Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Minden lánytól elmegy a kedvem?
(Világ életemben heteró voltam, most is az vagyok, picit undorodom is a homoszexualitástól, de nem ítélem el. Ezt csak azért írom le, mert biztos páran írták volna, hogy meleg vagyok.)
Az a helyzet velem, hogy nagyon szeretek csajokkal beszélgetni (akár online, akár élőben), van benne valami nagyon izgalmas, amit más tevékenységben nem találok meg. Viszont észrevettem magamon azt, hogy a beszélgetés kezdetén még szinte minden figyelmem a lányra összpontosul, viszont egy idő után egyszerűen unalmassá válik számomra a beszélgetés. Mintha az elején fellobbanna egy láng, ami szép lassan kialszik. Persze lehetne az a válasz, hogy unalmasak a partnereim, vagy nem tetszenek annyira, de nem hinném, hogy több tucat csak olyan lányt fogtam volna ki, akik unalmasak és nem szimpik annyira, ráadásul egy csomónak még én is tetszettem, azaz ezzel sem volt gond. Az izgalmas beszélgetésekek idővel felváltja az érzés, hogy bárcsak ne írna többet, és hogy egy egyszeri alkalmon kívül nem tudnék vele semmit sem elképzelni. Persze vannak olyan lányok, akikkel nagyon bejövünk egymásnak, viszont velük pont ezért nem akarok elkezdeni úgy beszélgetni. Félek, hogy velük kapcsolatban is kialakulna ez az érzés, ráadásul ők elkezdhetnének többet érezni, ami megint csak rosszul jönne ki.
(Vannak azért kivételes esetek, amiknél minden jól ment végig, viszont ezeknél én nem tetszettem annyira a lánynak.)
Miért érezhetem ezt? Miért unom meg a lányokat, mielőtt bármi komoly is történne?
#4 vagyok
Olvass utána egy kicsit, Wikipédia is elég jól összefoglalja, én nem tudnám olyan részletesen leírni.
De igazából röviden úgy tudnám megfogalmazni, hogy az aromantikus embereket nem érdekli a hagyományos értelemben vett romantika. Én például nem tudom magam elképzelni párkapcsolatban. Nem érdekelnek az ilyen témájú filmek, könyvek. Ugyanakkor, a dolgok fizikai része érdekel, volt is partnerem. Barátilag tudok szeretni, de nem leszek szerelmes.
De az aromantikus spektrum elég széles, különböző "fajtái" vannak.
Külföldi oldalakon vannak tesztek, amiket ki tudsz tölteni, hogy teljesebb képet kapj.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!