A nép nevében és az Országháza című verseket kéne összehasonlítanom. Valaki le tudná írni nekem?

Persze. Ez az egyik:

Petőfi Sándor: A nép nevében

Még kér a nép, most adjatok neki!

Vagy nem tudjátok, mily szörnyű a nép,

Ha fölkel és nem kér, de vesz, ragad?

Nem hallottátok Dózsa György hirét?

Izzó vastrónon őt elégetétek,

De szellemét a tűz nem égeté meg,

Mert az maga tűz; ugy vigyázzatok:

Ismét pusztíthat e láng rajtatok!

S a nép hajdan csak eledelt kivánt,

Mivelhogy akkor még állat vala;

De az állatból végre ember lett,

S emberhez illik, hogy legyen joga.

Jogot tehát, emberjogot a népnek!

Mert jogtalanság a legrútabb bélyeg

Isten teremtményén, s ki rásüti:

isten kezét el nem kerűlheti.

S miért vagytok ti kiváltságosok?

Miért a jog csupán tinálatok?

Apáitok megszerzék a hazát,

De rája a nép-izzadás csorog.

Mit ér, csak ekkép szólni: itt a bánya!

Kéz is kell még, mely a földet kihányja,

Amíg föltűnik az arany ere...

S e kéznek nincsen semmi érdeme?

S ti, kik valljátok olyan gőgösen:

Mienk a haza és mienk a jog!

Hazátokkal mit tennétek vajon,

Ha az ellenség ütne rajtatok?...

De ezt kérdeznem! engedelmet kérek,

Majd elfeledtem győri vitézségtek.

Mikor emeltek már emlékszobort

A sok hős lábnak, mely ott úgy futott?

Jogot a népnek, az emberiség

Nagy szent nevében, adjatok jogot,

S a hon nevében egyszersmind, amely

Eldől, ha nem nyer új védoszlopot.

Az alkotmány rózsája a tiétek,

Tövíseit a nép közé vetétek;

Ide a rózsa néhány levelét

S vegyétek vissza a tövis felét!

Még kér a nép, most adjatok neki;

Vagy nem tudjátok: mily szörnyű a nép,

ha fölkel és nem kér, de vesz, ragad?

Nem hallottátok Dózsa György hirét?

Izzó vastrónon őt elégetétek,

De szellemét a tűz nem égeté meg,

Mert az maga tűz... ugy vigyázzatok:

Ismét pusztíthat e láng rajtatok!

És a másik:

Vörösmarty Mihály: Országháza

A hazának nincsen háza,

Mert fiainak nem hazája;

Büszke fajnak küzdő pálya,

Melyen az magát rongálja,

Kincsnek, vérnek rosz gazdája.

És oh szégyen! roszra, jóra

Még szavazni jár dobszóra.

Ura s rabja millióknak

Kik gyűlölnek és dacolnak;

Zsarnok, szolga egy személyben

Ki magával sincs békében.

S vaseszével

Jégszivével

Fölmerűl a külfaj árja,

A meleg vért általjárja,

És a nemzet áll fagyottan

Tompa, zsibbadt fájdalomban.

Nincsen egy szó

Összehangzó

Honfiaknak ajakáról,

Nincsen egy tett

Az eggyé lett

Nemzet élete fájáról.

A hazának nincsen háza. Mért?

Volt idő, midőn nevére

Fölkelének, s amit kére

Nem keresvén cifra szóban,

Ami a szív legmélyén van,

Adtak drága bért,

Adtak érte vért.

Most midőn leszállt a béke

S a vérontó harcnak vége,

S a hazának,

Mint anyának,

Aki gyermekei körében

Áll ragyogva örömében,

Földerűlne boldog napja:

Most fejét szenny s gyász takarja.

Földön futva,

Bujdokolva,

Mint hivatlan vendég száll be

A szegény s kaján telekbe,

Hol nevét rút ferditésben

Ismerik csak átokképen.

Neve: szolgálj és ne láss bért.

Neve: adj pénzt és ne tudd mért.

Neve: halj meg más javáért.

Neve szégyen, neve átok:

Ezzé lett magyar hazátok.

Jó munkát!