Az UFO kutatás / észlelés miért tartozik az ezotéria rovatba ?
Rengeteg tudós foglalkozik a témával, a katonaság , történészek , képelemzők , fizikusok ...stb.
Akkor miről beszélünk ?
Kérdező, ahogy látom te is abba a 95%-ba tartozol.
Igen, a piacon a köznyelvben a súly és a tömeg ugyan az, az UFO és a földönkívüli űrhajó is. De, ha olyan tudományos szervezet, mint a NASA súlyt vagy UFO-t mond, akkor súlyra és nem tömegre, illetve azonosítatlan repülő tárgyra és nem földönkívüli űrhajóra gondol.
Ami pedig a SETI idekeverését illeti, semmi köze a két dolognak egymáshoz. Igen, a nagy számok törvénye szerint valószínűleg nem vagyunk egyedül, ezt kutatja a távolban a SETI. De ennek semmi köze egy videon szereplő ismeretlen jelenséghez/tárgyhoz a Föld bolygón.
14-es a kérdezőnek:
De igen nagyjából azt akarom mondani, hogy az “ufológia” nem tudomány, akik a SETI kutatásokat végzik, azok pedig nem ufológusok. A korábbi valaszokban ezt többen kielemezték. Azaz, nem, nincs arra utaló, komolyan vehető jel, hogy Földünkön egyeseket földönkívüli lények inzultálnának, arra viszont jó okunk van, hogy feltételezzük, rajtunk kívül még vannak intelligens, technikai civilizációt alkotó lények az Univerzum más helyein is. Annak ellenére, hogy ennek sincs még jele.
Mert a test nélküli szellemi birodalomhoz kapcsolódnak. Az észlelésükhöz át kell törni azt a vékony, de erős válaszfalat, ami a jobb és a bal agyfélteke... ebbe nem megyek bele, de aszem' ufohívőként eldobnád az agyad, ha tudnád mik a finkciója pl. jobb kézírásra nevelik az embereket mindenhol a világon. A jobb agyféltekéd álmodozó, de amikor jobb kéz írást nevelést követelik, a bal agyféltekéd erősödik, nem a bal, a kreatív,álmodozó, költő,festő... hanem a racionalis, aki még a szerelmet is kémiára vezeti vissza, az Isten élményét meg elmebetegség kezdődő jeleként.
Régen különösen betartották, a bal kéz írást (jobb afélteke aktivitása) az ördög műhelyének tartották. Amikor álmodol akkor is ez az félteke az aktív, a jobb lezsibbadva, ezért sem csodálkozol álmodban a sok baromságban, amit ott látsz.
Szóval azért nem olyan nagy baj, hogy több a jobbkezes ember, és azt sem baj, hogy nem sokan észlelik paranormális jelenségeket.
A baj sokkal inkább az, hogy megakarjátok győzni a jobbféltekét a bal agyfélteke.
Ez őrültség!
Elvileg ebből nem kellene vitát csinálni, legalább is szerintem, csak annyi kellene legyen, hogy mennyi vizsgálható anyag van és nézzük át. Osztjónapot. Mondjuk nekem mindegy egyébként. Egyébként nem vagyok se ufos se ezos, csak legyen már tárgyalható akárhogyan is. Az 1-es válaszoló amúgy két dolgot is említett, ami viszont kb helyes. Csak ezt linkelném be, mégiscsak valami érdekesség, amiről nem szoktak tudni. Amúgy ezoteriához tényleg semmi köze, az szellemek és stb-kből áll. Bizonyos régészeti dolgokat is kevernek az ezoval, van akinek még a gyógynövény és a kamilla tea is ezo. :)
"Csak ezen az oldalon.Az összes nagyobb országnak van már hivatalos ufo kutató egysége,csillaghadserege"
Az US esetében a "csillaghadsereg" neve: United States Space Force (USSF). Teljesen hivatalos. Ez a weboldala: [link]
Részlet a GYIK-ből:
- "Mi az az Egyesült Államok űrereje (USSF)?
Az USSF a fegyveres erők legújabb ága. 2019. december 20-án jött létre a 2020-as költségvetési év honvédelmi felhatalmazásáról szóló törvény hatálybalépésével."
- "Mi a küldetése az Egyesült Államok űrhaderejének?
Az Egyesült Államok űrhadereje egy katonai szolgálat, amely űrerőket szervez, képez ki és szerel fel az Egyesült Államok és szövetségesei űrbeli érdekek védelme, valamint a közös haderő űrképességeinek biztosítása érdekében. Az USSF feladatai közé tartozik a Guardians fejlesztése, a katonai űrrendszerek beszerzése, az űrhatalom katonai doktrínájának kidolgozása, valamint az űrerők megszervezése, hogy bemutathassák a harcoló parancsnokságainkat."
- "Miért van szükségünk űrerőre?
Az űr elengedhetetlenné vált biztonságunk és jólétünk szempontjából – olyannyira, hogy szükségünk van egy katonai ágra, amely a védelmét hivatott szolgálni, akárcsak a katonai ágaink, amelyek a levegő, a szárazföld és a tenger védelmét és biztonságát hivatottak szolgálni. A világűr akadálytalan hozzáférése létfontosságú a honvédelem szempontjából."
Az "ufo kutató egység" neve pedig: Airborne Object Identification and Management Synchronization Group (AOIMSG). Ez is hivatalos. Az Egyesült Államok Védelmi Minisztériumának bejelentései:
2020. AUGUSZTUS 14.
"Azonosítatlan légi jelenségekkel foglalkozó munkacsoport felállítása
2020. augusztus 4-én David L. Norquist védelmi miniszterhelyettes jóváhagyta az azonosítatlan légi jelenségek (UAP) munkacsoport (UAPTF) felállítását. Az UAPTF-et a haditengerészet minisztériuma fogja vezetni, a Hírszerzésért és Biztonságért Felelős Helyettes Védelmi Minisztérium felügyelete alatt."
2021. NOVEMBER 23.
"A DoD (Egyesült Államok Védelmi Minisztériuma) bejelentette a légi objektumok azonosítási és kezelési szinkronizálási csoportjának (AOIMSG) létrehozását
A mai napon Kathleen Hicks védelmi miniszterhelyettes a nemzeti hírszerzés igazgatójával szorosan együttműködve utasította a hírszerzésért és biztonságért felelős helyettes védelmi minisztert, hogy az USD(I&S) hivatalán belül hozza létre a Airborne Object Identification and Management Synchronization Groupot (AOIMSG). ) az amerikai haditengerészet azonosítatlan légi jelenségekkel foglalkozó munkacsoportjának utódjaként. ..."
Greg Myre Nemzetbiztonsági tudósító publikációja az npr.org-on:
UFO jelentés: Nincs jele az idegeneknek, de 143 rejtélyes tárgy dacol a magyarázattal - UFO Report: No Sign Of Aliens, But 143 Mystery Objects Defy Explanation
Némi idézet egy usnews.com cikkből.
"Az új Pentagon-hivatalt az UFO-vizsgálatok ellenőrzésére irányuló erőfeszítések miatt bírálták, véget vet az átláthatóságnak"
"A védelmi minisztérium egy csoportja fogja felügyelni az UFO-kkal kapcsolatos, az Egyesült Államok kormányának egészére kiterjedő vizsgálatait – az átláthatóságra vagy a felügyeletre nem sok reményt fűzve."
"Amerikai tisztviselők és elemzők világszerte aggodalmat keltenek a védelmi minisztérium új hivatala miatt, amely az Egyesült Államok kormányának az azonosítatlan repülő tárgyak vizsgálatát fogja végezni, és arra figyelmeztet, hogy a lépés azt jelzi, hogy a hadsereg véget akar vetni az átláthatóság rövid varázslatának, és vissza akarja tolni az UFO-jelentéseket egy szekrénybe. zár és kulcs."
"Egyes kutatók azonban úgy jellemzik a Pentagon legújabb lépését, mint egy „sértő” kísérletet arra, hogy megkerüljék a civil szervezetek és a Kongresszus vezetőinek konkrét erőfeszítéseit, hogy nagyobb felügyeletet gyakoroljanak az UFO-kkal kapcsolatos kormányzati tanulmányok felett."
"Mások, akik szorosan követik a témát, nem másnak látják, mint a Pentagon játékának, hogy egy olyan témát irányítson, amelynek a tudományos tanulmányozás színterébe kellene tartoznia – a megfelelő felügyelet rovására."
New Pentagon Office Criticized as Effort to Control UFO Investigations, End Transparency [link]
Na meg még:
Az Egyesült Államok Védelmi Minisztériumának oldalán, a U.S. Navy Web siteján három video, de egy ami érdekesebb. Ott láthatóan egyfolytában kanyarodik és még billent is egyet. Az érdekes. "GIMBAL.wmv" nevű video. Mert ugye közzé kellett tenni, bár biztos van még "raktáron" ilyen. Ez a youtube-on is ott van, de biztos érdekesebb a U.S. Navy oldalán nézni meg. :)
---------
Greg Myre adatlapja - [link]
#27 szerintem meg démonok vagy angyalok
hagyományos hit vs ufo hit 1:1
érted már hol a probléma az ufo hittel? Semmivel nem megalapozottabb, mint a hagyományos hit.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!