Miért jó az ha egy termékre rá van írva hogy "GMO mentes termelésből"?
Az említett folyamtok nem ugyanazok, ez tény kérdés, de nézzük meg sorban a dolgokat. Egyszerűn más a folyamat és lehet más nem várt hatása is pont ezért. Természetesen nem biztos, hogy lesz, de lehet!
Elsőnek röviden más a:
- természetbeni növény
- oltással nemesített növény
- génmanipulált növény.
Más a folyamat és ezért mindegyik más. De nézzünk hozzá működési példákat is.
Nézzük meg a mai gyógyszerek mellékhatásait! Olyan lista van mindegyikhez, hogy csak győzze az ember elolvasni. És a mellékhatásaik konkrét betegségek listáiból állnak! Ennyi mellékhatása egy természetes növénynek nincs, még alkalmi érzékenység esetén sem és ne is magyarázzuk bele. Némelyik gyógyszer mellékhatása konkrétan a halál, nem vicc, tényleg benne van a mellékhatások között ez is.
Azért van ez, mert ezek mesterséges vegyületek és a természet kb milliószor többet jelent, mint pár vegyület. Azt nem mondom, tehát és ne értse senki úgy, hogy ne mentsünk életet a gyógyszerekkel. De! Akkor is messze elmaradnak a természetes működéstől és rengeteg konkrét betegséget (!) sorolnak a mellékhatásik között. Szóval hihetnénk azt, hogy "Ó ugyan, csak egy vegyület és nem halsz bele", de néha akár bele is halnak, vagy attól betegednek meg.
Mert a természet nem így működik, mint ahogy a gyógyszervegyészet képzeli. Ez A ! tény. Tehát bármennyit is tudnak a gyógyszervegyészek, közel sem tudnak annyit a gyógyszerkészítésről, mint amennyit kellene, ezért van a sok betegség mellékhatásként felsorolva a gyógyszerekhez. Ettől még szükség van az életmentő gyógyszerekre, de ez nem teszi tökéletessé a vegyi gyógyszerkészítményeket.
A gyógyszerek a természet működésébe szólnak bele egy betegség esetén. Ez oké. Mégpedig a gyógyítás céljával. Ez is oké. De még az a több terrabitnyi adat is kevéske, mert a gyógyszerek betegséget is okoznak. Tehát bizony kevés még a tudás a gyógyszervegyészet terén is! Pedig mennyi kísérlet és tapasztalat van mögötte és mégis. (Reméljük, hogy a jövőben majd sokat fog még fejlődni, jó sokat, mert szükséges.)
Nézzünk a természetre még egy példát. Az első autót kitalálták. Mára sokat fejlődött. Oké. Viszont már ahogy kitalálták sem volt benne a pakliban az, hogy környezetbarát legyen. Nem is az. Mára mit okozott? Ne is menjünk jobban bele, mindenki ismeri. Viszont itt is azt láttuk, hogy adott egy találmány, az autó, és eltelt 100 év mire rájöttünk, hogy nem is annyira okés a működése. Mert itt is a természet kellő ismerete hiányzott már akkor is, amikor az első autót kitalálták. Ez azt jelenti konkrétan, hogy nem volt elég tudás a természetről. Ezt jelenti.
Itt idézve egy rész:
"A nemesítés is a mutációk miatt létrejövő változatok közül a céloknak legmegfelelőbb változat továbbtenyésztése. Csak GMO esetén a génváltoztatás szándékos, tudatos, célzatos."
Ez nem ad konkrét választ arra, hogy a természetben ez mit fog kiváltani, se egyénileg az emberekben, se a természet egészére vonatkozóan. Ez csak annyit említ konkrétan, hogy:
- van amit elvégez a természet
- van amit megcsinálnak mesterségesen.
A fenti mondatban becsapósnak nevezném a "csak" szó használatát, mert, hogy ezt sokszor ilyen módon tálalják. Nézzük meg a "csak" nélkül, hogy is van.
> A nemesítés is a mutációk miatt létrejövő változatok közül a céloknak legmegfelelőbb változat továbbtenyésztése. GMO esetén a génváltoztatás szándékos, tudatos, célzatos.
nem tartom jónak összekeverni azt a három tényt, hogy amit a 1. természet végez el, vagy 2. nemesítenek, vagy 3. amit géntechnológiáznak. Lehet, hogy szeretnénk azt hinni, hogy mind ugyanazt eredményezi, de ez csak egy kijelentés, miközben rengeteg példa azt mutatja, hogy a természetet még mindig nem ismerjük eléggé.
Egy genetikai szakember lehet, hogy "felnéz a mikroszkópjából" és azt mondja, hogy "csak kicseréltem egy gén szakaszt, amit a természet is megtehetett volna". Közben az is lehet, hogy a természet sosem tette volna meg, mert ez csak egy kijelentés, semmi bizonyíték nincs rá, hogy ugyanazt a természet is megtehette volna.
Ha a nagy szaktudásra és tudományos múltra visszatekintő gyógyszervegyészet, még mindig betegségek sorát listázza mellékhatásként a gyógyító szereken >>> akkor a fiatal géntechnika ugyan mit tudhat az egészségről? És a természetről?
Okos vegyészek szépen az ózonpajzsot is kilyukasztották, mert azt hitték ismerik a természetet. Kiderült, hogy mégsem. Mert nincs még kellő tudás, hiába van mobiltelefon, a természetet még nem ismerik kellő képen, de kijelentik, hogy ártalmatlan a génmódosítás.
"Az az állítás, hogy a génmódosítás ugyanaz, mint ami a természetben végbemegy, vagy ami a növény nemesítéskor végbemegy, csak egy feltételezés. Valójában semmi garancia sincs rá."
Az igaz, hogy a génmódosított élőlények létrehozásakor nem pont ugyanaz történik, mint a hagyományos nemesítéskor. Ugyanis míg a génmódosítás egy célzott beavatkozás, ahol elég jól követhető, hogy mik a következmények (bár az igaz, hogy az élőlények komplexitása miatt azért sokszor teljesen pontosan nem jósolható meg az eredmény), addig a hagyományos nemesítésnél random, általunk nem ismert mutációk hatásaira szelektálunk. Magyarul a hagyományos nemesítésnél sokkal kevesebbet tudunk arról, mi történik az élőlényben, mint a génmódosításnál.
Viszont a természetben (bár nem nagyon gyakran) végbemennek olyan folyamatok, amik lényegében teljesen megfeleltethetők a génmódosításnak. Konkrétan a génmódosításra a természetből ellesett eszközárat használnak (pl. Agrobaktérium). Pár példa természetes "gmo"-ra:
#11
Ebben a válaszban elég sok minden van összemosva. A GMO-k a gyógyszerészettel, a vegyészettel és még az autógyártással is. Nem azt mondom, hogy nem lehet bennük közös vonásokat találni, de a levont következtetések így könnyen hibásak lehetnek.
Abban egyet értek, hogy a GMO-k felelőtlen alkalmazása (a többi emlegetett dologhoz hasonlóan) lehet káros hatású. Például ha a génmódosított fajok (vagy azok génjei) kijutnak a természetes életközösségekbe, ott súlyos problémákat okozhatnak. Így természetesen nagyon fontos, hogy felelősen kezeljük/kezeljék a GMO-kat. Ugyanakkor felelős kezelés mellett akár természet- és környezetvédelmi szempontból is jelentős előnyt jelenthetnek a GMO-k (pl. kevesebb esetleg permetszert és műtrágyát kell használni, kevesebb termőterület szükséges, kevesebb vizet kell öntözésre elhasználni, stb.). Illetve sok (igaz, elsősorban nem élelmiszer előállítási célzatú) GMO esetében a fenti aggályok kevéssé merülnek fel.
"Ennyi mellékhatása egy természetes növénynek nincs, még alkalmi érzékenység esetén sem és ne is magyarázzuk bele. Némelyik gyógyszer mellékhatása konkrétan a halál, nem vicc, tényleg benne van a mellékhatások között ez is."
Konkrétan elég sok növény van, amelynek a mellékhatása halál: nagyon sok növény mérgező. És amúgy is lehetnek mellékhatásaik (eleve: sok gyógyszert növényekből nyertek ki). Itt írnak gyógynövényekkel kapcsolatos tévhitekről, például a mellékhatásokkal kapcsolatban:
Azzal viszont teljesen egyetértek, hogy az orvos- és gyógyszerész tudománynak további kutatásokra, fejlődésre van szüksége, hogy minél hatékonyabb és enyhébb mellékhatásokkal járó gyógyszereket fejlesszenek ki, és hogy általánosságban minél jobban megismerjék az élőlények szervezetének működését.
Nyilván nem kell egyetértenünk...
Mindenesetre nem a mérgező növényekre értettem (szerintem nyilván), hanem az ehetőekre. Mert ugye két fogyasztható "valamit" hasonlítunk össze, ehető növényeket és fogyasztható gyógyszereket. Szerintem.
A természet ismeretének foka bizony ugyanúgy igaz még autók esetére is és a gyógyszergyártásra is, akkor is ha nem a genetikáról szólnak, a természet nem kellő ismerete azonosan ott van autóknál is.
Szoktam tudományos kategóriában válaszolgatni - már amire tudok - de bármiben nem védem a tudományt, hiszen az ellene is lenne a fejlődésnek, a tudomány fejlődésének.
"Mindenesetre nem a mérgező növényekre értettem (szerintem nyilván), hanem az ehetőekre. Mert ugye két fogyasztható "valamit" hasonlítunk össze, ehető növényeket és fogyasztható gyógyszereket. Szerintem."
Szerintem meg a két dolog nem ugyanaz a kategória. Az ehető növények alatt legalábbis gondolom a táplálkozási céllal fogyasztott növényeket érted, a gyógyszereket viszont valamilyen betegség kezelésére használják. A gyógyszerekkel a gyógynövények állíthatók párhuzamba. Ezeknek viszont szintén vannak mellékhatásaik, és nem egy közölük nagyobb dózisban (vagy nem megfelelően alkalmazva) mérgező.
"A természet ismeretének foka bizony ugyanúgy igaz még autók esetére is és a gyógyszergyártásra is, akkor is ha nem a genetikáról szólnak, a természet nem kellő ismerete azonosan ott van autóknál is."
Ezzel egyet értek. Viszont én arra próbáltam rávilágítani, hogy a hagyományos nemesítés esetében jóval kevésbé tudjuk, pontosan mi történik, mint a génmódosításnál. Így éppen jobban tudjuk előre jelezni, hogy mi fog történni (bár természetesen nem teljesen biztosan). Megjegyzem, az valóban a a hagyományos nemesítés mellett szól, hogy lényegesen lassabb, és általában kisebb léptékűek a változások, így több lehetőség van a korrekcióra.
"Azért van ez, mert ezek mesterséges vegyületek és a természet kb milliószor többet jelent, mint pár vegyület."
A teljesen növényi eredetű hatóanyagoknál ugyanez van, ugyanúgy megvan az esély mellékhatásra stb. Meg kéne érteni, nincs olyan, hogy valami csak attól veszélyesebb, hogy mesterséges.
"Akkor is messze elmaradnak a természetes működéstől és rengeteg konkrét betegséget (!) sorolnak a mellékhatásik között."
Ami természetes hatóanyagoknál ugyanúgy lehetséges.
Csak példaként, az ananászból készült fogyássegítő kivonatról kiderült, hogy máj- és vesekárosodást okoz.
Az más téma, hogy vannak növényi hatóanyagok, amiket ezer éve alkalmazunk, vagyis elég jól kiteszteltünk már.
De ami új gyógyászati téma, az akár mesterséges, akár természetes eredetű, azonosak a veszélyei.
"nem tartom jónak összekeverni azt a három tényt, hogy amit a 1. természet végez el, vagy 2. nemesítenek, vagy 3. amit géntechnológiáznak."
Az a helyzet, hogy a mindenféle nem gyógyszernek minősülő ezt-azt reklámozó "bio-oldalak" elterrjesztették azt a teljesen hamis nézetet, hogy ami természetes, az biztosan jó, ami mesterséges, az biztosan rossz.
Nem. A kémia, az kémia.
Egy vegyület a származásától függetlenül az a vegyület, ami.
"Egy genetikai szakember lehet, hogy "felnéz a mikroszkópjából" és azt mondja, hogy "csak kicseréltem egy gén szakaszt, amit a természet is megtehetett volna". Közben az is lehet, hogy a természet sosem tette volna meg, mert ez csak egy kijelentés, semmi bizonyíték nincs rá, hogy ugyanazt a természet is megtehette volna."
Már bocs, de akkor mi van? A természet sem gondolkodik, hogy egy változás egy növényben az embernek jó lesz-e, a változások véletlenszerűek.
"Ha a nagy szaktudásra és tudományos múltra visszatekintő gyógyszervegyészet, még mindig betegségek sorát listázza mellékhatásként a gyógyító szereken >>> akkor a fiatal géntechnika ugyan mit tudhat az egészségről? És a természetről?"
A növénynemesítő honnan is tudna többet?
Mondom, le kéne húzni a vécén a sztereotípiát, hogy a "természetes származás" biztosíték arra, hogy valami csak jó lehet, a mesterséges meg az ellenkezője.
Egyetlen lényeges különbség van a nemesítés és a GMO közt, ami miatt óvatosabb kezelést igényel.
Az, hogy a GMO által létrehozott változás gyorsabb és nagyobb, mint amit a nemesítés produkálni tud.
Éppen ezért igényli azt a szigorú ellenőrzést, amit a nemesítés is, de ott a lassú, sok generációs és fokozatos változás miatt a nemesítés esetén szépen lassan, a változás kialakulásával párhuzamban megtörténik magától. Mire komoly baj alakulnak ki, már ismertté válik a hátrányos változás.
Persze itt is előfordulhat hirtelen veszélyes változás, csak ritkábban. Ott van a cukkini-uborka keresztbeporzódás, aminek az eredménye halálosan mérgező cukkini. Hálistennek olyan keserű, hogy kevesen képesek a halálos dózist leerőltetni a torkukon.
És ismétlem, a sugárkezeléses gyorsított nemesítés rosszabb a GMO-nál, mert teljesen random és előre nem sejthető az eredmény, mégis engedélyezett technika.
Végső soron a GMO-tól való félelem reális alapja az ismeretlentől való félelem.
Arról van szó, hogy a természetes mutáció rendkívül lassú, van idő megfigyelni. Továbbá, mint természeti jelenséghez, az ember a megtanult módon reagálhat.
A mesterséges mutáció sokféle lehet, de alapja mindnek két probléma. 1. Az ember megbízhatatlan. Tehát nem tudni mindig, mi a célja. Gyakran például a profit növelése bármi egyébre tekintet nélkül. 2. A mesterséges beavatkozás következménye jellegétől függően sokféleképpen vizsgálható, egyesek eredményesen (értsd: kellő ismeretet adnak), másokról meg kevesebbet tudunk.
Az emberi társadalom fejlődése során sokféle értéket tartott fontosnak, manapság az emberi igazságosság és az emberi élet védelme számít fontosnak. Ha ebből a szempontból vizsgáljuk a dolgokat, akkor a GMO-val kapcsolatban az alapprobléma: Tudjuk, hogy sok ember nem tisztességes szándékkal cselekszik, de nem tudjuk ezt kellő eredményességgel ellenőrizni. Tudjuk, hogy élelmiszereink előállításához sok mesterséges beavatkozás szükséges, de közülük egyesekről keveset tudunk. Ezért, hogy az élet védelmét maximalizáljuk, minden nem kellően ellenőrzött, vagy tudottan nem kellően ellenőrizhető következményű cselekményt ellenzünk.
Egyes GMO kezelésekről nem tudjuk, milyen céllal és körülmények között történnek, mert titkolják ezt az információt. Élünk a gyanúval, hogy nem zárhatunk ki tisztességtelen célokat. Más GMO kezelésekről tudjuk, hogy a tudomány jelenlegi állása mellett nem lehetséges a következmények kellő ellenőrzése, tehát élünk a gyanúval, hogy ezek lehetnek az életre (minőségére) veszélyesek is. Harmadik GMO kezelésekről tudjuk kik és miként végzik, mik a hatásai és mik a várható következmények. Mint a szokásos módon ellenőrzött termékeknél, ezek használatát nem ellenezzük.
De olyan ez, mint sok más hasonló eset. Sokan gondolnak róla sokfélét és hamisat. Eszerint szólalnak meg. Vannak akik keveset tudnak, ezért mindent elleneznek (biztos ami biztos alapon - ami persze hibás álláspont). Mások halált megvető bátorsággal "ugranak a betonmedencébe anélkül, hogy tudnák, van-e benne víz".
ehhez képest további probléma, hogy egy társadalom törvények szerint működik. Azok mindenre és mindenkire vonatkoznak. Nem lehet azt mondani, hogy a GMO tilos, de bizonyos konkrét GMO-k nem, vagy bizonyos emberek számára nem ajánlottak. Csak azt lehet mondani, hogy tilos vagy nem tilos. És ez mindre vonatkozik, mert az átlagemberre nem bízható a szelekció. Ezt normális állam soha nem engedheti meg.
Nagyjából ezért jó, ha tisztán látunk. És nagyjából ez a cél.
#18: szerintem ez egy 100%-os összefoglalása az okoknak, ami a GMO tiltáshoz vezetett.
Biztosan a szabályírók is tudják, hogy a GMO alkalmazása nélkül az emberiségnek nincs fényes jövője.
Szóval megfelelő kontroll, biztonság mellett be KELL majd vezetni.
Csak a kontroll és biztonság olyan dolog, amit össze kell rakni, szabályrendszerileg, hardverben, munkakörökben, munkásanyagban és ez nagyon-nagyon sok pénzt jelent.
A pénz meg mindig az, ami a legkevesebb és mindig van mire másra költeni.
Szóval ez most egy spórolós halasztgatás. De ha nem kezdődik el a bevezetés ma, a beruházás a szabályozásba, ha kivárjuk, amíg KÉNYSZER lesz bevezetni a GMO-t már nem lesz idő felkészülni a kontrolljára és be lesz vezetve ANÉLKÜL.
És az bizony nem lenne jó.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!