A pszichológia és pszichiátria tekinthető tudománynak vagy pedig az alkalmazott nem gyógyszeres módszerek közelebb van az áltudományokhoz?

Ezek tudományok, igen. De olyan betegségekkel van dolguk, amelyeknek gyakran része a betegségbelátás hiánya.

Áltudománynak nem az alapján nevezünk valamit, hogy mi a páciens véleménye róla.

Sok áldományos gyógymódról ( virágterápia, ásványok, homeopátia) van ugyan sok jó vélekedés, pedig a placebohatásnál nem tudnak többet.

Tudományos módszerekel kell mérhető, reprodukálható eredményt hozni egy tudományosan elfogadható kezelésnek.

NAgyon sok kutatás van mindkettő mögött, orvosi, társadalmi, még laboratóriumi kutatás is. Ha csak azt gondolod, hogy a pszichológia egyenlő mondjuk párkapcsolati tanácsadással, akkor figyelmen kívül hagyod, hogy pl rengeteg anatómiai és élettani tudást, kutatási módszereket, stb. is elsajátít egy pszicho hallgató.

A pszichiáter pedig orvos, 6 év orvosi tanulás UTÁN választhatja a szakot. Gyakorlatilag operálni is tud egy pszichiáter.

A "képzeljek el egy képet és mondjam el mit látok és érzek" számomra nagyon úgy hangzik, mint a KIP, avagy Katathym Imaginatív Pszichoterápia.

Itt van róla egy hatékonyságtanulmány (ha megy az angol):

[link]

A lényeg: a statisztikai vizsgálat eredménye alapján a neurotikus kliensek állpota szignifikánsan többet javult, mint a kontrollcsoporté.

A sématerápia hatékonyságvizsgálatáról pedig itt egy részlet egy könyvből:

[link]

Elég a "results" és "conclusions" részt elolvasni. Itt is az jött ki, hogy hatékony a módszer.

A KIP-ről azt kell tudni, hogy azt a jelenséget használja ki, hogy az agyunk alapvetően képekben gondolkodik. Amikor elképzelsz valamit, az NEM független a személyiségedtől. A te elképzeld almád más lesz, mint az enyém - egy mélydepresszióban szenvedő ember almája pl. lehet, hogy totál rohadt, haldokló alma lesz. Ez azért van így, mert a fantáziában megjelenő képek tulajdonképpen tudattalan tartalmak szimbólumai.

A "sima" terápiában egy nagy hátrány, hogy mégis hogy a bűbánatban férsz hozzá a tudattalan tartalmakhoz, elfojtásokhoz, mélyen elásott konfliktusokhoz? Egykönnyen sehogy, hisz pont emiatt tudattalan. Az illető sem tud róla.

Fogalma nincs, hogy vajon miért ugrik bele minden jöttmenttel párkapcsolatba, ami utána pár héttel vagy hónappal valahogy mindig megszakad. És ez a mintázat ismétlődik, akár hosszú éveken át is...

A KIP viszont - nem ötletszerűen, hanem struktúráltan - olyan képeket szólít meg, melyek bizonyos tudattalan tartalmak szimbólumai. Ami pedig érdekes (és itt a trükk), hogy bármennyire is hihetetlen, de ha az ember a képzeletében "machinál" ezekkel a képekkel, akkor az visszahat a tudattalan tartalomra, és képes módosítani azt - anélkül, hogy amúgy konkrétan beszéltünk volna róla.

Lebutítva és rávetítve a fenti példára: ha a mélydepressziós a képzeletében megadja a haldokló almának amit akar, az alma (vagyis ő maga) is jobban lesz. És ennek megélésén és érzelmi hatásán keresztül gyógyulni kezd.

Könnyen lehet, hogy a másik példában pedig az illető gyerekkorában azt élte meg, hogy a számára fontos felnőttek, pl. anya vagy apa érzelmileg magára hagyta őt, amikor nagy szükség lett volna rájuk. És ezt az elhagyási dinamikát éli meg újra és újra. Vágyja azt, hogy végre szeressék, de amikor megkapná, megijed, hisz az a 'default' üzemmód, hogy ő szerethetetlen - ezért valahogy tudattalanul mindig úgy csinál, hogy tönkremenjen a kapcsolat, igazolva ezzel a tézist.

WTF-nek hangzik, de sok ilyen van.

A KIP-ben lehetőség van arra, hogy megadja az elhagyott gyermeki énjének azt, amit sosem kapott meg, és ezzel betömjön egy űrt. Így lehet változást elérni.

Tudomány az, amelyik CSAK tudományos módszereket alkalmaz.

Ebből a szempontból nincs jelentősége annak, hogy mennyire fejlett vagy hatékony.

És ez mind amiatt van, mert az agy egy rettentően bonyolult hálózatban asszociációk útján (is) működik. Egy számítógépben a kereséshez van egy algoritmus, amitől függ, hogy a rendszer milyen gyors és pontos. Az agynak az asszociáció az egyik algoritmusa.

Itt a gond az, hogy "vizsgálni valamit" annyit tesz, hogy szétszedünk és elemeire bontva keressük a működési módot. Csakhogy az élőben ez nem megy, mert akkor holt lesz és nem úgy működik. Így sajnos elég keveset tudunk még, és elég nagy fantázia kell, hogyan derítsünk ki eg további tulajdonságot.

De ez mind kőkemény tudomány. A sarlatánok csak meglovagolni próbálják.