Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Kiábrándulhatott belőlem és csökkent a lelkesedése, én szúrtam el? Helyrehozhatom?
A kollégiumban van eg 12.-es fiú, aki kb 3 héig mindig, amikor meglátott kisaranyosnak szólitott,és próbált felém közeledni ártatlan kis kérdésekkel. Most is úgy hiv, de már nem köszön rám. Inkább egy másik lannyal beszélget,aki 10.-es, szóval ismerik egymást, és tudtommal nem járnak, de a lányon láttam valami "izgalmat". (tavaly sem volt barátnője)De néha azért szól hozzám, de ha azzal a lánnyal látom, nagyon szomorú leszek...
Talán azért nem törődik velem már annyit, mert én nem mertem lépni felé? Értem itt arra, hogy nem mertem ráköszönni, beszélgetni vele, vagy csak szimplán mosolyogni...mert elég önbizalomhiányos vagyok a múltam miatt, nem is volt még barátom, vagyis tapasztalatlan vagyok ilyen téren abszolút.
Gondoltam arra, hogy adjak neki egy kis bombont, és mondjam meg neki konkrétan, hogy majd beszelgethetnénk ismerkedés céljából, de ketten is azt mondták, hogy ezt inkább hagyjam...de ha ő is adott nekem múltkor egy almát, akkor ezt a lány részéről nem lehet?
Bocsi a regényért, de teljesen kétségbe vagyok esve ... (15/L)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!