Első sorban mit gondoltok erről az történet írásszerűségemről? (Tudom, hogy elég kusza, de építő kritikákat elfogadok. ) Másodszor meg tudnátok ebben a helyzetben lévő embernek tanácsot adni?

Egyszer egy csodás napon rám írt egy srác. Évek óta figyeltem, de én féltem ráírni. Nagyon boldog voltam. Éreztem, hogy onnantól ő lesz az, aki színt visz az életembe. Igaz csak interneten ketesztűl, de nekem így is sokat jelentett. Az első alkalommal mikor beszéltünk nem váltottunk sok szót. Másnap dolga volt ezért nem írt nekem egész nap. Ez nem igazán volt jó számomra. Úgy éreztem magam mint egy tinilány szakítás után. Mivel le akartam foglalni magam, ezért elkezdtem könyveket keresni. Megtaláltam a tökéletes könyvet. Egy nap alatt sikerült kiolvasnom. Ez magamhoz képest csúcs teljesítmény. Miközben olvastam hallgattam a szomorúbbnál-szomorúbb dalokat. Senkinek se voltam aznap elérhető. Eljött az estefele. Nagyon magam alatt voltam, azt hittem már sose beszélünk. Egyszercsak megláttam az ő csetfejét felvillani. Egyből megis nyitottam és vissza írtam neki. Úgy éreztem magam mint aki megevett 6 tábla csokit. Folyamatosan beszélgettünk. Egyre jobban kedveltem meg. Imádtam, hogy már a 3. napon törődött velem. Tudtam, hogy egy nagyon inteligens férfira találtam. Vele megtapasztaltam hosszú idő után milyen is amikor a pillangók repdesnek a pocakomban. A humora is eszméletlen volt. A nagyon édes cicáját is megmutatta nekem. Egyszercsak megtörtént az első hívásos beszélgetésünk. Előtte nagyon zavarba voltam, de igyekeztem ezt leplezni és a lehető legjobbat kihozni magamból. Egyre közelebb kerültünk egymáshoz. Az első "Szeretlek!" is elhangzott. Lefekvés előtt ő volt az utolsó és felkelés után ő volt az első gondolatom. Vigyázott rám helyettem is. Hogy ha idegesített is imádtam minden egyes porcikáját. Az első összekapásunk után nagyon rosszul éreztem magam. Azt éreztem, mintha a jobbik felem eltávozott volna belőlem. Igaz, ez a mosolyszünet csak egy napig tartott. Itt éreztem, hogy minket senki se választ el egymástól. Ismét rám írt. Mosolyogtam, mint egy kisgyermek amikor megkapja a kiszemelt játékját. Elmondta, hogy ő is ugyan azt érezte, mint én.. Sőt őt jobban megviselte. Ez egyszerre tett boldoggá és szomorúvá is. Ezen túl tettük magunkat. Ismét minden a régi volt.. Amikor vele beszéltem nem éreztem, hogy bármitől is félnem kellene. Az iskolába is boldogan mentem, amíg vele indítottam a napom. Elkezdtük már a közös házunkat tervezni, megbeszéltük, hogy mikor és mennyi gyermeket szeretnénk. A legtöbb éjszakát hívással töltöttük alvás helyett. Nem érdekelt milyen fáradtak leszünk az iskolába. A lehető legközelebb akartuk egymást érezni magunkhoz. Közeledtek az ünnepek s mi egyre többet össze kaptunk. Együtt szerettük volna tölteni az ünnepeket, de ez lehetetlen volt, mivel külföldön lakok. Én egész jól kezeltem a helyzetet(persze legbelül rohadtul fájt, hogy távol kellett lennem tőle), ő kicsit nehezebben kezelte. Az iskolában eljöttek az utolsó napok a téli szünet előtt, majd a szünet is eljött. Nagyon örültem neki. Sokkal többet tudtunk akkor beszélni.. A viták száma is nőtt. Eleinte tudtuk kezelni. Később azonban már nem igen tudtuk. Ismét jött egy szünet a kapcsolatunkban. Az se tartott olyan olyan sokáig. Másnap már írt is, de ez nem hangzott olyan jól, mint az előtte lévő szünetnél.. Átbeszéltük a dolgokat.. Arra jutott, hogy nem szeretné megvárni amíg levizsgázok. Így hát mindennek vége lett köztünk.

Leküldött oda ahonnan ő segített kimászni. Igaz ez az egész 2 hónap alatt történt, de valahogy sikerült eszméletlenül beleszeretnem. Talán ő az első nagy szerelmem, ha nem is az első de a második biztos, hogy ő.

Már eltelt azóta lassan 7 hónap, de én még mindig itt ülök és miatta bőgök. Ennyire még sose szerettem meg senkit.. és szerintem nem is fogok. Egy részemet örökre magával vitte. A mai napig csak rá várok. Próbáltam már más sráccal is, de nem sikerült beleszeretnem. Talán most, hogy ezt leírtam megkönnyebülök, bár kétlem. Ez a megkönnyebbülés csak akkor jönne el, hogy ha ismét vele beszélhetnék, nevethetnék, veszekedhetnék.

Amikor megkaptam őt megvolt mindenem, de amikor elveszítettem nem maradt semmim se.