Összejönnél valamilyen mentális betegséggel szenvedővel?

Ha már jár pszichiátriára, van betegségtudata és elfogadja amit az orvos mond neki, akkor igen. Mert akkor tisztában van azzal, hogy a gyógyszerek nem viccből léteznek, hanem tényleg meggyógyítják az agyat, és jót tesznek vele. Az orvos meg pontosan tudja mit kell nézni a betegen, nem viccből találja ki, hogy valakinek kezelés kell. Aki amúgy egészséges, azoknak a gyógyszerek nem hogy nem használnak, hanem egyenesen ártanak (a kezdeti fázis után is). A mentális betegségeket viselkedésből, beszédstílusból, hanglejtésből, hangulatból egyből látni lehet.

Sőt, rengeteg pszichiátriai beteg soha nem is tudja hogy amúgy beteg, csak ha valaki felteszi neki a legjobb kérdéseket, vagy már annyira rosszul volt, hogy magától ment el orvoshoz. Aztán amikor rendbejön az agyi kémia, akkor a páciens úgy van vele, hogy miért nem csinálta korábban.

Ez az adott betegségtől is függ.

A közhiedelemmel ellentétben nem lesz mindenki menten öngyilkos, vagy pszichopata sorozatgyilkos attól, hogy valami mentálisan nincs rendben nála. Sőt, napjaink psziciátriatudománya még távolról sincs a fejlettségének a csúcsán, még mindig rengeteg olyan dologra rásütnek valami betegséget, amiről minimum véleményes, hogy betegségnek nevezhető-e. Sokszor anélkül, hogy komolyabban megvizsgálnák a beteget. Zimbardo mutatott rá egy kísérletében arra, hogy pusztán "bemondásra" elhitték, hogy paranoid skizofréniás, és miután egyetlen egy tünetet sem mutatott a továbbiakban, "tünetmentes paranoid skizofrénia" diagnózisával küldték haza. Sok esetben nincs is konkrét diagnózis, csak ráhúzzák, hogy "egyéb alkalmazkodási zavar". Már ott tartunk, hogy az embernek egyénisége sem lehet, mert mindenre ráhúznak valami zavart.

Továbbá az egyes betegségek mértéke sem mindegy. Említette valaki a mániás depressziót. Nos, nekem az van 15 éve. Senki sem a szűkebb, sem a tágabb környezetemből (már akik nem tudják), nem sejti, hogy technikailag beteg lennék. Párkapcsolatban is természetesen az ismerkedési fázisban ezt el szoktam mondani, de már többször megkaptam azt, hogy hülyeség, hogy én beteg lennék. Nem a filmekben látottakból kell kiindulni, amikor az ember egyik pillanatban álomvilágban él, és semmi kapcsolata nincs a valósággal, két perc múlva meg magatehetetlenül sír. Beszéltem olyan pszichiáterrel is, aki úgy kezdte, hogy nagy hiba lenne ezt betegségnek tekinteni. Az emberek személyisége nem ugyanolyan, van, akinek jobban, van, akinek kevésbé ingadozó a hangulata, de olyan gyakorlatilag nincs, akinek mindig konstans. Hogy hol húzzuk meg a betegség határát, az önkényes, és szubjektív megítélés kérdése.

Továbbá azt is érdemes szem előtt tartani, hogy óvatos becslések szerint is a lakosság legalább 10%-ának van valamilyen mentális problémája. (Kevésbé óvatos becslések ezt ennek a sokszorosára teszik. Főleg, ha az alkoholizmust is ide soroljuk.) Csak ugye ameddig nem megy el szakemberhez, addig nincs diagnózis. Sok olyan "egészséges" embert ismerek, akik nagyon komoly mentális problémákkal küzdenek, de diagnózis hiányában egészségesnek számítanak.