Ha fél éven belül 2 maláj repülőgépet is szerencsétlenség ért, akkor valószínű egy harmadik katasztrófa is?
A kérdés nem politikai, hanem szimplán matematikai.
A következő fél évben tovább nő az esélye vagy éppen hogy csökken egy újabb katasztrófának a valószínűség számítás szerint?
-vagyis ilyenkor nő az esély egy harmadikra
-vagy csökken, mert már a malájokra eleget rájárt a rúd egy életre ahhoz, hogy újabb szerencsétlenséget szenvedjen.
Mivel a katasztrófák nem függnek össze, és nincsenek hatással egymásra, így se nem növelik, se nem csökkentik a további katasztrófa esélyét.
Ez ugyanaz, mint ahogy az, hogy lottónál egymás után 5x kihúzzák a 10-es számot, nem növeli, nem csökkenti az esélyét annak, hogy kihúzzák hatodszor is.
Maximum annyiban növeli a katasztrófa esélyét, hogy csökken a pénzügyi hátterük, és esetleg költségspórolás miatt nem ellenőrzik annyira a gépeket. De erre a valószínűségszámítást kiterjeszteni kvázi lehetetlen, ez már inkább gazdaságtan.
Szóval az, hogy egy céggel x, egymástól teljesen független katasztrófa történt, nem jelenti, hogy már "kapott eleget". A világ nem egy érzékeny valami, ami megsajnál egy céget, vagy akár egy embert is.
"Ha fél éven belül 2 maláj repülőgépet is szerencsétlenség ért, akkor valószínű egy harmadik katasztrófa is?"
Miért, a maláj igazság is három?
Kérdező, ugyan annyi, mint az első esetnek.
Ezek nem összefüggő, egymással nem kapcsolódó esetek. Nem generálja az egyik a másikat (maximum ha apád mostmár külön beletapos a fékbe, ha látja, hogy mögötte jön egy nő, és új a kocsija...)
Szerintem nagyobb az esély, mert igenis lehet összefüggés.
A fekete doboz alapos vizsgálata, a működtetés körülményeinek a feltárása gyakran arra vezet, hogy akár adminisztrációból, akár műszaki, akár más körülmények nem véletlenül okozták a katasztrófát.
Lehet, hogy elöregedtek a gépek és a szerviz nem tud megbirkózni a fokozott kihívással, de lehet akár egy nem megfelelő alkatrész is a katasztrófa oka.
Esetleg ritkább, vagy trehányabb az ellenőrzés.
Még ha más és más a két katasztrófa oka, akkor is lehet közös bennük, mondjuk az, hogy a maláj műszaki gárda nem jól képzett. Amíg a jármű nincs elhasználódva, addig a gyártó cég technikai tudása dominál, de lehet, hogy le vannak strapálva, vagy eleve ócska gépeket vett a légitársaság és most érkeztek arra a pontra, amikor kezdődnek a bajok.
Egy német cég már rég lepasszolta volna a gépeket, vagy sorra kicserélték volna az alkatrészeket, de esetleg ők még hajtják, nagyobb üzemórát engedélyeznek, vagy az üzemanyag nem tökéletes, esetleg az olaj, amit használnak.
Még a pilóták hozzáállása is okozhatja, ha mondjuk elégedetlenek a fizetéssel, vagy egyéb problémáik vannak, mondjuk túlhajtják őket.
Én bizony meggondolnám, mert nem is butaság az a három a maláj igazság mondás.
Nem, mert a maláj légitársaság megszűnik addigra.
A matematikai érvelés hibája, hogy nem veszi figyelembe a kezdeti feltételek függőségét az eseményektől.
Előző vagyok.
Az Opel nem jó hasonlat, mert a karambol az egy dolog, a repülőknél ritka eset.
Ellenben egy öreg autó is hasonló, mert ha elkezdődnek a műszaki problémák, akkor sorra előjönnek, egyszer ezt, egyszer azt kell kicserélni.
Az öreg Opel legfeljebb ledöglik, de a repülővel már más a helyzet, mert az le is zuhan ilyenkor.
Ha független események egymás utáni bekövetkezéséről beszélnénk , akkor ha minden más feltétel változatlan (ami elég problémás, mert a gépek már nem arra repülnek, és a társaság sem dugja homokba a fejét) akkor nyílván az események bekövetkezésének valószínüsége sem változik. A véletlen nem törődik az előélettel!)
Itt viszont nem beszélhetünk független eseményekről, ezért matematikai, valószínűségi oldalról közelíteni szerintem nem helyes.
Engem nagyon érdekelne, hol függ össze a csendes óceán fölött eltűnt (vélhetően lezuhant) gép és egy ország fölött LELŐTT gép között?
Előbbi eset lehet szervizelési gond, pilótahiba, utóbbi esetben a gép maga hibátlanul működött (legalábbis nem attól zuhant le, és hibátlan működés esetén sem lett volna esélye, tehát a bármilyen műszaki hiba itt érdektelen) illetve pilótahiba sem lépett fel (legalábbis, mint ahogy előbb, a kimenetelt nem befolyásolhatta).
Tehát, amennyiben valószínűségszámítást végzünk, akkor a két eset NEM kapcsolódik egymáshoz, tehát nincsenek kihatással egy harmadik esetre. Emberi tényező közrejátszhat, de az megjósolhatatlan, hogy milyen irányban lesz hatással.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!