Szerintetek mit kéne tennem?

Van egy srác, akibe nagyon sikerült bele zúgnom. Az egész tavaly április végén kezdődött egy nem sikerült öleléssel. Majd jó ideig zavarodott voltam és május végére/július elejére felismetem, hogy belé estem. A sráccal barátok voltunk akkor, és most is azok vagyunk. Június óta tudja, mit érzek iránta. Egész nyáron nem találkoztunk, ezért kb végigsírtam a nyári szünetet, annyira nagyon hiányzott. Aztán szeptemberben elmondta, hogy már nem tudja hogyan kéne kezelnie az érzéseimet, és, hogy szeressék ki belőle, mert, ha szerelmes maradok belé, az nem vezet semmi jóra, és nagyon elkeseríthet. Napokig nem beszéltünk egymással, nem ez volt az első, nem is az utolsó ilyen "mosolyszünetünk". Ekkor szörnyen éreztem magam. Majd kb 1-2 héttel később megpróbtam kiszeretni belőle, magamban mondogattam, hogy nem vagyok szerelmes, mikor eszembe jutott, hogy milyen szép a szeme, milyen aranyos a mosolya, milyen puha lehet a haja...stb mindig lehurrogtam magam, hogy: nem, ez nem igaz, van nála szebb, van nála kedvesebb, de valahogy éreztem, hogy ez hazugság, nem így gondolom, szerintem ő tökéletes ( vagyis inkább hibáival tökéletes) fiú. 4 nap "nem szeretem xy-t" után a suliban találkoztunk, feltörtek bennem újra az érzelmek, beszélgettünk, nagyon boldog voltam, hazamentem, és elkezdtem bőgni, hogy ez nekem nem megy. Azóta próbáltam mindent:

Kerültem: volt, hogy 2 hétig nem kezdeményeztem vele beszélgetést, nem néztem rá, nem csináltam semmit, aztán otthon mindig szomorú voltam, mert hanyagoltam egy barátomat, aki egyben a szerelmem is

Ajándékokat adtam: szívből, szeretettel. Persze örül neki, de nem hoz eredményt. Ennek ellenére szeretem elkényeztetni, gondoskodni róla

Kiszeretés: volt erre több kísérletem is: magamban soroltam a hibáit, tagadtam, hogy tetszik, volt, hogy egész nap aludtam, ettem, rajzoltam, csináltam mindent, csak, hogy egyszer se jusson eszembe, de eszembe jutott mégis.

Lehet le kéne mondanom róla, de nagyon szeretem, nem tudnék meg lenni nélküle. Boldoggá tesz, imádom a humorát, a személyiségét, és nagyon aranyos fiú. Osztálytársak vagyunk. Sulin kívül is pár helyre együtt megyünk. Szeretem a társaságát. Nagyon hiányozna.

Ő sem akar véget vetni a barátságunknak, de én jelenleg nem vagyok boldog, vagy legalábbis csak félig: szeretem, hogy itt van nekem, a barátomnak nevezhetem, meghallgatja gondom bajom, én is az övéit, közös hobbijaink vannak, jól megértjük egymást.

Ugyanakkor nagyon rossz belegondolni, hogy egyszer majd leérettségizek, külön város, más egyetem, talán sosem látom többé. Hetente legalább egyszer elképzelem milyen lenne együtt, ha mindennap ölelkeznénk, pár puszi, csók, kedves szavak, és egyéb dolgok amiket a párok csinálnak. A fejemben boldog vavyok, aztán feléledek az ábrándjakmból, és rájövök, hogy ez SOHA nem történhet meg. Ezután mindig sírni kezdek hosszabb-rövidebb ideig, és nehezen hagyom abba.

Most jutottam el arra a szintre, hogy nem havi 2-3* sírok, hanem hetente minimum egyszer, van, hogy minden nap, és ez nem normális dolog.

Mindenki boldognak látni, mindig mosolygok, de igazából nem vagyok az, és szeretnék boldog lenni.

Mit kéne tennem ehhez?

Bocsánat, hogy nagyon hosszú lett, de szerettem volna mindent kiírni magamból.

16/l