Miért félek a párkapcsolatoktól?

Hallihallo mindenkinek!

Ami a fő kérdésben is benne van, hogy félek a párkapcsolatoktól. Legalább is úgy érzem.

Ezt azért tartom furának, mert NAGYON vágyok egy párkapcsolatra, de mégis úgy érzem nem vagyok rá felkészülve.

Ne értsétek félre, nem zárkózom be a négy fal közé, szoktam lányokkal ismerkedni (neten is, élőben is), de rengeteg gátlásom van: Úgymond "félreértek jeleket". Megfutamodok, mikor flörtölni kellene, vagy a lány próbákozik/kedveskedik. Beszélgetés közben csak néhány pillanatig merek a lány szemébe nézni, aztán a falat meg Bözsinénit figyelgetem a folyosó végén. Vagy ami ennél jobban idegesít, hogy nem merem megölelni, mert nem tudom mikor kell. Minden ilyen "flörtnél" azt hiszem ROSSZUL csinálok valamit és a kapcsolatnak ENNYI, befejeztem, többé nem keresem - mert kinek kell egy sírós kisfiú? Ha lány lennék, én sem kellenék magamnak így.

Sajnos magamat ismerve tudom, hogy olykor hajlamos vagyok a depire - ráparázok dolgokra és elébb is mikor rájöttem ezekre, kicsit érkékenyen ért, hogy ilyen vagyok.

Nem értem magam.

Amúgy pszichológushoz MINDENKÉPP el fogok menni. Be kell lássam, hogy vannak dolgok amiket nem tudok egyedül megoldani.

Jaa még olyan is szokott lenni, hogy mikor a lány "beszól - kioktat (amit nem bántásnak szán)" én valamiért annak fogom fel és rögtön menekülök, de szerencsére nem úgy, hogy otthagyom, csak fejben hozok egy ideiglenes döntést, hogy "nah, ennyi volt, nem lesz legközelebb beszélgetés".

De amúgy ezek a "megfutamodások" nem mindig vannak. Van hogy ajándékot is veszek a lánynak meg minden, csak... nincs második lépés ha értitek mire gondolok - nincs tovább, az egész leragad egy "baráti/ismerkedős" szinten.

Vagy én látom rosszul a dolgokat és csak türelmesnek kellene lennem?

19/F