Hogy felejtsem el?

Év elején jött a sulinkba egy fiú, most hetedik elején. Az első pillanattól fogva tudtam, hogy tetszik nekem, de magamnak sem mertem bevallani. Tudjátok, az klisésnek hangzó pillangós érzés, amikor érzed, hogy elvörösödsz, amikor feltűnően sokat bámulod, pedig te az első padsorban ülsz, ő pedig a negyedikben...

Minden, amit mondott, minden, amit csinált, hogy, hogy állt a haja, hogy milyen ruha volt rajta, hogy, hogy húzta félmosolyra a száját, amikor észrevette, hogy már vagy két perce bámulod.

A hangja a fejemben van, minden, amit tőle hallottam, és csak újra és újra eljátszom a fejemben a jeleneteket, mint egy filmben, amikor visszatekerek a legizgalmasabb, vagy a legviccesebb jelenethez.

A srác márciusban elment a sulinkból, március 19-én, vasárnap mondta el, hogy elmegy. Vagyis inkább nem is nekem mondta, hanem a legjobb barátnőmnek, aki csinált ennek tiszteletére egy csoportot. Másnap reggelre lebetegedtem. Belebetegedtem a tudatba, hogy nem látom többet. Ahhoz az utcához képest, amiben én lakok, az az utca, ahol ő lakik, pontosan 194 km-re van egymástól.

Amint elküldte a tartózkodási helyét, rögtön megnézem. Gyalog, ha megállás nélkül megyek, 1 nap és 12 óra lenne a táv.

Amint a srác megtudta, hogy, hogy tekintek rá, közölte, hogy barátnője van. Előző nap kiöntöttem neki a szívem, és tök cuki volt. Tudom, elrontottam. 13 évesen nem ezzel kéne foglalkoznom, tudom.

A hatalmas probléma pedig az, hogy nem tudom elfelejteni. Mindenről ő jut eszembe. A kedvenc elfoglaltságaim: rajz, gitár, gördeszka, könyvírás, versírás, képregényrajzolás, zenehallgatás, úszás/vízilabda. A rajzolás miatt azért jut eszembe, mert volt egy vicces rajzóránk. Emlékszek, hogy nem akarta megmutatni, hogy mit rajzolt, ezért megkértem a tanárt, hogy én szedhesseem össze a rajzokat, hogy megnézzem az övét, mert nem akarta megmutatni. A gitár azért, mert gitározik. A gördeszkázás miatt azért, mert azért kezdtem el deszkázni, mert ő BMX-ezik, és ezzel akartam imponálni neki. A könyvírás azért, mert írok neki egy könyvet (papíron van), a versírás azért, mert verseim tömkelege szól róla, a képregényrajzolás (unokaöcsémnek rajzolom) azért, mert az egyik szuperhőst róla mintáztam, a zenehallgatás közben azért jut ő eszembe, mert mind a ketten hallgatunk Green Dayt, a vizes sportokról pedig azért, mert régen vízilabdázott.

Próbáltam már más dolgokba belekezdeni, de azok nem én voltam. Nem tudom, hogy, hogy felejtsem el.

13/L 14/F

Ui.: Ha Te is olvasod, (Rómeó a második neved, és utálod), az én monogrammom pedig: V. N. G.