Kezdőoldal » Tini párkapcsolatok » Szerelem » Lehetséges, hogy Ő is kedvel ÚGY?

Figyelem! A Tini párkapcsolatok kategória kérdései 16 éven felüli látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Lehetséges, hogy Ő is kedvel ÚGY?

Figyelt kérdés

Az osztálytársam már kilencedik eleje óta tetszik. Jó fej, kedves, a szó szoros értelmében egy gentleman, a gond viszont annyi, hogy visszahúzódóbb. Ha nem megyek oda hozzá vagy nem kezdeményezek én beszélgetést, ezt ő nem teszi meg.

Az utóbbi időben picit "közelebb" kerültem hozzá (ha mondhatnám így). Ez kb. annyiból áll, hogy órán egyszerűen hátrafordul, rám mosolyog, szünetekben (nagyon ritkán) ő mond valamit, amiről elbeszélgetünk, de az is megtörtént már nem egyszer, hogy rá néztem és mosolyogni kezdett. Az utóbbit azért írtam, mert ez kb. 1 hónappal ezelőtt egyáltalán nem volt így. Egyik nap pedig rám írt facebookon, kétszer is.

Fogalmam sincs, hogy hová tegyem. Nem tudom, miben kell hinnem... Mások szerint lehet, hogy kedvel, én azt mondom, hogy egyszerűen kedves hozzám, semmi több. Főleg, hogy elmondta, senki nem szimpatikus ÚGY neki az osztály lányai közül. Soha nem volt még szerelmes, soha nem is tetszett neki senki, és a bökkenő: azt hiszi, hogy soha senkinek nem tetszene. Vélemények? :/


2015. nov. 29. 20:23
 1/3 anonim válasza:
Velemenyem szerint tetszel neki, csak nagyon felenk. Az csak egy alca, hogy nem szimpatikus ugy neki senki. Nem akarja, hogy kidrruljon a dolog. Nincs onbizalma ez nagyon latszik. Emiatt nem mer feled nyitni. Beszelgess vele, nyiss fele. Hatha osszeszedi magat es az onbizalmat. Ha annak ellenere sem nyilik meg, akkor hagyd.
2015. nov. 29. 20:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:
Lehet, h b*zi
2015. nov. 29. 20:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:
Lehetséges, hogy tetszel neki, csak fél az elutasítástól, nem tudja, hogy nyisson feléd.
2015. nov. 29. 21:31
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!