Hogy lehetek ilyen szerencsétlen 17 éves létemre?

Van egy fiú akibe "beleszerettem" úgy, hogy több ezer kilóméterre él tőlem. Ez egy fél éve volt, akkor "jártunk" is. Neki mondtam először, hogy szeretem és ilyen habosbabos volt minden... Aztán 4 hónapig bírtuk. Szakított a távolság miatt. Én elkezdtem utálni magam, hogy biztos nem voltam elég jó stb, és a szakítás után 3 hónapra írt, hogy nem bírt elfelejteni és szeretné ha legalább barátok maradnánk. Nem is akartam volna vele járni mert rájöttem közben, hogy a távkapcsolat lehetetlen dolog. Sikerült kiszeretni belőle, de az a gond, hogy őt kerestem és keresem most is a fiúkban. Egyszerűen senkit nem találok akinek olyan személyisége lenne, pedig nem volt tökéletes, sőt. Mikor a barátság ajánlattal jött ő is elmondta, hogy utánam egy normális kapcsolata sem volt ugyanezen okok miatt.

Azóta beszélgettünk rengeteget úgy baráti alapon mindenféléről. Viszont mostanában egyre jobban függ a kedvem tőle. Nem tetszik ahogy örülök minden kis piti üzenetének és ez idegesít. Félek, hogy leszek olyan idióta és beleszeretek, pedig nekem nem olyan pasi kellene aki mindenhogy itt van mellettem.

(Jap. Nincs kivel lelkizzek, szóval nagyon szeretlek, idegen, ha elolvasod és segítesz!)