Mi csöppenhetett rá egy papír lapra és hogyan tűnhetett el?
A következő történt: Volt egy adott papírlap (rajta egy egyedi rajz, tehát 100%-osan biztos, hogy nem cserélődött ki egy ugyanilyenre, hacsak nem hozott be valaki egy ugyanolyat.......hagyjuk, tehát kizárt). Erre a papírlapra valami rácsöppent, sárgás foltot hagyott, majd hetekig, de lehet, hogy hónapokig látszódott a sárgás folt. Levegő környezetében volt. Majd egyszer azt láttam, hogy teljesen eltűnt róla a folt. Nem emlékszem, hogy mennyi idő telt el azóta, mióta még láttam és már nem láttam a sárgás foltot, de arra tisztán emlékszem, hogy nem láttam, hogy halványodnak, hanem egyszer eltűnt.
Ami esélyes, hogy rákerült, az zsiradék (közelében étkeztem és időnként a kanálról tányérba visszaeső cseppek szétfröccsentek), valamint illóolaj. Bármelyik is rákerült, mindkettő olaj, ami legjobb tudomásom szerint nem párolog (vagy lehet, hogy nagyon, de nagyon lassan igen), nem távozik el. Ha az olaj folyékony része mégis elpárologna (de kétlem, mert nehéz), akkor az olajat megfestő színezőanyagnak - gondolnám -, hogy maradnia kellene. Tehát ezért nem értem a jelenséget.
A rácsöppenés óta körülbelül 1 év telt el, és legfeljebb 3-4 hónap alatt eltűnt.
A papír anyaga 95%-os valószínűséggel 80g/m2-es (fehér) fénymásoló papír.
Semmilyen kemikáliával vagy anyaggal nem érintkezett, ami feloldhatta volna.
Még UVC izzó, azáltal pedig ózon jöhet számításba.
Gondolatokat szívesen olvasok, de a leírtak tényszerűségének megkérdőjelezésére és az esetleges helytelen megfigyelés feltevésére NEM vagyok kíváncsi!! Köszönöm!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!