Mit tudnék azzel a helyzettel kezdeni?

A barátom majdnem 2 évvel idősebb, mint én, de még ő is kiskorú. Ezért nagyon függ még az anyjától.

Az a baj, hogy az anyja nagyon szigorú. A jegyei miatt, a viselkedése miatt, bármi kis kifogásolni valót talál benne, máris beleköt.

Én nagyvárosban lakom, ő pedig egy kisebb településen, nem olyan messze tőlem.

Mindig, amikor megbeszéljük a találkozót, két napig izgulok, hogy az anyja engedje el.

De mostanság úgy veszem észre, hogy meg sem kérdezi az anyját, és nem azért, mert nem akar velem lenni, hanem azért, mert fél az anyjától. Egyszerűen beletörődik a sorsába, pedig én úgy gondolom, hogy megengedné az anyja, csak nem kérdezi meg.

Unszolom, nyaggatom, de annyit mond, hogy nem engedik, ha rákérdezek, hogy megkéddezte e, azt mondja, hogy igen.

De ha engedi az anyja mindig velem van.

És így nagyon rossz, és nem tudom mit csináljak.

Anyám beszélt már az anyjával vagy háromszor, és azt mondta, hogy ő elengedi, de teljesen mást hallok mindenhonnan. Egyébként gimisek vagyunk, és nem egy gimibe járunk, úgyhogy van, hogy hetekig nem látjuk egymast, telefonon viszont mindig keres.

Mit tudnék ezzel tenni? Látom rajta, hogy valamiért nem meri megkérdezni, de ez tabu téma nála, mert ha rákérdezek csak azt mondja, hogy nem szeretne róla beszélni. Valamit titkol előlem? Vagy hazudik? Nem értem mi van, mert nem koptat, hanyagol vagy ilyenek, és nagyon szeret, és ez kölcsönös. Beszéltük erről egy két hónapja, hogy ez így nem fog menni, és sírt, esze ágában sincs szakítani. Mivel tudnám rávenni, hogy beszéljen az anyjával? Mert így eléggé olyan érzésem van, hogy nem akarja, mert ha igazán akarná, akkor el tudná intézni. De tudom, hogy akarja. Ezért semmit sem értek most.

16/L, 17/F