Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit kéne tennem?
Nos van egy fiú akivel már egy hónapja beszélgetek.
Hetekig minden nap beszéltünk,de csak 1-2 órát naponta, mivel nem volt nagyon hajlandó visszaírni.
Legtöbbször a beszélgetést én kezdeményeztem, de mindig érdeklődött irántam.
Aztán mondta hogy találkozhatnánk valamikor és azzal letudta hogy majd megbeszéljük még.
Utána én 1 héttel később elhívtam hogy talàlkozzunk.
A találkozón köszönéskor ölelés történt, sokat beszélgettünk és érdeklődött, meg kezdeményezett.Mármint kézen fogva sétáltunk, meg a hajamat simogatta.
A találkozó után keveset beszéltünk, aztán kihagytunk jópár napot.
Utána ráírtam és azóta olyan semmilyennek érzem ezt az egészet.Próbáltam beszélgetést kezdeményezni, hogy lássa tetszik nekem és ő továbbra is érdeklődő volt, viszont alig ír vissza.Van hogy egy nap telik el, hogy meg sem nézi az üzenetet és már egy óránál is sokkal kevesebbet beszélünk.
Kezdeményeztem újra és elhívtam magunkhoz.
A családomnak be kett mutatva mint egy sima barát akivel "alakulnak" a dolgok.Jól ki is jöttek.Viszont már semmilyen érintkezéses kezdeményezése nem volt, csak szóban érdeklődött.
Utána másnap hamar visszaírt és mondta hogy biztos fog még jönni hozzánk, meg szimpatikus neki a családom.Családom szerint látszik, hogy tetszem neki, de mégsem érzem azt hogy tényleg akarna.
És a barátaim szerint kezdeményeznem kéne még egyszer, de nem látom a fiú igyekezetét, vagy hogy ténylegesen akarna valamit.
Azt kihagytam, hogy az első találkozó után megkérdeztem hogy most akkor mi is van, mert furcsa volt nekem éd azt mondta hogy neki még kis időre van szüksége hogy jobban megismerjen.
Aztán most is egy napja meg se nézte hogy mit írtam neki és viszonylag gyakran elérhető.
A családom meg folyton róla kérdezget hogy mi van vele én meg szégyenlem bevallani, hogy olyan érzésem van mintha leszarna...
És a fiúval pedig megbeszéltük, hogy jövőhéten megint jön.
Csak így nem tudom.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!