Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Tényleg nincs már igény az "normális" fiúkra, és a szeretetre?





Hát, az alakulgatás nem tudom mennyire jó szó rá 😅
Igazából annyi, hogy tudja, hogy szeretem, és bele vagyok zúgva, és engedi, hogy néha, mikor nincsenek ott ismerősök, akkor megöleljem, és már megszokta, hogy néha enyelgek, vagy elkezdek az érzéseimről beszélni, meg párszor mondtam, hogy szeretem.
Szóval tiszta sor neki az egész, ahogy nekem is. Vannak határok, amiket nem léphetek át, és amiken belül úgymond kiélhetem a rajongásom iránta.
Nagyon jó barátok vagyunk, szóval ez nem az olyan friend-zone, amikor egyik ellöki magától a másikat, és a nagy barátság annyi, hogy köszönnek egymásnak.😅
Szóval bár az érzéseim viszonzatlanok, és elég valószínű, hogy azok is maradnak, mondhatom, hogy szerencsés vagyok, mert ez az egész lehetne sokkal rosszabb is. Az, hogy itt tartok/tartunk sok őszinte élő és Messenger beszélgetés, és minimum 3 több napos mosolyszünet és sok sírás eredménye, de az, hogy elmondhatom, hogy rendben vagyunk, mindketten tudunk mindent, megért ennyit.😄
Bocsi, hogy ilyen nagyon-nagyon hosszú lett.😅





Szerintem lehetett volna belőle valami, ha nagyon szerettétek volna. Annyira amúgy nem számít, ki milyen körökben mozog. A szerelemre szoktak szabályokat mondani, mint hasonló a hasonlóhoz vonzódik, de azt is mondják, hogy az ellentétek vonzzák egymást. Szóval az ne tartson vissza, ha egy lány kicsit szociálisabb nálad, esetleg nincs társasága. Az a lényeg, hogy ti ketten jól érezzétek magatokat együtt.
Valassz olyat aki saját értékrended szerint vonzó, csinos, és normális, kedves lánynak tűnik. Rendes srácnak tűnsz, biztos menni fog.😇😇





Kevés az önbizalmad.
Az én fiam is ilyen pont, mint ahogy magadról írsz.
De valahogy neki mindig összejött egy rendes lány, mégha nem tartott is évekig a dolog.
Sokszor csodálkoztam is rajta.De ő valahogy kinézett egy számára szimpatikus, kedves lányt, és konkrétan odament hozzá, és kérdezett valamit, beszélt vele, és általában eleinte olyan baráti viszony volt köztük, később lett kapcsolat, mikor jobban megismerték egymást.





Hát ezaz.. ez 2018 mindenki csak egy dologra megy, aki nem az vagy feladja az egészet vagy ilyen depressziós állat lesz mint én :D Egyébként már 14 évesen is az ágyba kötnek ki valakivel, aztán csodálkoznak ha senkinek nem kellenek... Biztos vannak végülis, csak ne add fel.. Én feladtam és itt rohadok itthon egyedül egész nap sz@*rul érzem magam és a vagdosás mellett már az öngyilkosságról fantáziálok legtöbbet, szóval nehogy feladd mert csak rosszabb lesz. Ne félj facen stb belépni normálisabb csoportokba, beszélgetni meg ilyenek. Ha még van egy kis önbizalmad akkor nem lehetsz ilyen szerencsétlen mint én. Gl
17F





"Ne félj facen stb belépni normálisabb csoportokba, beszélgetni meg ilyenek."
Most nem bántásból, de mi a fas.zért a fészen élitek ti az életeteket?
Beszélgess élőben, ember!
A büdös életben nem fogtok kijönni ebből a virtuális sz.ar világból!










#19 A face-en qrvára nem tudod kiszűrni, hogy ki hülye, és ki nem.
Hazug világ, pletykafészek.
Féltek, az a bajotok!
És azt meg úgy lehet legyőzni, hogy nekimész annak, amitől félsz.
Sz.ar, meg strapás, meg pofára lehet esni, de ezt nem lehet megúszni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!