Ti is éreztetek már így? Hogy tudtatok kijönni ebből?

Ezelőtt 4 éve megismertem a suliban egy lányt. Egyre jobban érdeklődtem iránta, jobban megismertem és úgymond bele is estem. Mivel nem volt előtte párkapcsolatom és nagyon szeretethiányos életet éltem akkor, ő meg tőlem 4 évvel fiatalabb volt nagyon bizonyítani akartam talán magamnak és ezzel gyakorlatilag átestem a ló túlsó oldalára. Sokat idegeskedtem miatta, mert egy pontnál megakadt az ismerkedés. Aztán hónapok teltek el és nem változott semmi. Akkor nyáron iskolát váltottam és el akartam felejteni, ment a menőnek számító töröllek fészbúkról meg tiltalak. Utána össze jött egy pasival, akivel 3 évig együtt voltak. Alig telt el nap, hogy ne gondolkodtam volna rajta, végig görgettem hogy mit hibáztam min kellene változtatni.

Akkor igazából jöttek a kisebb sikerek (mondjuk nem szerelemben). Sikerült 10 kg-ot lefogyni, az új suli is nagyon jól ment. Szakmát is sikerült szereznem, és most dolgozok. A lány meg elkerült egyetemre ez idő alatt.

Viszont mint mondtam, nem volt szerencsém a szerelemben. Nem sikerült azóta se megtalálni az igazit, aztán esténként rengetegszer jut eszembe ez a lány..

Tudom, hogy ez hülyeség, és lehet, hogy ez csak egy olyan időszak volt amikor nagyon bizonyítani akartam de tudnék, vagy vár rám egy jobb lány is. Általában hiszek a sorsban, hogy minden okkal történik. Viszont olyan mintha valami erő vagy nem tudom, valami belső hang azt súgná, hogy nincs lezárva, hogy ő az igazi, hogy előbb utóbb újra összesodor vele az élet és új lapokkal nekivághatok. Tudom erre kicsi az esély de valamiért ezt érzem.

De lehet csak azért, mert annyira hasonlít a személyiségünk, a gondolkodásunk, hogy olyan mintha lelki társak lennénk, hogy teljes mértékben összepasszolunk.

Valahol olvastam, hogy engedd el a múltat, mert ha nem, akkor előbb-utóbb felemészt. És ezt érzem most is.

Gondolom sokatokkal volt ilyen. Mit csináltatok, hogy lehetne ezt az egészet elfelejteni? Vagy várjak, higgyek a sorsban? Ti mit tennétek?

F/22