Vannak bármilyen tudományos megítélések arról hogy egy több száz évig élő ember milyen tudásra, élettapasztalatra és világlátásra szerezne szert?

Ha feltalálják az öregedést visszafordító gyógyszert, mindnyájan megyünk vissza Éván keresztül Ádámba.

Ha sikerülne gyógyszeresen megállítani az időt, azzal megállítanák az öregedést is.

Ha viszont megállna az idő, az élettapasztalatok sem sokasodnának.

A "volna" és a "mi lenne, ha" nem tudományos kategóriák, tehát ilyen alapon vizsgálni sem lehet.

Én 46 évesen szinte semmire nem emlékszem az első 10 évemből. Maximum pillanatképek, érzelmek egy-két fontos eseményből.

Gondolom 200 évesen, ha megélem, nem fogok emlékezni az első negyvenből szinte semmire.

És akkor még csupán az agyam arányos szelektáló és selejtező mechanizmusát feltételeztem, a szenilizálódást nem.

Az életünk során (ha egészségesek vagyunk) mindvégig fejlődik a világról alkotott modellünk, világlátásunk, világképünk, egyre jobb a lényeglátásunk. A memóriánk korlátos, de mindig lehet jobban szelektálni és a már elfelejtett ismeretek is előjönnek a tudatalattiból, ha újra találkozunk velük, tehát a passzív emlékek is hasznosak, mert gyorsítják a felfogást, javítják az értelmezést, elemzést.

Azok az idős emberek akik folyamatosan tanulnak nagyon pozitív élményként élik meg ezt.

Én óriási társadalmi lehetőséget látok abban, ha hosszabb ideig élnének az emberek és az iskolai és tapasztalatszerzési folyamatok magasabb csúcsokat döntögetnének és jobban is hasznosulhatnának. Ma sok nagytudású és élettapasztalatú idős ember szellemi értékeit veszítjük el, amikor inaktiválódnak vagy meghalnak.