Ha a Hold egy gömbtükör lenne, mekkorának látnánk benne a Napot és a Földet?
Azon is gondolkozom, hogy hol látnánk benne őket. A Földet gondolom mindig középen, de a Nap csak telihold tájékán lenne középen, félholdnál egy apró éles pont lenne a Hold szélén, félholdnál kisebb fázisban pedig egyáltalán nem is látnánk rajta a napot, csak magunkat.
Nem tudom hogy kéne kiszámolni, hogy mekkorának látszana benne a Föld. A Nap gondolom változó, mert a gömbtükör a szélei felé haladva egyre jobban kicsinyít.
Agyaltam a kérdésen, és arra jutottam, hogy alig lehetne látni benne a Földet. Számításaim szerint akkorának látszana, mint egy 30 kilométer átmérőjű kráter. Ez 0.29 szögperc látszólagos átmérő, kisebb mint az emberi szem felbontása, kisebb mint a Jupiter Földtávolban.
Tehát nem lehetne semmit kivenni, gyakorlatilag egy változó fényerejű csillagnak látszanánk a Hold közepén. A Nap még ennek is csak a negyede lenne, persze sokkal nagyobb fényerővel.
Ha valaki szintén utánaszámolt, megoszthatja hogy neki mi jött ki. És még az is érdekes számítás lehet, hogy a Nap ez esetben hány magnitúdós csillagnak látszana.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Ezt már csak magamnak írogatom, hogy meglegyen. Ha a Hold gömbtükör lenne, akkor a teljes csillagos égboltot látnánk benne, mégpedig "Lambert azimuthal equal-area" vetületben.
Emiatt a Nap félholdkor nem a Hold legszéléről tükröződne ránk, mint ahogy először gondoltam, hanem lényegesen beljebbről (ott, ahol a fenti vetületben az egyenlítő látható). Félholdnál kisebb fázisban is látszana a Nap, csak egyre inkább a kép szélén.
Mivel a vetület területtartó, ezért a tükröződő nap mindig pont ugyanolyan méretű, és így ugyanolyan fényes lenne rajta, csak az alakja lenne többé vagy kevésbé elnyújtott a fázistól függően, így, csak sokkal kisebb foltként: [link]
Egy utolsó megjegyzés, a Lambert vetület akkor lenne tökéletesen igaz, ha a Hold elhanyagolhatóan kis gömb lenne. A perspektíva miatt nem látjuk a Hold teljes felénk eső félgömbjét, csak egy hajszállal kevesebbet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!