Félre érthettem valamit?

Sziasztok!

-Van egy lány akivel április végén beszélgettem. Nagyon össze kellett szednem minden bátorságomat, hogy egyáltalán meg merjem szólítani. Leültem mellé és beszélgettem vele a vonaton. Amikor beszélgettünk azt vettem rajta észre, hogy zavarban volt, igazgatta a haját és ő is érdeklődött felőlem. Amikor készül leszállni a vonatról akkor megkérdeztem tőle,hogy holnap is ezzel a vonattal fog e jönni és mosolyogva mondta, hogy igen. Amikor másodjára leültem mellé akkor megkérdeztem, hogy hogy van mi újság és ő csak annyit válaszolt, hogy elvagyok de közben nem is nézett rám. Azt hittem, hogy megbántottam valamivel vagy egyszerűen nem is érdeklem de sajnos rákérdezni nem volt bátorságom. Az első beszélgetésünk után amikor felszállt a vonatra és meg sem ismert, olyan volt mintha ott sem lettem volna és nem értettem azt az egészet. Azóta nagyon sokszor láttam de észrevettem, hogy úgy viselkedett mintha észre sem vett volna, mintha nem is ültem volna a vonaton, de amikor köszöntem neki akkor mindig visszaköszönt. Lehet, hogy ő is olyan szégyellős mint én. Olyan is előfordult, hogy amikor sétáltak a barátnőjével és amikor messzebbre értek akkor a barátnője visszanézett és hosszasan rám nézett. Sokszor kerestük egymás tekintetét de amikor a közelemben volt akkor meg sem tudtam szólalni, izzadt a tenyerem, el voltam pirulva, egyszerűen meg sem tudtam szólalni és csak ültem ott bambán. Rájöttem, hogy velem két baj van: nincsen önbizalmam és az önértékelésemmel is nagyon nagy problémák vannak. Mindig azt éreztetem magammal, hogy kevés lennék én hozzá, mit akarok én tőle mi egy külön világ vagyunk és ez nagyon elkeserít. Ha nem láthatom akkor nagyon hiányzik egész nap csak ő rá tudok gondolni, akkor voltam a legboldogabb amikor ha csak egy kicsit is de láthattam. És most, hogy legközelebb már csak szeptemberben láthatom nagyon elkeserít, olyan is előfordult már többször is, hogy eleredtek a könnyeim. Június 30-án szándékosan felkeltem hajnalban és inkább vonatoztam csak azért, hogy láthassam.Vártam az iskolája előtt bíztam benne, hogy ha találkozok vele akkor lesz annyi bátorságom, hogy odamenjek hozzá és beszélgessek vele de sajnos nem találkoztam vele. Amikor hazafelé tartottam a vonattal és az első megállóban megálltunk amikor kinéztem az ablakon láttam ahogyan leszállt a vonatról és elindult hazafelé. Nagyon rosszul esett majdnem el is sírtam magamat mer tudtam, hogy ez volt az utolsó esélyem, hogy beszélgessek vele mert egész nyáron nem találkozok vele majd esetleg szeptemberben legközelebb. Úgy gondolom, hogy megérdemeltem ezt a pofont az élettől mert számtalanszor odamehettem volna hozzá de sajnos nem tettem. Tudom, hogy saját magamnak köszönhetem, hogy nem mertem odamenni hozzá és beszélgetni vele de igazság szerint féltem attól, hogy visszautasítana. Mivel a szavak embere sem vagyok sajnos meg eléggé visszahúzódó csendes fiú vagyok így attól is féltem, hogy nem tudnék vele miről beszélgetni. Sajnos beszélgetni vele nem tudok az interneten keresztül sem. Nagyon elszomorít de bele kellesz törődnöm, hogy ilyen bamba voltam :( Azóta rájöttem, hogy mégis van Facebookja, be is jelöltem ismerősnek meg egy üzenetet is küldtem neki már több mint egy két hete de még választ nem kaptam rá és egyre valószínűbb, hogy nem is fogok. Azt észrevettem, hogy ismerősnek nem tudom jelölni csak üzenetet tudok neki küldeni akkor mégis törölte volna az ismerősnek jelölésemet? A testvérétől meg sajnos nem merek segítséget kérni.

- Úgy gondolom, hogy ennél a lánynál már nem sok esélyem van. Lehet, hogy nem is volt de ha meg sem próbálom akkor azzal csak veszíthetek. Őszintén leírom én nem akarok ismerkedni senkivel sem nem vagyok rá képes. Én ennél a lánynál azt, hogy próbáltam vele ismerkedni kudarcnak könyvelem el. Egyszerűen nem tudok ránézni más lányokra nem érzem azt, hogy nekem bárkivel is ismerkednem kellene mert valljuk be őszintén kinek kellene egy olyan férfi az életébe akinek még önbizalma sincsen és állandóan azon idegeskednék, hogy úgy is elhagyna egy jobbért. Nagyon összezavart ez a lány nem tudok rajta kiigazodni de egyre jobban úgy érzem, hogy én sokkal többet akartam tőle mint ő valaha is tőlem és ez bizonyítja azt is, hogy még az üzenetemre sem válaszolt. Annyit megtanultam az utóbbi néhány hónapban, hogy nekem az ismerkedés egyszerűen nem megy és a jövőben nem is fogom erőltetni, úgy döntöttem és lehet, hogy emiatt amit most írni fogok csalódni fogsz bennem de ha egy Nő akar tőlem valamit akkor jöjjön oda hozzám és tegye meg Ő az első lépést mert én nem fogom. Nem akarok megint abba a helyzetbe kerülni, hogy hónapokon keresztül azon siránkozok, hogy miért nem mentem oda hozzá, kevés vagyok én hozzá én ettől megkímélem magamat. Az a legrosszabb az egészben, hogy még annyit sem érdemelek meg, hogy legalább az üzenetemre kapjak választ még ha annyit is, hogy ne haragudj, de nem akarlak megismerni még az is jobb lenne az sem fájna ennyire mint az amikor még ember számba se vesznek. Újabb üzenetet nem lennék neki képes írni meg őszintén nem is tudnék neki miről írni. Lehet, hogy az lenne a legjobb ha leírnám neki, hogy hogyan érzek és nem tudom elfelejteni de ehhez se bátorságom, se akaraterőm nincsen és inkább próbálom magamban elfojtani az egészet. Azt tapasztalom, hogy naptól napra egyre nehezebb ezt a terhet cipelni és úgy érzem, hogy nem fogom sokáig bírni.

Lehet, hogy jobb is , hogy nem ismerkedtem meg vele mert úgy érzem egy ilyen " lelki beteg " senkinek sem kellene.

Azt szeretném kérdezni, hogy ezen a hozzáállásomon hogyan tudnék változtatni mert meg szeretnék változni, hogy ne legyek ilyen " bamba ". A leírtak alapján vajon érdekelhettem azt a lányt vagy esetleg én értettem félre valamit?

- Egy éve kitartóan sportolok, a súlyzós edzés a hobbim lett és nagyon megkedveltem. Amikor edzek akkor érzem magamat a legboldogabbnak, és olyankor minden problémám és minden kételyem eltűnik. Azt reméltem, hogy a sportolástól majd egy kicsit nagyobb lesz az önbizalmam de nem így lett nem változott semmi sem. Már sokan megdicsértek, hogy milyen jól nézek ki de én ezt nem tudom elhinni. Bárhová is belépek mindig összemérem magamat az ott lévőkkel és lekicsinyítem saját magamat.

- Szórakozóhelyre egyáltalán nem szoktam járni nem az én világom és a közel jövőben sem tervezem. Nem vagyok az a bulizós fajta. Amit tudni kell rólam, hogy egyáltalán nem vagyok nagyképű sőt ellenkezőleg nagyon is visszahúzódó vagyok és sajnos sokszor érzem azt, hogy észre sem vesznek.

- A testi hibám is sajnos közrejátszik abban, hogy egyáltalán nincsen önbizalmam. 15 évvel ezelőtt eltört az egész jobb kezem és az akkori orvosom rosszul gipszelte be a kezemet és sajnos 15 fokban elferdült amin nem lehet változtatni, így kell leélnem az életemet és én nagyon szégyellem, hogy így néz ki. És attól tartok, hogy egy lány emiatt elutasítana.

Köszönöm szépen, hogy ha végig olvastad.