A SpaceX meddig kínlódik még a Starshippel?















Majd talán akkor, ha lesznek erre utaló jelek. Mert a valóság az, hogy nem minden űrhajó robbant fel, többször is kontrollált leszállást hajtottak végre a tengerre.
Egyébként egyáltalán nem csak emberes űrrepülésekre szánják.





A Space-X -ről annyit olvastam, hogy úgy dolgozik hogy inkább többször próbálkozik és közben folyamatosan fejleszt, minthogy évekig várjon és akkor egyszer kipróbálja amit megálmodott. Gondolom részben az az oka, hogy mert az űrhajókat nem lehet félreállítani, mint mondjuk az autókat.
Ebből kiindulva gondolom azért jóval több változtatás is történt az előző kilövéshez képest, legyen az optimalizáció vagy bármi. Szóval ami nekünk csak kudarcnak tűnik, nekik egy csomó hasznos információt jelent.
4
Ez oké eddig látható is volt a fejlesztés de az utolsó két-három alkalommal ugyanaz történt. Semmi előrelépés.





Úgy látszik nem érted kérdező.
Attól mert ha teszem azt két vizsgázónak, ha ugyanazt az egy kérdést teheted fel és ezen múlik, hogy megbukik vagy sem, akkor ha mindkettő megbukott, szerinted azonos tudásúak voltak?





> "Mert a valóság az, hogy nem minden űrhajó robbant fel, többször is kontrollált leszállást hajtottak végre a tengerre."
Jó, akkor nézzük úgy, hogy 10-ből 1 nem robbant fel. A kontrollált leszállás meg maradjunk annyiban, hogy egy netto hazugság. Az nem számít sikernek, hogy a platform fölé tudták vinni, sőt még az sem, ha leszállt rá (gondolok itt a leszállás utáni felrobbanásokra). Fél kezemen meg tudom számolni, hogy eddig hányszor tudták sikeresen végigvinni a missziót.
> "Egyébként egyáltalán nem csak emberes űrrepülésekre szánják."
Ja, mert akkor már nem számít, ha felrobban? Nem tudom mit szólnál hozzá, hogy ha a több milliárd Ft. értékű űreszközöd felszállítás közben felrobbanna a másik fél hibájából. Az okozott gazdasági károkról (GDP) ne is beszéljünk.
#7 Gratulálok, szóról szóra végigmondtad Musk bemagolt propagandáját.










#8-as
Csupán küldetési szempontból bár igazad van, de gazdasági szempontokat is nézni kell, mert az a fenntarthatóság kulcsa.
Tehát nem veszett oda a tesztelésre költött pénz 100%-a, mivel a boostert sikerült megmenteni. Ha most egy hagyományos rakéta lenne, akkor a booster eleve plusz kiadás lenne a teszteknél akkor is, ha sikeres lenne minden teszt.
A másik dolog, ezek tesztek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!