Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Kisgyermekkortól tartó igaz szerelem?
Van itt olyan ember, akinek ilyesmi tapasztalata van?
Szóval, amióta megszülettünk majdnem fél év van köztünk, azóta együtt játszottunk, és együtt is nőltünk fel. 5-6-7 évesen mindig éreztem, hogy vele akarok lenni, nem mással, hanem vele, és mindig is tetszett, persz ennyi idősen nem úgy érdeklődtem egy lány felé, és nem tudtam, mi az a szerelem. Teltek az évek, 11-12 éves koromra már nagyon tetszett, kezdett bennem előjönni az a furcsa érzés, hogy eszméletlenül bejön, és nagyon tökéletes mint lélekre; mint külsőre. Kezdett bennem előjönni az, hogy szeretem őt, és bárcsak az enyém lenne. Aztán 14 éves korunk végefele kapott egy új ágyat, válaszhatott, és nagy franciaágyat választott. Ekkor mindig én aludtam vele, ha nálul voltam, sose történt semmi, csak alvás, aztán este, minden hajnalban ugyanabban az idő intervallumban felébredtem, magamtól, semmi ébresztő. És ilyenkor mindig arra lettem figyelmes, hogy ilyenkor mindig félig rajtam fekszik, felém van, hozzámbújva, és nem bírtam ilyenkor aludni, mindig simogattam, és pusziltam a homlokát. Ez az egész alvásos dolog 1 évig tartott körülbelül, ő tudta ezeket az éjjeleket, mondása szerint mindig felkelt rám, én meg hazudtam neki, hogy aludtam, nem tudok ezekről. Egyszer mikor indultam haza tőlük, akkor megölelt. Nagyon jól esett, attól kezdve mindig ölelkeztünk. Második ölelésnél 40-50 percet legalább álltunk egymást átkarolva. Ezek után kialakult az arcon puszi, majd én 1-2 hónap múlva már nem bírtam tovább, szájon pusziltam. Nagyon meglepetten nézett, de láttam, hogy nem olyan szomorú amiért megyek haza, mint szokott, ugrálva sétált, mint aki boldog. Következő alkalomkor sok puszi volt szájra, egyre hosszabbak, 1-2 perceket is egymás szájan maradtunk, de semmi szájmozgás. Aztan éreztem, hogy mintha mozogna a szája lassan, erre én is elkezdtem, majd ő mégjobban, majd én is. Fél órás megállás nélküli csókolózás lett a vége. Ez az egész este nyolc körül történt, aztán fürdés után hajnali egyig csókolóztunk. Aztán, még ekkor sem jöttünk össze. Titkoltul egymás elől, hogy szerelmesek vagyunk. 1-2 héttel késöbb összejöttünk. Bevallottuk. Nagyon nehezen, de sikerült. A boldogságtól a hasamba egy feszülő érzést éreztem, mint amikor igazán boldog vagyok. Azóta szeretem, ő is engem, nagyon. 22 éves vagyok, ő most 23. És a kérdés, hogy valyon miért mentek a dolgok ilyen nehezen, és lassan? Mert az unokanővérem a lány. Másodunokanővér.
Aki végigolvasta, annak köszönöm, és a válaszát is.
Most komolyan ez a legnagyobb gondod? Egyébként a vajon az "j", nem "ly":D Egyébként eltekintve a kukacoskodástól, örülök a boldogságotoknak.
18F
Bazira unatkozhatsz...
Gratulálok egyébként, legalább Ti boldogok vagytok!
Válaszolva a kérdésedre: Igen, létezhet ilyen, Dante feljegyzései szerint 9 évesen találta meg élete egyetlen szerelmét.
Ritka, de van ilyen.
Hát szerintem ez gyönyörű, és nagyon-nagyon cuki...kár, hogy unokanővér, de tudod. Incest is wincest.
Szerintem tökéletes a kapcsoltatotok
16F
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!