Lehetne-e atommeghajtású autót építeni?

Az előző válaszolóhoz csatlakozva: elvileg lehetne - voltak is koncepciótervek:

[link]

[link]

[link]

[link]

[link]

[link]

Sőtt 2009-ben a Cadillac is előállt egy koncepcióval:

[link]

Gyakorlatilag viszont van egy csomó probléma - reaktor árnyékolása, hasadóanyag biztonságos tárolása (gondoljunk csak az autóbalesetekre), a reaktor bonyolultsága, biztosan működő/könnyen hordozható reaktorok - amit meg kéne hozzá oldani.

Azért annak oka van, hogy nincsenek hajónál kisebb atommeghajtású járművek.

Az előzőre is reagálva, nem árt megkülönböztetni az atomreakort a radioizotópos termoelektromos generátortól (RTG). A hajókat (jégtörők, tengeralattjárók) atomreaktorok hajtják, a Marson szolágló Curiosity-t pedig RTG. A Curiosity RTG-je 110 Watt elektromos teljesítmény leadására képes.

Emlékeztek még erre az autóra? Nem volt egy sportos darab :)

[link]

18 kW a teljesítménye! A Curiosity RTG-jéből 164 darab kéne, hogy meghajtsa.

Az eredeti kérdésre visszatérve, igen, az atomreaktoroknak van méretbeli korlátja. Ha túl kicsi a térfogat, a neutronok egyszerűen megszöknek, ahelyett, hogy új hasadást hoznának létre, így nem lesz önfenntartó a láncreakció.

További probléma, hogy egy üzemelő atomreaktor nagyon erős sugárforrás, aminek az árnyékolását a gyakorlatban több méteres betonfallal szokás megoldani. Ez egy autóban kissé nehézkes lenne.

Hagyjuk már ezt az olajlobbi baromságot..

Mondj egy működő,takarékos alternatív megoldást ami az "olajlobbi" miatt nem tud kibontakozni

Elvi akadálya nincs a dolognak. Viszont értelmetlenül nagyok lennének az autók (pl. nem férnének el a jelenlegi utakon), és eszement drága volna. Összességében semmi értelme.

Az ismert és műrevaló uránkészletek úgy 50 évre elegendőek, ha a jelenlegi technológiával használjuk fel őket. Ha okosabb üzemanyagciklust használnánk, ami nagy vonalakban a kiégett üzemanyag újrafeldolgozását, és szaporító reaktorok üzemeltetését jelenti, akkor az az 50 év felmehet úgy 1000 környékére is. A tervezés alatt álló 4. generációs reaktorok némelyike erre a problémára is megoldást jelenthet.

De amíg van a földből olcsón kibányászható urán, addig aligha fogunk ezekkel a meglehetősen drága technológiákkal nagyobb volumenben foglalkozni.

Aztán az az 50 év függ még az urán árától is. Rengeteg urán van ugyanis, amit egyszerűen nem éri meg kitermelni, de egy magasabb ár mellett, már megérné. A tengervízben pl. nagyon komoly mennyiségű urán van, de olyan alacsony a koncentráció, hogy nem éri meg vele bajlódni. Illetve azt mondják még, hogy - szemben pl az olajjal, ami után már kis túlzással a Föld összes négyzetméterét átkutatták, következésképpen egyre nehezebb komoly méretű új lelőhelyet találni - az urán utáni kutatások messze nem ilyen alaposak. Nagyon valószínű, hogy egy csomó olyan uránt rejt még a föld mélye, amiről még nem tudjuk, hogy ott van.

Aztán ott van még a tórium is. Szinte kimeríthetetlen energiaforrás lenne, azonban a közhiedelemmel ellentétben a tórium nem hasadóanyag, hanem tenyésztőreaktorokban először át kell alakítani. A dolog elvileg önfenntartó: teszel a reaktorba egy kis normál hasadóanyagot, meg egy kis tóriumot, az pedig amellett, hogy energiát termel, a tórium egy részét átalakítja uránná. Ez után a tóriumot fel kell dolgozni, kiszedegetni belőle az uránt, amit újra be lehet tölteni egy reaktorba, és újra lehet tóriumot pakolni köré. Ennek is elsősorban a fejlett kiégettüzemanyag-feldolgozási technológia az előfeltétele, ami egyrészt csak néhány országban áll rendelkezésre, másrészt meglehetősen drága. Végül is ez is csak pénz kérdése.

Olyan ugyanis nincs, hogy egy nyersanyag egyszer csak úgy elfogy, hogy tegnap még volt, ma meg már nincs. Ahogy szűkülnek a készletek, egyre drágább lesz, és ez egyre nagyobb nyomást jelent az iparon, hogy alternatív megoldás után nézzen. Ugyanúgy igaz ez az olajra, mint az uránra is.