Bennem van a hiba vagy még eddig nem találkoztam azzal a bizonyos személlyel?

Én is lassan 19 leszek és ugyanígy vagyok ezzel ahogy te. Már sok fiúval alakulhatott volna valami de sosem jött össze valamiért, néha részben én is elrontottam de már ez nem lényeg túl kell lenni a történteken. Így még nekem se volt barátom és jelen pillanatban ezért annyira elképzelhetetlennek tűnik nekem hogy végre valamikor nekem is legyen majd kapcsolatom. Nagyon durva tényleg hogy mindenhol csak azt látjuk mások kapcsolatban vannak és ez nyomást tesz ránk. De csak érzelmekkel lehet ezt elérni nem a nyomás hatására. Jelen pillanatban nem is tudok elképzelni semmit mi lesz hogy lesz és kellemetlenül érzem magam én is emiatt. De én csak arra tudok gondolni ilyenkor hogy igazából minden okkal történik és nem véletlen van ez így, hogy eddig sosem jött össze és eljön az is amikor minden rendben lesz. Úgyhogy nyugi nem vagy egyedül ezzel. Gondolj bele, lehet hogy mondjuk nekünk így magányosaknak lesz utoljára kapcsolatunk (így az ismertségi körökben vagy akiket magunk körül látunk), de mi járunk a legjobban és az rendes stabil jól működő kapcsolat lesz. Minél jobban húzódik, annál jobb kapcsolatot tudunk majd kialakítani. Most annak semmi értelme nem lenne ha érzelmek nélkül beleugranánk ilyen tömeg divatkapcsolatokba, ez csak minket jellemez hogy elkerüljük az ilyeneket és inkább várunk a jó dolgokért.

Ha akarsz még erről beszélgetni vagy akármi akkor írhatsz is ha gondolod nyugodtan :)

Én meg már egy normális barátnőre vágyom :D de mostanában aki megtalál, vagy csúnya, vagy buta :/

Amúgy szerintem egyáltalán nem gáz, reméljük normális srácot fogsz/tok ki :)

24/F Jövőhéten leszek 25, és még nem volt barátnőm. Mindig voltak lányok, akik felé húzott volna a szívem, de sosem akartam kezdeményezni, mert nem láttam értelmét. 19 évesen úgy gondoltam, ha majd sínen lesz az életem (diploma, munka, lakhatás), majd akkor jöhet a komoly kapcsolat, az ismerkedés. Mert csak úgy van értelme, ha van jövőkép, stb. Majd ha stabilitást tudok nyújtani egy nőnek, akkor „beszállok a versenybe,” és megkeresem azt a „bizonyos személyt,” aki pont hozzám való.

Most úgy gondolom, hogy nincs, vagy ritka az, ha valaki megtalálja a „másik felét,” inkább több potenciális „megfelelő fél” rohangál szerte a világban, és a szerelem csak a kötő anyag, ami megkönnyíti a választást a sok „megfelelő fél” között. És általában 1,5-2 év alatt el is múlik, ha nem táplálják a tüzet, ezért a sok válás, mert „már nem úgy szeretjük egymást” stb.

Lehet, hogy ez gyerekes, éretlen gondolat, de úgy tekintek a párkapcsolatra, mint egy döntés, amit két ember közösen hoz meg, akik egymás társaságát választják. Nyilván ennek lehet az oka a szerelem, társfüggőség, szeretethiány, vagy mert egyszerűen ez az élet rendje, hogy két ember szoros kapcsolatban éljen, és különleges szeretettel forduljon egymáshoz.

Én még nem hoztam meg ezt a döntést, és már érzem, hogy szorít az idő, és tartok tőle, hogy kiöregedtem – de csak azért, mert lehetnek olyanok, akik szerint ez esetleg gáz, nem fogok jobban küzdeni egy „bármilyen kapcsolatért, csak legyen”, amikor nem olyan rossz egyedül, mint egy rossz kapcsolatban.

Nyilván nem vagyok jó pasi, ez ennyiből kiderülhetett, nem lehetnék ennyire „válogatós,” de úgy gondolom érdemes várni arra a lányra, akinek évtizedeken keresztül is tudnám élvezni a társaságát, és ő is az enyémet.

Nem gondolom, hogy ezért bennem van a hiba. (hogy a kérdéshez is kapcsolódjak)

Nem tudom, hogy a felvázolt élethelyzet válasz-e a „Ti is voltatok így?” kérdésre, hiszen még nem is lett vége, és a kérdés múlt időben lett feltéve, ilyen tekintetben srry az off-ért.

De egy biztos, nem árt néhány szerencsés véletlen, ami az ember útjába sodorja a megfelelő társat.