18 éves lányként nem volt még kapcsolatom velem van a gond?

- nem ismerkedsz, nem kezdeményezel, elfalazod magad másoktól

- nagy elvárások, válogatás

- időt, ezáltal lehetőséget sem adsz a másiknak, mesebeli "szikrákra" hivatkozol

- szorongtál, kerülted az embereket

- kerülöd az emberi kapcsolatokat, a tanulmányaidra fókuszálsz

Lényegtelen hogy gondnak nevezi-e valaki vagy nem, teljesen mindegy más mit gondol erről. Viszont ha kapcsolatot akarsz és ezeket csinálod, akkor ne csodálkozz hogy nincs semmi.

Ha neked így jó és nem akarsz kapcsolatot, akkor legyen így, nincs másnak köze hozzá. Ha akarnál, akkor a fentiek elég nagy problémákat jelentenek.

Nincs veled gond. A saját akaratodból döntöttél így, és teljesen érthető az elhatározásod.:)

19f

Az nem gond, hogy nincs senkid. A probléma a rémesen torz érveléseddel van. Ha te ezt így tényleg komolyan gondolod, akkor az vagy azt jelenti, hogy nem a megfelelő iskolába jársz, vagy azt, hogy pocsék munkaerő leszel, vagy azt, hogy egyszerűen alapvető dolgokat sem látsz át. Ki is fejtem, hogy mire gondolok.

- Ha szerinted az ember egy időszakban csak egyetlen tevékenységhez (állapothoz) kötődhet, akkor te vagy nagyon rosszul látod úgy ánblokk a világot, vagy rémesen el leszel veszve később. Hacsak nem akarsz eltartott, háztartásbeli lenni, akkor soha nem lesz olyan, hogy vagy csak munka, vagy csak párkapcsolat lesz jelen az életedben. Az élet nem erről szól, hogy na, most van egy valami, és minden mást elutasítunk. Vagy te úgy képzeled el, hogy a barátodat/férjedet hanyagolod, mondván, hogy neked most a munkahelyen kell teljesíteni? Máskor meg közlöd a főnökkel, hogy lópikulát sem fogsz dolgozni, mert most épp nagyon szerelmes vagy? Ugyan, kérlek... És nem, ne gondold azt, hogy a munka világa kevesebb kötelezettséggel jár, mint az iskola. Nem mondom, hogy rosszabb (mert én - bár tanulni szretek -, de például jobban szeretek dolgozni, mint iskolába járni), de a suliban ha valamit elszúrsz, akkor ott legfeljebb egy rossz érdemjegyet kapsz. Ugyanez munkakörtől függően akár komoly károkat, vagy bizonyos esetekben emberek életeit is jelentheti.

- A másik probléma, hogy egy ép személyiségfejlődésű ember a tanulmányai alatt az idejét is megtanulja beosztani. Megtanul mérlegelni, egyensúlyt fenntartani. Nem csak az én véleményem ez, viszont a környezetemben tapasztalom, hogy aki gyermek- és fiatalkorban nem tanulta meg az idejét beosztani, az nagy valószínűséggel felnőtt korában elbukik. Most volt osztálytatlálkozónk pár hete. Három hozzád hasonló lány járt az osztályunkba. Egyikük sem arról számolt be, hogy ő mennyire sikeres lenne. Nagyon jó tanulók voltak, de egyikük nem jutott tovább a ruhabolti eladónál (szó nincs lenézésről, egy fontos feladatkör, csak mondjuk egy jó nevű gimiben osztályelsőként végzett embertől nem biztos, hogy ezt várnánk), másikuk sehol nem bírta ki egy évnél tovább, a harmadik meg háztartásbeli. Nyilván lehet más oka is annak, hogy nem jött be nekik az élet, de azért sokat mond, hogy pont ők hárman... Nem 30 évesen kell majd azon agyalni, hogy vajon hogyan illesszed össze a magánéletedet a munkával. Arról nem is beszélve, hogy jó úton haladsz a kiégés felé.

- Ha arról van szó, hogy te csak úgy vagy képes elfogadható teljesítményt nyújtani, ha éjt nappallá téve tanulsz, akkor egyáltalán nem biztos, hogy a számodra megfelelő utat járod. Nem, nem lesz mindenki Einstein. Vannak jobb, és vannak rosszabb képességű emberek. Illetőleg mindenki másban jó. Egy szint fölött pedig nem bölcs dolog tovább haszolni magunkat. Hiszen lehet, hogy úgy 3 tizeddel jobb lesz a tanulmányi átlag, de milyen áron? És ha csak ilyen keservesen megy, akkor mi lesz a továbbiakban? Ilyenkor kell elgondolkodni azon, hogy biztosan a jó utat járja az ember? Ha csak úgy érhetsz el egy célt (ami még távolról sem a végcél), hogy szinte beledöglesz, akkor a célokkal van a probléma. Ilyenkor vagy változtat az ember, vagy könnyen azon veszi észre magát, hogy az élete harmada már eltelt, és igazán nem élt. És nem, nem arról van szó, hogy minden áron tombolni, bulizni, meg zülleni kéne. Szó nincs erről. "Élni" nem csak egyféleképp lehet. Mindenkinek mást jelent a szórakozás és a kikapcsolódás. Viszont fontos, hogy ezekben része legyen az embernek.

- Számtalanszor igazolt tény, hogy a társas kapcsolatok sokat jelentenek a személyiségfejlődésben. És nem, nem arról van szó, hogy kötelező lenne egy feltűnési viszketeg paprikajancsiként viselkedni. Van, aki extrovertáltabb, van, aki introvertáltabb. Nem kell, hogy 18 éves korára az ember túllegyen két tucat kapcsolaton. De amikor huszas-harmincas éveiben kezdi az ember felfedezni és megismerni azt, amin sokan már általános iskolás korban túlestek (nem, nem a szexről, jóval inkább az érzelmekről és a társas kommunikációs vetületéről beszélek), akkor az hatalmas nagy hátrány. Sok kihasznált, eldobott, eltiport nő mögött áll ilyen múlt. A gyermek- és tini-szerelmek - még ha semmi komolyabb nem is alakul belőlük - nagyon fontosak a későbbi siekres párkapcsolati élethez.

Egyébként már most is látszik, hogy valami az érzelmi világodban és a gondolkodásodban nagyon félresiklott. 18 évesen azt gondolni, hogy vonzalom csak első látásra alakulhat ki? Ez egyértelműen butaság. Az, hogy te elvből nem vagy hajlandó lépni? Ezzel csak mintegy másodrendű lénnyé degradálod magad, mint egy termék a bolt polcán, amit ugyan választhat a vásárló, de teljes mértékben az ö választásának rendeled alá magad.

De természetesen ez a te életed. Csak amikor majd 5-10 év múlva jössz ide megint keseregni, azért jusson eszedbe, hogy mit írtunk...