Mit tegyek, ha nagyon szerelmes vagyok és barátnőt akarok, de nem merek kezdeményezni?

Bekerültem egy nagyon tehetséges, eredményes, jó tanuló fiatalok számára fenntartott top suliba, programba, ahol lényegében versenyekre készítenek fel minket, előadásokat tartanak, valamint rengeteg-rengeteg közösségi program van. Itt sokakat megismertem, sok barátom lett. Természetesen több gyönyörűséges, okos és kedves lányt láttam, akikkel kapcsolatban már annak is rettenetesen örülnék, ha egyáltalán beszélgetni tudnék velük és legalább a nevüket tudnám pontosan. Közülük is kiemelkedik egy, aki tényleg 100% álomlány. Ahogy a szemembe nézett érzékien, a gyönyörű teste, a kedvessége, ahogy mindenkihez viszonyul, az intelligenciája, a nőiessége, a kecsessége stb. Nemrég volt egy alkalom, amikor találkoztam vele és még néhány szintén hozzá hasonló barátnőjével. Szerintem elég feltűnő volt, hogy folyamatosan odanéztem. Aztán egy idő után észrevettem, hogy ők is engem néznek és közben beszélgetnek. Kicsit elszégyelltem magam, hogy biztos arról beszélnek, hogy mennyire gáz vagyok...

Az itt is - mint mindenhol máshol is - fennáll nálam, hogy csak fiúkkal tudok barátkozni ismerkedni. Egyetlen lány barátom van, de ő is csak azért, mert még általános iskolás koromban ismerkedtünk meg. Fiú barátból sok van, de a lányokkal nem találom a közös hangot. De mégis nagyon örülnék egy barátnőnek.

Nem merek kezdeményezni, mert tudom, hogy nem vagyok elég jó hozzájuk. Semelyik lányhoz nem vagyok elég jó. Én egy olyan fiú vagyok, aki senkinek se kell, mert semmilyen "igénynek" nem felelnék meg. Tudom, hogy visszautasítások sorozata lenne a vége. Nem érzem, hanem tudom. Nem vagyok csalódott utána, hogy "Miért nem mentem oda, lehet, hogy mégis kellettem volna neki...", mert tudom, hogy nem. Interneten egyszer nagyon belementem egy beszélgetésbe és már reménykedtem benne, hogy végre egyszer összejön. Hát... A lány úgy földig alázott, hogy azóta sem sikerült ezeket a gátakat átvágnom, pedig volt már vagy két éve. Rettenetesen bunkón és utálkozva utasított vissza, pedig mindenki mással, meg előtte velem is kedves volt. Ledegradált a földig, hogy mi mindenben vagyok sz@r, rusnya, idióta stb. A pláne az, hogy utána még más lányoknak is elmondott gáznak, meg mindennek, akiknél pedig még lehetett volna esélyem.

Úgyhogy férfiasan vállalom, hogy egy férfiatlan, lúzer seggarc vagyok.

Szerintetek mennyire lenne jó ötlet, ha bejelölnék ismerősnek a szimpatikus lányokat, ha megtudnám a nevüket? Az is így sülne el, csak még rosszabbul, mert élőben is találkozom velük sokszor?

Mit tegyek egy ilyen lelkileg eléggé gyötrő helyzetben? (Nyilván tudom... Mindig van rosszabb, még a saját kategóriámban is. Mit szóljon az, aki 40 évesen is ebben a helyzetben van...) Magányosnak érzem magam... Mintha nem is teljes értékű fiú lennék, hanem valami teljesen nemtelenített eunuch, akihez a lányok csak hétköznapi szituációban, mindenféle barátság, romantika, szerelem, szimpátia stb. nélkül mennek egyáltalán oda.