Hogyan lehetnék jobb matematikából?
Szóljatok a szüleiteknek, és jelezzétek a problémát első körben a tanárnak. Ha nem kap a fejéhez, és nem változtat a stílusán AZONNALI HATÁLLYAL, akkor szóljatok az igazgatónak. Minél több szülő és gyerek "fog össze", annál több esélyetek van arra, hogy komolyan vegyenek titeket, és ne küldjenek el a sóhivatalba.
Sok sikert. :)
A probléma a nemértéssel van. HA a matematikát elolvastad és megértetted, kizárt, hogy elfelejted. Éppen erről lehet felismerni, hogy érted. Egy képlet például elfelejthető, de akkor az ember - persze hosszabb idő alatt - le tudja vezetni. Feltehetően már tavaly (vagy még régebben) is akadt bőven, amit nem értettél, csak valahogy memorizáltad. A matematikában az sajnos majdnem annyi, mintha semmit se csináltál volna.
Ha tényleg úgy van, ahogy írod, akkor lehet, hogy a tanár se érti (csak ezt hiszi), vagy már annyira megutált mindent, hogy tanítani is utál. Ezt is meg tudom érteni. A baj az, hogy az egész közoktatás el van rontva (nem könnyű elmagyarázni, miért, ezért csak reménykedhetek, hogy elhiszed), ezért lehetséges, hogy az iskolában nincs is alkalmas tanár. Tavaly például az egész országban 2 diák jelentkezett tanári pályára. Nem biztos, hogy az igazgató le tud akasztani egy jobbat. Ez a mai magyar közoktatás.
Tanácsként annyi mondható, példákon mindig ellenőrizd le, érted-e a tanultakat. És nézd meg visszamenőleg, meddig nem érted. Addig vissza kell lépni. Kegyetlen dolog, de sajnos pillanatnyilag nincs jobb.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!