Valóban lehet savasítani és lúgosítani a szervezetet?
Valóban lehet.
A lúgosítás nem arról szól, hogy fogysz tőle, hanem hogy a túlságosan savas ételek ellensúlyozásaként lúgos ételeket fogyasztasz.
84%-os:
Szükségünk van tejre és húsra, viszont a mennyiségen van a hangsúly. A mai nyugatias társadalom túl sok húst eszik feleslegesen, emiatt van annyi túlsúlyos, cukorbeteg, szívbajos, emésztési zavaros, stb. ember. Ez tény. Nem azzal van a baj, amit eszünk, hanem a mennyiséggel. Értsd: Zabálással.
Az emberi testben a folyadékok pH-ja igen erősen szabályozott, tizedpontossággal beállított. Ez dinamikus állandó, vagyis eltérhet, de később (jó esetben) visszaáll a normál értékre. Ennek megfelelően simán lehet savasítani és lúgosítani, csak nem lesz tartós.
Bizonyos betegségek okoznak acidózist vagy alkalózist (ez a "savasodás" és "lúgosodás"), de ezek már olyan súlyos tünetek, amik azonnali kórházi kezelést vonnak maguk után. Pl. a cukorbetegség egyik előrehaladott tünete lehet ilyesfajta.
A legkönnyebb repiratorikus úton alkalózist előidézni: hiperventilláció. Ez emeli a vér pH-ját, és ugyan a CO2-háztartást is megbolygatja (hiszen ezen keresztül hat), vagyis ájulást eredményezhet, de azért lúgosít, vagyis a csodadoktorok szerint egészségesnek kéne lennie. Sajnos nem az.
Azonban a túlzott savfelgyülemlés szintén káros, ez ellen irányulhatott eredetileg a lúgosítás hadjárat: gyomorégést okoz a savtúltengés. Illetve egyéb betegségekben is szerepet játszik, főleg az ízületek táján, mint például a köszvénynél (és itt kerülnek előtérbe a húsételek is). Az, hogy a zöldségfélék lúgosítanák a szervezetet érdekes gondolat, éppenséggel marhaság, de tényleg egészségesek (csak ne felejtsen el senki hüvelyeseket is fogyasztani, meg némi tejet/tojást a helyes aminosav-bevitel érdekében).
Az elsavasodás a sok cukor miatt van, a minap ettem igazi ős almát (nem nemesített és nem oltogatott) hasonló az íze mintha összekevernéd a rózsaillatot a tök ízével.
A lúgosításnak meg semmi értelme, gyakorlatilag az emésztést akadályozza vele az ember, mivela gyomorsavat semlegesíti, az meg gyomorfekélyhez vezet.
Utolsó: te csak azt hiszed, hogy természetes volt! Valójában a titkos GMO-kommandó járt arra és rejtette el a szupertitkos csodafegyverét, ami mutáns almákat terem. Mivel megetted, innentől fogva az a legkisebb, ha három füled nő, de átváltozhatsz akár X-menné is. Kénytelen leszek bújkálni a kormányerők elől, mivel mostantól fogva, hogy ezt nyilvánosságra hoztad (tudtad, hogy a GYK-t is figyelik?), téged fog üldözni mindenki, mert szeretnének felkoncolni vagy felboncolni (attól függően, ki kap el).
Bocsánat az OFFért, meg elhülyülöm a témát...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!