A SpaceX meddig kínlódik még a Starshippel?
10
Más rakéták esetén is kihalásszák a boostereket és refurbish után mehet újra. Ez nem újdonság az STS program óta megszokott dolog csak Musk próbálja úgy eladni mintha ez világraszóló dolog lenne. Náluk is eredetileg az volt a marketing szöveg hogy majd leszáll és újratankolás után mehet újra de ez nem valósult meg.





> "A másik dolog, ezek tesztek."
Nem is ezzel van a baj, hanem azzal, hogy ezek a tesztek mindig anyaghiba, szivárgás vagy nem működő vezérlés miatt mondanak csődöt. A teszteknek az lenne a célja, hogy a fizikai bizonytalanságokról gyűjtsenek be adatokat, amiket számolással nem lehet előre megjósolni, nem pedig arról, hogy leteszteljék jól szerelték-e össze vagy jól programozták-e fel a komputert.





"Jó, akkor nézzük úgy, hogy 10-ből 1 nem robbant fel."
Jó, tőlem nézheted úgy. Kár, hogy a valóság az, hogy nyolcból négyszer nem robbant fel. (A szuborbitális tesztrepüléseket nézve.)
De persze te azt fantáziálsz, amit csak szeretnél...
"A kontrollált leszállás meg maradjunk annyiban, hogy egy netto hazugság."
Ezt arra alapozod, hogy...?
Mondjuk, tudod mit? Miután a sikerrátáról írt állításod nettó hazugság, annyira nem is érdekel...
" Fél kezemen meg tudom számolni, hogy eddig hányszor tudták sikeresen végigvinni a missziót."
Lassan írom, hogy megértsd: ezek tesztrepülések.
Nem akarom túldicsérni a SpaceX-et, de az könnyen belátható tény, hogy olyat akarnak végrehajtani (teljesen újra használható űrrakéta), aminek még a közelében sem volt senki. Finoman jelezném ezzel kapcsolatban, hogy még az első fokozat újrahasznosításával kapcsolatban is mások csak tesztrepüléseket hajtottak legfeljebb végbe. Ugyanezt a SpaceX már rutinszerűen csinálja. (Érdemes megnézni, hogy indult a Falcon-9 első fokozatának újrhasznosítása. Az sem működött azonnal. Attól még jelenleg a SapceX kenterbe veri a világot ezen a téren.)
"Ja, mert akkor már nem számít, ha felrobban? Nem tudom mit szólnál hozzá, hogy ha a több milliárd Ft. értékű űreszközöd felszállítás közben felrobbanna a másik fél hibájából. Az okozott gazdasági károkról (GDP) ne is beszéljünk."
Te amúgy tudod, mit jelent a tesztrepülés fogalma? Mert nem nagyon látszik. Mondjuk semmi más tudás sem a megnyilvánulásaidból.
"#7 Gratulálok, szóról szóra végigmondtad Musk bemagolt propagandáját."
Nem, nem mondtam fel. Tényeket mondtam. (Amihez szerntem ahhoz képest jó, hogy neked hány igaz állítást sikerült írnod.)
Igen, Musk mond baromságokat. És csinál is baromságokat. A ténykedéséhez képest meglepő módon a SpaceX egészen jól működik. (Hogy miért, az jó kérdés, erről is olvastam elméleteket.) Ehhez elég megnézni ma az űrindítások piacát.





#11
"Más rakéták esetén is kihalásszák a boostereket és refurbish után mehet újra."
Nagyon érdekelne, melyikekre gondolsz. Jelenleg tudtommal a Rocket Lab próbálkozik ilyennel. Tesztjelleggel. (Nem is tudom, hogy valaha hasznosítottak újra első fokozatot. Amit ugye a SpaceX rutin szerűen csinál.) De tied a pálya: nevezz meg másik olyan rakétát a Falcon-9-en kívül, aminek rutin szerűen hasznosítják újra az első fokozatát.
"Ez nem újdonság az STS program óta megszokott dolog"
Az STS programban egyrészt a szilárd boostereket hasznosították újra (a tengerből kihalászva, ami egy egészen "kicsi" többletköltséget jelent ahhoz képest, mint ha szárazföldre tér vissza a booster), plusz ,agát a Shuttle-t. Utóbbinak volt egy elég tekintélyes költsége. A nagy üzemanyagtartályt sosem hasznosították újra, elégett a légkörben. Ehhez képest azért némi (elég komoly) előrelépés (lenne) egy olyan rendszer, ami teljesen újrahasznosítható, ráadásul egyes elemeit nem a tengerből kell kikukázni (korróziómentesítéssel, és ehhez hasonlókkal fűszerezve), hanem az indítóhelyre, és/vagy egy megfelelő platformra tér vissza. Nem, ez nagyon nem a Space Shuttle szintje.
(Amúgy igen, jó kérdés, hogy a Starship milyen mértékben lesz újrahasznosítható. Pont ezért vannak a tesztrepülések. Hogy ez kiderüljön...)
"Náluk is eredetileg az volt a marketing szöveg hogy majd leszáll és újratankolás után mehet újra de ez nem valósult meg."
Volt már olyan első fokoztuk, ami 26-szor indítottak. Volt, amelyiket 2 héten belül újra indították. Hát igen, elég gyenge ahhoz képest, hogy más a közelében sincs ennek...





Az a baj, hogy te megérteni sem akarod, amit írok. Tipikus SpaceX fanatikus vagy, aki felült a hype vonatra, de közben azt sem tudja, hogy hová megy a vonat.
> "Lassan írom, hogy megértsd: ezek tesztrepülések."
Leírtam már, de akkor mégegyszer: Tesztrepülések, amiknek a többségében más ment tönkre, mint amiről a teszt szólt volna. Mintha töréstesztet akarnának végezni egy autón, de nem jut el az ütközőig, mert befog a kézifék... Kb. ennyi értelme van, hogy jobban értsed. Persze ezt nem kötik az orrodra, de aki végignézett minden közvetítést, az tisztában van ezzel. Nem véletlen, hogy az idők során egy csomó fanatikus ábrándult ki Muskból és az űrcégéből, mert szinte minden közvetítés arról szólt, hogy közbejött valami malőr és meg kellett nyomniuk a gombot.
> "Te amúgy tudod, mit jelent a tesztrepülés fogalma? Mert nem nagyon látszik. Mondjuk semmi más tudás sem a megnyilvánulásaidból."
A tesztekből látszódik, hogy az egész projekt kudarcra van ítélve. Ha azt hiszed, hogy élesben majd hirtelen mást fognak produkálni, akkor nagyon nagy lesz a döbbenet részedről.
> "Nem, nem mondtam fel. Tényeket mondtam."
Milyen tényeket? Leírtad a módszertanukat meg olyan okosságokat, hogy "biztosan fejlesztettek rajta az előző kilövés óta". Ez végülis tény, csak ilyen semmitmondó tények.
Aztán:
"Szóval ami nekünk csak kudarcnak tűnik, nekik egy csomó hasznos információt jelent."
Szó szerint ezt súlykolják az összes stream végén. Szépen visszamondtad te is, tehát működik a propaganda.
De megkérdezem, elmondják milyen információkat tudtak meg? Nem. Tudod, hogy milyen információkat tudtak meg? Nem. Akkor honnét tudod ennyire magabiztosan mondani azt, hogy a sikertelen tesztrepülés annyira hasznos volt?
És hangsúlyozom, SIKERTELEN tesztrepülésről beszélek! Ez az, amikor közbejött valami malőr és nem tudták végigvinni a tesztet. Szerinted ez milyen hasznos adattal szolgálhatott, ha egyszer nem tudták végigvinni, így az érdemi információkat begyűjteni?





#15
Egy dolgot nem sikerült írni. Bármi érdemit. Úgyhogy csak két megjegyzésre reagálnék:
1. "Milyen tényeket? Leírtad a módszertanukat meg olyan okosságokat, hogy "biztosan fejlesztettek rajta az előző kilövés óta". Ez végülis tény, csak ilyen semmitmondó tények."
Te ezt írtad a 8. válaszodban:
"Jó, akkor nézzük úgy, hogy 10-ből 1 nem robbant fel."
Erre írtam, hogy valójában tény, hogy 8-ból 4-szer nem robbant fel. Ez úgynevezett tény. Meg az is, hogy a te állításodnak nem nagyon sikerült találkozni a valósággal.
2. "És hangsúlyozom, SIKERTELEN tesztrepülésről beszélek! Ez az, amikor közbejött valami malőr és nem tudták végigvinni a tesztet. Szerinted ez milyen hasznos adattal szolgálhatott, ha egyszer nem tudták végigvinni, így az érdemi információkat begyűjteni?"
Ez ugyan nem nekem szólt (bár ez sem nagyon derült ki a válaszodból), de azért tippelnék: gondolom az derül ki, hogy miért nem sikerült véghez vinni a tesztrepülést... ¯\_(ツ)_/¯




















#19 - ezt mi is tudjuk - de ez legyen azoknak a gondja, akik az ilyen tesztekért fizetnek!
Az ilyen tevékenységekkel magasan képzett szakértőgárdák foglalkoznak - tehát nem valószínű, hogy megfontolatlanságból túl sok hibát követnek el.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!