Ez már szerelem lenne?

Sziasztok!:) Én 18 éves leszek idén, a fiú 23. Itt a gyakori kérdésekben ismertem meg egy éve. Még nem volt sosem barátom, elég visszahúzódó vagyok, szándékosan kerültem a fiúkat. Itt is jobban örültem ha akivel beszélek az lány, a fiúktól valamiért jobban tartok. Erős szorongásos problémám van, ezzel kapcsolatban szoktam válaszolni, segíteni hasonló betegséggel küzdőknek. Így találkoztam itt ezzel a fiúval. Ő kérdezett, én válaszoltam, és felajánlottam, hogy kifejtem szívesen privátban bővebben. Erre ő írt privátot. Ő mást itt még nem kérdezett, így tapasztalatlan az oldalon, és más honlapokon sem szokott ismeretlenekkel beszélni. Ezért nem tudta, hogy a többség megadja a nemét és a korát. Emiatt sokáig fogalmam sem volt, hogy kivel beszélek, végül a munkájáról jöttem rá, hogy fiú. Akkor megijedtem, de mivel ő kért segítséget tőlem, és nagyon szimpatikus is volt, nem szakítottam meg a kapcsolatot. Egy ideig itt beszéltünk, majd felajánlottam a facebookot, mivel ott gyakrabban vagyok jelen. De ezt csak neki mondtam, igazából a szimpátia volt az ok, és féltem, hogy egyszer megköszöni a segítséget, és többet nem hallok felőle. Profilképe akkor nem volt mikor bejelöltem, csak egy barátokkal közös fotó volt facen róla. Voltak vagy tízen, én mégis kitaláltam melyik lehet ő. A legszimpatikusabbra mentem rá, de a neveket csak utána néztem meg. Később lett profilképe amit mikor megláttam, olyan erős vonzalom fogott el, amit korábban nem éreztem. Állandóan a képét nézegettem. Sajnos hamarosan levette, és nem rakott ki másikat. Elég ritkán beszélünk mostanában, és mindig én írok neki először. Itt még jóval nyitottabb volt. Nem tudom, hogy ez a szorongás miatt van, vagy csak mert nem vagyok neki szimpatikus. Már olyan is előfordult, hogy látta amit írtam a kijelzés szerint, de azt mondta, hogy nem jelezte a facebook az üzenetet, és elnézést kért, majd csak később válaszolt. Ez kétszer fordult elő, a 2. után egy ideig nem írtam. Akkor nagyon magam alatt voltam. Mikor írtam, azt válaszolta, hogy pont a napokban gondolt rá, hogy ő is ír, és küldött egy hosszabb levelet.

Személyesen még nem láttam, (más városban lakik) keveset is tudok róla (mivel nem beszélünk gyakran) mégis állandóan rá gondolok. Róla is szoktam álmodni. Ha arra a következtetésre jutok, hogy szimpatikus lehetek neki valamennyire, akkor szárnyalok, mikor meg nem beszélünk egy ideig, akkor padlón vagyok. Szerintetek ez már szerelem? Vagy csak erős vonzalom és az újdonság varázsa, hogy először tetszik valaki igazán? És érdemes küzdenem érte?

Nagyon köszönöm előre is az értelmes válaszokat!