Hogyan számolható egyszerűen egy jel effektív értéke?
Például egy feszültség időfüggvénye:
u(t) = [10 + 3 * cos(w*t) + 8*sin(3*w*t)] V
tehát egy konstans tag, és különböző körfrekvenciájú szinuszos tagokból áll. Ennek hogyan lehet egyszerűen megállapítani az effektív értékét? Definíció szerint, tehát a négyzetét integrálni egy periódusra majd gyököt vonni igen körülményes. A válaszokat előre is köszönöm.
Lerajzoltam, de még mindig nem látom, hogy hogyan számíthatnám másképp mint integrálva, és visszaosztva.
A vizsgán sajnos nem lesz rá 2 - 3 percnél több időm, nem gondolkodhatok majd azon, hogy fut a jelem időfüggvénye.
Egyébként BME.
16:03: hát úgy, ahogy írtam :)
A komponensek amplitudóinak a négyzetei, és ezek összegének a gyöke. Mert ez egy 3 vonalas diszkrét spektrum, ami esetén a komponensek teljesítményét, tehát a négyzetét összegezni lehet, ekkor kapjuk meg az eredő teljesítményt. A fázisuk lényegtelen. Ha azonos frekvenciájú komponenesek is lennének, akkor először azoknak az eredő amplitudóját kellene kiszámolni, utána lehetne négyzetösszegezni a többivel.
Tehát:
Úgy tekintem mint Fourie sort, és így van a konstans együtthatóm, meg a két sinusos, (az egyik a másik felharmónikusa), tehát sqrt(10^2 + (3^2)/2 + 8^2/2)
Akkor mégsem az amplitúdó négyzetösszegének a gyöke, hanem az amplitúdó négyzetének a felének az összegének a gyöke?
Ha jól értem ez nem ugyanaz mint amit az utolsó írt.
Ha megkérem, valamelyikőtök leírja, hogy miért ez a megoldás?
16:36 igazad van, a szinuszos tagoknál a fele, mert ugye az amplitudó gyökkettede az effektív érték ezeknél a tagoknál.
Én a fentinél jobban nem tudom megmagyarázni, nekem ez már régen volt és nem számolgattam ilyesmit azóta sem. De mintha lenne valamilyen tétel, hogy a spektrum alapján így lehet az effektív értéket számolni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!