Ez szerelem vagy csak tetszik?

14/l vagyok és még nem voltam szerelmes. Ez az első, ha egyáltalán az. Van egy fiú, akit még a tavalyi tanév közepe-vége felé "kinéztem" magamnak. Ő a leghelyesebb fiú az osztályban (szerintem és anyum szerint is), már csak a külsejében is megfogott valami. Csak olyan tökéletes. Helyes az arca, szép a szeme, amikor mosolyog méghelyesebb, az öltözködése is tetszik, sportos testalkata van. Sportból nagyon ügyes és izmos és erős is, amennyire kell, például nagyon ügyesen húzódzkodik meg simán megcsinálja a fekvőtámaszokat, sok kört bír futni satöbbi.

Tetszik, hogy nem az a komoly típusú, de nem is hülyül el mindent és nem csak a hülyeségekre tud gondolni.

Ő nem játszik egész nap a számítógépjén vagy a telefonján, mint általában a többi fiú ebben a korban.

Művészi, szereti az irodalmat, érdeklik a versek, a filmek, a könyvek, a zene, ez is tetszik, mert a szüleim szerint művészlélek vagyok és ő is az.

Tavaly szinte ránézni sem mertem, annyira zavarban voltam a közelében. Ha rámnézett izgultam, izzadtam, minden bajom volt. Viszont ebben a tanévben javult a helyzet, már nem vagyok ANNYIRA zavarban, de azért egy kicsit még mindig. Főleg ha mondjuk közel ülök hozzá vagy elsétál mellettem.

Ha megszólít, teljesen odavagyok. Múlthéten szünetben megkérdezte hogy hol leszünk a következő órán, én meg tisztàra fel voltam dobódva, hogy pont tőlem kérdezte meg. Ha válaszol nekem akkor is el vagyok ájulva, pedig ez természetes mert az osztálytàrsam. Emlékszem, tavaly megkérdeztem tőle hogy elvihetem-e a mellette lévő padot és mondta hogy igen és én annyira örültem hogy meg mertem szólítani és hozzámszólt.

Egyik órán csoportmunka volt és vele voltam egy csoportban. A tanár osztotta be. Egyszerre örültem de kicsit zavarba is voltam. Mégis olyan jó volt vele lenni.

Ha olvasok egy szerelmes könyvet látok egy szerelmes filmet vagy egy szerelmes zenét hallgatok, mindig ő jut eszembe. És ilyenkor mindig elképzelem, hogy vele vagyok és járunk. Szívesen járnék vele, akkor nagyon boldog lennék. Màr többször is szerepelt az álmomban. Akkor együtt voltunk, megölelt, kézenfogva sétáltunk, megcsókolt.

Ha valaki azt mondja, hogy kívánjak valamit, ne adjam fel az álmaimat vagy valami ilyesmi, akkor is ő jut eszembe, mert nekem az az álmom hogy vele legyek és szeressen.

Órákig tudnám nézni, sokszor azon kapom magam hogy őt nézem, persze csak ha nem figyel.

Már egyszer sírtam is, amikor rossz kedvem volt és akkor azt hittem hogy soha nem lehetünk együtt és ha ebbe belegondolok, sírhatnékom van. Reménykedem hogy tetszem neki.

Még senkinek nem beszéltem erről, mert nem nagyon merek. Olyan nagy barátnőm nincs, akinek megmondanám. Az osztálytársaimnak meg félek hogy kifecsegik és pletyka lesz belőle. Anya csak annyit tud hogy ő a helyesfiú, akit én helyesnek találok, azt hogy mit èrzek iránta, nem tudja. Apám sem tud semmit, neki végképp nem merek beszélni róla. Más meg nincs, akivel szívesen megosztanám.