Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért ilyen baromira nehéz összeszedni egy barátnőt? 20/F
Én nem egyszerűen nem értem, hogy miért ilyen borzasztóan nehéz barátnőt találni.
Elvileg nem vagyok ronda, jobb napokon talán még belecsúszok a helyes kategória aljába. Baromi magas vagyok, azt elvileg értékelik a lányok. Még csak kövér se vagyok, inkább vékony és talán egy nagyon kicsit izmos még hozzá. Tehát külső alapján talán nem vagyok olyan szörnyű.
Haverok szerint a humorommal sincsen probléma, konkrétan bármikor képes vagyok elsütni néhány viccet. Ha jól tudom, akkor a lányoknak a humor is bejön. Ennek ellenére nekem valahogyan soha nem jön össze a dolog. Pedig voltak lány barátaim is, viszonylag sok, és úgy általánosságban is jól el tudtam dumálni velük. De most már komolyan azt gondolom, hogy elkezdem őket taszítani, már abban a pillanatban, ahogy felmerül pusztán a gondolat, hogy akarnék tőlük valami barátságnál többet.
Igaz, volt egy barátnőm, de az egy nagyon rövid kapcsolat lett csak. Már több mint másfél éve nem tudok egyszerűen semmi értelmeset összehozni. Próbáltam már mindent, jártam bulikba, kerestem baráti társaságban is megfelelő illetőt, még Tindert és a társait is kipróbáltam. Hát, ahogy látható nem sok szerencsével. Most már esküszöm annyira elegem van az egészből, hogy már szinte bárki jó lenne, csak azért ne legyen nagyobb borostája mint nekem.
És mostanában folyton ezen kattog az agyam. A haverjaim mind sikeresen becsajoztak, ezért bármilyen program van mindenki egy lánnyal együtt állít be. Mindig én vagyok az egyetlen, aki csak magányosan ott üldögél, pedig már annyira jó lenne, ha nekem is sikerülne valami.
Miért ilyen borzasztóan nehéz találni egy barátnőt? Vagy csak én vagyok extrémen szerencsétlen?
Mert a nők aljasak és szemétládák! Azt akarják, hogy buz6 legyél, és el is érik...
Csábítanak , de pin3át nem kapsz.... Kelletik magukat és igen szépek, dee lekoptatnak ... Csak a saját érdekeiket veszik figyelembe....
Hidd el ha tetszettél volna nekik már rég kapadoztak volna utánad..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!