Miért éri meg a gyártóknak gyorsan elromlósra legyártani a terméket?

Azèrt nem gyártanak (noha tudnának)

Mert a jónèp nem vennè meg az emiatt 3-4 ropisepedős hűtőt meg a 100 ezres hajszárìtót 🤷

Hanem helyette mennènek a konkurenciához, ami harmadannyièrt adja.

Könnyű kìvánni extratartós termèkeket a mostani tömegtermelős anyagspórolós árakon 😁

Na itt van a csapda. Akkoriban elfogadott volt a sokkal több szervizlátogatás. Igaz nagyobb időtáv, de nagyon vágyok (vágytam) egy 100-as Škodára. Sok éve kiválasztottuk a hirdetési oldalról, elmentünk megnézni. Mentem vele egy próbakört. Tényleg olyan volt, amire emlékeztem. A döntés az volt, hogy nem veszünk. Nem lehet vele kimenni a forgalomba nyugodt szívvel. Sem a motorja, sem a fékje nem a mai forgalomba való.

Szerintem egy gép akkor van maximális élettartamra tervezve, ha akkor meg tönkre, amikor az igények meghaladják.

Egy másik példa:

Anyunak pár évvel ezelőttig Minimat mosogépe volt (Az első Magyarországon kapható automata mosógép) Tökéletesen működött. Kiszámoltuk, hogy a víz és villanyfogyasztása miatt érdemes az Otthon Melege programba kicserélni.

" Valamit eKiszámoltuk, hogy a víz és villanyfogyasztása miatt érdemes az Otthon Melege programba kicserélni."

Valamit nagyon elszámoltatok akkor, mert az új, lehet, hogy csak 5-6 évig fogja bírni és megint meg kell venni egy másikat, aztán megint egyet és így tovább, miközben a régi még mindig vígan forgott volna.

15, nem kellene digitális hőmérőt beletenni pl. Kinek van igénye rá? Hűtsön és működjön!!

A 2000-es évek körül kijött nyugati vackokban semmi digitális kijelző sem volt mégis 2-4 év alatt mentek tönkre

Valahol a kettő között kellene csinálni.

MINDEN terméknél nyilvánosnak kellene lennie az elavulási időnek, és kb. eddig kellene tartani a garanciának is.

Mármint úgy, hogy ha lejárt, utána a termék valószínűleg EGYSÉGESEN AZ EGÉSZ tönkremegy, vagy komoly javításra szorul, és nem csak egy kis, 3 ft-os, de pótolhatatlan alkatrésze.

Mindenhez kellene alkatrészeket is árulni, elfogadható áron, és kötelező lenne a javítás.

Változnak az igények. Még a békebeli időkben jobban szerettek barkácsolni, javítgatni az emberek, teljesen elfogadott volt hogy egy vásárolt áru évtizedekig működik, és ehhez voltunk hozzászokva. Bevett gyakorlat volt pl. hogy otthon meg a parkolókba ment az autószerelés, meg általában is egy zsák szerszámmal járkáltunk.

Ma a rohanó világban erre már egyre kevesebben fordítanak időt, inkább újat vesznek. Nézz meg egy 60-as években gyártott szekrénysort. Kis felújítással ma is megállnák a helyüket. Aprólékos kisipari munka, a maga idejében is többhavi fizetés ára volt, és valóban tartós, strapabíró. Ma meg ezek mennek a hulladékba vagy tüzelőnek, nézd meg mi-mindent képesek kidobni az emberek lomtalanításkor.

Ma meg vesznek valami ócskaságot, ami jól néz ki, pár év múlva meg kezd szétesni, vetemedni, stb.

Valahogy régen jobban megbecsülték az emberek a mindennapi tárgyaikat is. Ma az a divat, hogy mindenből újat, modernet, és olcsót akarnak. Aztán jönnek az utángyártott, olcsó kínai cuccok, szépnek jónak tűnik, csak épp -néhány kivételtől eltekintve- arra nem jó amire kéne...

A másik meg hogy sokszor azért dobnak ki valamit, mert nem tetszik nekik, vagy mert modernebbet akar. Az emberek nagy része ilyen lett, és ez igazából a kapitalista világ következménye is.

Sajnos elhanyagolható számban vannak már azok, akik megbecsülik a tárgyakat, és szeretik a jól bevált módszereket. Számukra nagy fejtörést okoz bizony hogy a valóban tönkrement vagy gazdaságosan nem javítható dolgokat mivel pótolják. Bizony még jónéhány helyen mennek NDK-s vlmeg Lehel hűtőszekrények, (a Szaratov meg már szinte pikantéria :D) na ezek pótolhatatlanok, mert ilyen kiváló, elsőosztályú minőséget már nem lehet beszerezni. Értem én hogy többet fogyaszt, de ha 5 évente kell újat venni mindig a silány minőségből, hosszútávon vajon mennyire éri meg ez a sok hulladéktermelés?!

Mert ugye a mai hűtőszekrényekben olyan bonyolult az elektronika hogy szerelő sem igazán ért hozzá, hibát sem tudnak már keresni, jobb esetben is ha szerencséje van, egy panelcsere megoldja a problémát (persze ha egyáltalán nem kell hónapokat várni egy-egy panelra ami elég gyakori...).

Na meg ugye a mobiltelefonok, kész katasztrófa ami van. Milliónyi applikáció, átlagos felhasználónak százada sem kéne ebből, de valahogy mégis csőbe huzzák a hiszékeny embereket hogy ezt töltsd le meg azt telepítsd mert az mennyire menő már meg divatos minden. Aztán 100ezerért vett átlagos mobil 2-3 évig bírja, ráadásul töltögesd minden nap mert lemerül, mikor a 90-es évekbeli Alcatel meg jó volt 10 évig pedig csak hetente egyszer igényelt töltést...

De valahogy mégis ez kell az embereknek, lehet kapnak 60-ért olcsó kínait ha nem telefon lenne az is jó lenne lényeg hogy villogjon szines legyen bökkögetni lehessen meg egész nap online csipogjon minden üzenetre stb.

Szóval száz szónak is egy a vége, ezeket veszik az emberek, erre van igény, átalakult a társadalom gondolkodásmódja.

A gyártók meg persze erre apellálnak, élettartamra terveznek, garancia után két héttel meg besz@rik a csapágy. Jah hogy cserélni sem lehet mert egybe van öntve... kezdődik előről az ördögi kör...

"Egy másik szempont: Járnál örömmel egy 1990-ben gyártott autóval? Egészen más szempontok szerint készültek, mint a maiak, mind a kényelmet, mind a biztonságot és a fogyasztást tekintve."

Persze, simán. Az autó nem teljesen jó példa, mert abból nekünk amúgy sem jut ki általánosan az új és a 90-es évek elején már készültek olyan autók (amik ha nem rohadnak szét ) akkor teljesen megfelelnek a mai igényeknek.

Egy BMW E36 (coupe) vagy egy Audi 100 C4 az átlagos használatra ma is kiváló autónak számít, kényelmes, erős, ( a TDI C4 keveset is fogyaszt ) és meglepően biztonságosnak számítanak. Egy E34 vagy C4 már elfogadhatón teljesít a törésteszten.

Az autózásban inkább az extrák azok, amik elavulttá teszik ezeket az autókat, de ha nincs szükség adaptív tempomatra, mátrixledes fényszóróra akkor teljesen korrekt cuccok ezek és ezen felül olcsón fenntarthatóak! Nekem a 2017-es Opelban a két első lámpa önmagában drágább, mint egy normális, jó állapotú dízel Audi C4 :D

Egyszerűen túltermelési válság van. A verseny azt eredményezi, hogy a technológia gyorsan változik, ezáltal aki nem az újat használja, kiesik a versenyből. Csakhogy alapból a termék korántsem megy olyan gyorsan tönkre, mint azt a technológiaváltás igényelné. Ezért két fontos dolog történik. Egyfelől reklámok és hamis statisztikák segítségével elhitetik nagy tömegekkel, hogy "menő" dolog újat vanni. Nem kell mindenkivel elhitetni, elég a többség. A pszichológia is gyorsan fejlődik. Ma már a manipuláció úgy zajlik, hogy a tömeg kívánatosnak tartja. És a többinek nincs esélye, mert a tömeghatás mindent elnyom. Másrészt biztosra kell menni, ezért ma már "hibagyártó" mérnökök is léteznek. Ez nagyon nehéz és precizitást igénylő mesterség. Ki kell számítani, hogy a szavatossági idő után kicsivel menjen tönkre a fődarab, és véletlenszerűen kevéssé fontos alkatrészek is. Erre is van technológia.

A konkurencia pedig a múlté, lényegében nem létezik. A mai termékek olyan bonyolultak, hogy magányos hősöknek (zseniknek) esélyük sincs. Sok pénz és nagy apparátus kell. Nem arról van szó, hogy valamiféle összeesküvés van (van persze korporáció is, de nem ez számít igazán). Egyszerűen a folyamatok szabályai olyanok, hogy eredményt nagy apparátussal lehet csak elérni, akiknek ilyen van, mind tudja, amit tudnia kell. Ma már a nagy világmárkák és közepes cégek között olyan kicsi a különbség, hogy nem éri meg vizsgálni őket. A szubjetív igény persze más, de objektív méréssel csak tolerálható eltérések vannak. A harc valójában a kicsináláson zajlik. Ha egy szupertermelő ki tud készíteni egy másikat (elsősorban lejáratással, mert hibák mindig vannak), akkor egy időre fellélgezhet.

Ötven évvel ezelőtt egy jó képességű művelt ember meg tudta találni a legjobb terméket, mert képes volt átlátni, megérteni tűrhető idő alatt, és ezért fel tudta merni, mi jó vagy nem egy termékben. Ez ma szinte lehetetlen, egyfelől annyit és olyan mélyen nem lehetséges tudni, másfelől összehasonlíthatatlanul nagyobb a titkolózás.

Az, hogy ki milyen régi darabot hajlandó birtokolni, korántsem egyéni elhatározás. Értelmes emberek, ha rádöbbentik őket, hogy mik is a valós szempontjaik, rájönnek, hogy nem a termék kora, hanem a megbízhatósága és minősége. Mert az eredményez gondtalanságot és kevés ráfigyelést. Ám hiába jönnek rá, egyfelől nem kapnak minőségi terméket, másfelől akkora a tömegnyomás (lesajnálás), hogy nem meri vállalni a régi holmit. Legalábbis, ami közszemlén van.

Ez a folyamat akkor fog fékeződni, ha a pazarlás következtében elfogynak a fontosabb nyersanyagok, és az újrafelhasználás nem fog menni. Ennek már vannak jelei, egy két termék ára kezd irreálissá válni (a beléfektetett munkához és a hasznosságához képest). Amikor ez elér egy küszöbszintet (feltehetőn profitcsökkenést), akkor fog megfordulni a trend. Hogy ez mikor lesz, nem hiszem, hogy tudná bárki is. Éppen ezért lehet hazudni róla.