Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A legjobb haverom miatt sose lesz normális kapcsolatom?
Óvodás korom óta legjobb barátok vagyunk, mindent tudunk egymásról, állandóan együtt lógunk. Egyikünket se zavarta eddig, ha a másiknak volt csaja, de valahogy egymást mindig többre értékeltük, mint a barátnőnket. Így szakítás lett mindig.
Volt mikor buliban nyáron több csajjal kavartam , neki meg egy se jött össze és egy csajt átadtam neki. Utána azért nem lett semmi komoly, mert elterjesztették rólam, hogy kihasználom a lányokat.
Akkor kitaláltuk, hogy ugyanazzal a lánnyal járjunk, találtunk is egyet, aki benne volt, de a haveromat jobban szerette és szakított velem, utána meg a haverom a lánnyal, hogy ne bántson meg.
Nem tartom magam olyan rossznak, sportolok, külsőleg sok lánynak bejövök, de belülről nem tudok elszakadni a barátomtól.
Egyszerűen nem tudok ezen változtatni, mert ő mindenben megért és megerősít, kedves velem, nem féltékenykedik, stb. de így sose lesz normális kapcsolatom csajjal.
#20 már sokszor megbeszéltük, hogy ne legyünk a másik nyakán folyton, de kb. 1 napig tart, egy csapatban focizunk, heti 3-4-szer min. látjuk ott is egymást, meg instán is látjuk,hogy másik pl. rak ki vmit, arra kell reagálni, meg ilyenek és kezdődik elölről minden.
én tuti nem vok bi, meg rajta se vettem észre, hogy felizgult volna rám valaha is, pedig mindig lát ruha nélkül 😅
Nem ugyanaz, hogy sokat vagytok együtt közös tevékenységek végzésekor vagy, hogy 0-24 órában egymás seggébe vagytok.
Megmondod neki, hogy "bocs haver, sok vagy mostanában".
Végképp sose
hát max. pár nap a cél , de fokozatosan, hogy először csak 3-4 óra, aztán fél nap és így tovább
Csak ne hagyjátok el egymást légyszi, mert én mit nem adnák egy ilyen fiú barát ért!:)
Akivel ennyire szeretjük egymást, barátilag.❤️
Szerintem ez egy bizonyos szint után már beteges, bocsi. Persze jó hogy így elvagytok de ahogy te is írtad nem tudsz kapcsolatot létesíteni emiatt, és ahogy egyre idősödtök csak még kevesebb időtök lenne egymásra.
Lehet az is baj hogy nem tudod elképzelni hogy egy lánnyal ugyan ilyen jó barátok lehettek, csak ez esetben szerelmes is vagy belé.
Volt egy ilyen párom aki ugyan így össze volt nőve a legjobb barátjával és egy idő után úgy éreztem sose lehet köztünk intim bizalmas viszony mert a barátja mindig első lesz. Azóta hatalmas ívben kerülöm az ilyen eseteket.
Azért is éri meg tartani a távolságot mert nagy barátságnak nagy harag a vége, minél inkább össze vagy nőve valakivel annál nagyobb az esély hogy a valamelyiknek előbb-utóbb elege lesz ebből.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!