleve tudja, hogy jó lesz az általa megvilágosodás útján kapott eredmény, de nyilván nem így van.

Amúgy itt húzható egy párhuzam a relativitás és az M-elmélet között.

Einstein fegyverténye az volt, hogy be tudta vinni a fényt a referenciapontokról szóló modellbe. (Ugye az volt a probléma, hogy egy mozgó viszonyítási pontról megfigyelt dolog sebességének eldöntéséhez hozzá kell adni a megfigyelési pont arányos haladási sebességét, a fény esetében viszont nem, az mindig azonos sebességűnek látszott.) Einsteinnek is mondhattuk volna - és pontosan ezért ragadtak le a többi tudósok az éter elméletnél - hogy "nem lenne jobb, ha egyszerűen a fényt is ugyanazzal a fizikával tekintjük, ahelyett, hogy az egész rendszert átalakítjuk?" Végül is az univerzum többi részére a fizika működött, csak a sugárzások leírásánál bukott ki, hogy nem működik. Mégis, a következményei, amilyen hihetetlennek tűntek, nem csak a sugárzásra vonatkozóan adtak pontosabb eredményeket. Ugye az idődilatáció - hogy az idő két ponton máshogy telik, ha a sebességük más - ugyanúgy vonatkozik az anyag minden fajtájára.

A tudósok nem azért találnak ki plusz dimenziókat, mert nincs jobb dolguk, hanem mert ugyanígy a szemléletmód megváltoztatásától remélnek eredményeket. Ha az M-elmélet igaz, akkor nagyon sok megfigyelt probléma - ugyanúgy, mint Einsteinnél a rendetlenül viselkedő fény -eltűnik, vagy magától adódik.

Elvileg az extra dimenziók csak annyit jelentenek, hogy olyan dolgokat, mint az elektromos töltés, nem külön mennyiségként kezelsz, hanem térbeli mozgásként, és ehhez mérten ábrázolod (hasonlóan, ahogy Einstein az időt a térbeli mozgással arányossá tette).