Normális ez az érzés?

Egy lánnyal egy ideje közelebb kerültünk egymáshoz, baráti társaság miatt, akikkel gyakran összefutunk.Kavarásként is lehet értelmezni enyhe túlzással.

A lánynak 2 éve barátja van, de nagyon ellaposodott a kapcsolatuk,szét is mentek, de utána újrakezdték.

Ezt el is mondta nekem, sokat beszélgettünk, ölelkeztünk. Bevallotta, hogy többet érez irántam barátságnál( szintúgy én is) és felvetődött az, hogy próbáljuk meg, csak kell gondolkodási idő neki.

Ez többször megtörtént, hogy jól megvoltunk, de mire dönteni kellett volna, kitért a válaszadástól. Lehet szubjektív vagyok, de éreztem, hogy nem játszik velem, csak nehéz neki is.

Végül múlt hét elején elmondta, hogy nem tudja elhagyni a barátját, szereti őt. Jól érzi magát, ha ketten is vagyunk, velem járna, ha ő nem lenne.

Nem esett jól nyilván, de nyugodtan kezeltem, viszont azóta eldöntöttem, hogy egyáltalán nem fogom keresni, legalábbis minimális kommunikáció. Nem fogok elfutni, mint egy gyerek, ha beszélni kell vele, de nem fogok odamenni hozzá.

Azóta volt 1-2 összejövetel, láttam, hogy néz hosszan rám, viszont inkább másokkal beszélgettem.

Szerintem ez a normális hozzáállás a helyzethez, de kíváncsi vagyok más véleményére.