Normális, hogy ennyire lelkis vagyok? Nem tudom túltenni magam dolgokon?

Átlagos 19 éves fiú vagyok, aki egy kissé talán túlságosan is komolyan vesz dolgokat.. Ezzel én is tisztában vagyok. Most végeztem a középiskolával. Azthiszem elmondhatom magamról, hogy volt részem mindenben amiben "kell" a középiskolai évek alatt. Randizás, első nagy szerelem, stb. Ugyanakkor én sok dolgon úgy érzem lelkileg nem tudom túltenni magam. Szerintem egy eléggé komoly fiú vagyok (persze amikor kell , nem annyira, hogy negatív tulajdonságnak lehessen tekinteni) és múlt év szeptemberében szakítottunk a lánnyal akivel 1,5 évig voltunk együtt. Ha visszatekintek az akkori önmagamra sok mindent máshogy csinálnék, meg tudom, hogy azóta "okosabb" vagyok.. talán kezdek felnőtt lenni. De akkor is így gondoltam ezt. Vele egyébként ezen az oldalon ismerkedtem meg, fülig szerelmes voltam és mindent megtettem érte. 1 év elteltével a kapcsolatunk elkezdett kopni.. akkor totál kikészültem ma úgy látom, hogy egyszerűen én tényleg beleszerettem neki meg talán egy "első nagy" gyerek szerelem volt ami elmúlt. Amiért nem haragudhatok rá, és nem is haragszom csak fáj. Olyan jól tudok visszagondolni a szép emlékekre nem tudok rá haragudni sem , de pl. a mai napig nem merek rákeresni facebookon, vagy sehol, hogy mióta szakítottunk mivan vele. (Mert akkor letörölt.) Nem tudom mit váltana ki belőlem. Dolgoztam, tanultam, hetente pár napot együtt töltöttünk , elkezdett a hátam mögött mással beszélgetni, előtte hetekig flegma volt, röviden tömören , kedvtelenül válaszolt pl. írásban is. Ez előtte is többször előfordult csak akkor mindig kirángattam belőle, hogy mi a gond és talán belemagyaráztam a megoldást ő meg nem tett hozzá sokat mert eleve csendes volt, meg .. így alakult. Amikor véget ért nagy nehezen kinyögte, hogy ő ilyen típus és bocsánatot kér ha bunkón viselkedett. De igazából neki már nem olyan a dolog mint volt. Azóta voltak 3-4 hónapos kapcsolataim lányokkal de egyik sem tudott megrázni pl. szakításnál.. nem voltam boldog de beletörődtem hogy nem működik és nem fájlaltam a dolgot. Azok a lányok is érdekeltek, és megtettem értük ugyanazt amit az illetőért akiről mesélek. Emlékeztem a klassz dolgokra. Nála emlékszem a torkomban dobogott a szívem mikor szakítottunk... Olyan érzést azóta sosem tapasztaltam. Vagy akkora kétségbeesést.. Ez az első szerelem velejárója? Talán megtanultam kezelni ezeket a dolgokat? Meg érzelmileg is felnőttem egy kicsit. Vagy egyszerűen azóta sem voltam annyira szerelmes.. Annyi kérdés megfogalamzódott bennem és örülnék ha valakivel tudnék ilyen dolgokról beszélgetni.