Csak én tartom furának az ilyen kapcsolatokat?

"De továbbra is fenntartom azt a véleményemet, hogy az, hogy valaki tizenévesen, az első vagy teszem azt 2. komolyabb kapcsolatába az igazira lel...az vagy nagyon naív, vagy pedig fél kilépni, fél egyedül maradni."

Vagy tényleg mákja volt és olyat talált, akivel kivitelezhető a hosszútávú, boldog együttlét. Tudom, hogy kevés példa van rá, de miért olyan hihetetlen ez a verzió?

"sajnos vagy nem sajnos, mára ez ritka mint a fehér holló"

Nem ritkább, mint régen volt, ez egy tévedés. A különbség annyi a régi és a mostani idők között, hogy most szabad váltani, ha nem működik, míg régen megvetendő volt. A nagyszüleink korosztálya még kötelező jelleggel leélte az életét együtt akkor is, ha a férj egy semmirekellő piás volt, vagy az asszony egy kibírhatatlan némber (csak, hogy a két leggyakoribb példát említsem).

"De továbbra is fenntartom azt a véleményemet, hogy az, hogy valaki tizenévesen, az első vagy teszem azt 2. komolyabb kapcsolatába az igazira lel...az vagy nagyon naív, vagy pedig fél kilépni, fél egyedül maradni."

Nem, ez nem így van! Értsétek már meg: nincs igazi, nincsenek égben köttetett kapcsolatok. Vannak jó és rossz párkapcsolatok, de nincs olyan ember, akit csakis neked szartak a világra! Az a naiv, aki azt hiszi, hogy van ilyen, nem pedig az, aki szeret és tisztel egy embert és ezért komoly munkát fektet egy kapcsolatba ahelyett, hogy a jobb reményében elmenekülne. Az, hogy egy ember fél kilépni egy rossz kapcsolatból vagy sem, az NEM attól függ, hogy az hanyadik párkapcsolata a szóban forgó.

SOKKAL több olyan ember van, aki azért kapaszkodik egy működésképtelen párkapcsolatba, mert már a kora miatt fél, hogy egyedül marad. Betölti a harmincat, legszívesebben elölről kezdene már mindent, de nem lehet. Feladja az érzéseket és keres egy embert, akivel kiszámíthatóan együtt tud élni, mert fél, hogy egyedül öregszik meg. Értsétek meg: NINCSEN univerzális taktika! Aki az első kapcsolatában marad, azt fenyegeti a dolog, hogy későn jön rá, hogy ez a kapcsolat nem is volt jó, csak gyerek volt még. Aki meg akkor úgy gondolja, az első kapcsolatban nem lehet megöregedni és tovább lép, esélyes, hogy soha nem talál még egy olyan mély párkapcsolatot, mint amit otthagyott (van ilyen haverom). A fent említett két balsorsú eset közül szerintetek melyik a nagyobb hülye? Aki megbecsüli, amije éppen van, vagy az, aki azt hiszi, ez úgyis szar, elvégre az első nem lehet jó??? Ki az idióta, aki leküzdi a pillanatnyi vágyait egy emberért, akivel millió szál köti össze, vagy az, aki azt hiszi, ezek a vágyak majd nem jelentkeznek az "igazi" mellett?

Teljesen mindegy, egy párkapcsolat hanyadik a sorban, ha jól működik; ha meg hülye vagy észrevenni, hogy már döglött kutyát etetsz, akkor meg k*rvára mindegy, hány partnered volt már, mert az intelligencia és az észlelés nem függ az elfogyasztott partnerek számától!

"Teljesen mindegy, egy párkapcsolat hanyadik a sorban, ha jól működik; ha meg hülye vagy észrevenni, hogy már döglött kutyát etetsz, akkor meg k*rvára mindegy, hány partnered volt már, mert az intelligencia és az észlelés nem függ az elfogyasztott partnerek számától!"

Sajnos ez van. Van, aki a tizedik kapcsolatából sem tudja jól levonni a konklúziókat, semmit sem fejlődik általuk.

Ez mind igaz a amit leírtál.

Abban az egyben nem értek egyet, hogy a párkapcsolatok száma nem játszik közre.

Nincs olyan ember a földön aki az első barátjával leéli az egész életét mert előbb utóbb rá fog döbbeni, hogy még élni akar, ki akar próbálni mást, vajon milyen lehet mással csókolózni, mást ölelni....és ez nem r@bancság kérdése. Minden ilyen, nincs kivétel...az ember kiváncsi lény és ez ezzel jár. Van aki erre hamarabb jön rá( jobb esetben) valaki később és ilyenkor szokott előfordulni a legtöbb megcsalás mivel már akora miatt nem mer vagy éppen nem akar kilépni...Én bármennyire szerettem az első szerelmemet mindíg is tudtam, hogy nem ő lesz nekem az utolsó ( mert hozzáteszem szerintem ez nem is normális) a férjem a negyedik férfi az életemben és most érzem azt, hogy köszönöm szépen nekem ennyi elég volt és boldog leszek ha mellette öregedhetek meg.

"Nincs olyan ember a földön aki az első barátjával leéli az egész életét (...)" - de van, csak kevés!

" (...) mert előbb utóbb rá fog döbbeni, hogy még élni akar, ki akar próbálni mást, vajon milyen lehet mással csókolózni, mást ölelni"

A kíváncsiságban egyetértek, nekem is megvolt a kísértés és ott is van mindig. Viszont nálam többet élt barátaim mondták azt mindig: egy idő után minden p1na ugyanolyan, de az olyan nőt, mint amilyet én fogtam csak a hülye ereszt szélnek. Mondhatnám, hogy csak engem akartak nyugtatni, de tény, hogy érzelmileg sokkal boldogabb életem van, mint nekik, akik ki vannak akadva folyton, hogy nem jön össze soha egy normális, boldog párkapcsolat. Az övék kalandosabb, az enyém kiegyensúlyozottabb.

Ezzel azt akarom mondani, hogy a világon SEMMI sincs ingyen! Ha találsz magadnak egy párt, akivel boldog vagy és nem akarod elveszíteni, annak pl az az ára, hogy le kell mondanod a további ilyen jellegű kíváncsiságod kielégítéséről. Ha ki akarod próbálni a világ összes nőjét/pasiját, annak az az ára, hogy nem vár otthon senki sem szeretetteljesen, nincs aki vigasztaljon a bajban, nincs társad. Ezt nem érti az emberek 99%-a; nem lehet mindent megkapni, egyik üti a másikat. A sok félrelépő ember is ezt szeretné: egyszerre mindent, futó kalandot az ösztönöknek, kiegyensúlyozott társaséletet a léleknek. Én is hangoztattam ezt az élni akarás dolgot, aztán rájöttem, hogy élhetek én a barátnőm mellett is, csak éppen vele fogok újdonságokat megélni, nem ugyanazt újra meg újra, csak más és más nőkkel.

Ettől persze lehet, hogy nem fog örökké tartani, de az nem azért lesz, mert az első nem működik, hanem azért, mert csak szimplán nem működött.

Minek kéne mással lennem? Mindenkinél van jobb, mindenkiben más a jobb, annyi Igazi lehetne az életemben, hogy belehalok, mire kiválasztom a legmegfelelőbbet...

Én 16 évesen jöttem össze párommal, mivel nem voltam soha egy hp, ezért tisztában vagyok vele, hogy milyennek kell lennie egy férfinak (nem ver, nem csal, kedve, figyelmes, bőven satöbbi), tudom mit kell nyújtani, minden oké köztünk, az életcéljaink egyeznek, 6,5 éve olyan kapcsolatom van, mint ami a havonta, évente új hapsija, nője van embereknek soha nem lesz, mert mindig jobbat akarnak, mást, kiélik magukat, félnek, hogy rosszul döntöttek, jaj, nem ismertem még meg eleget az ellenkező nemből... köszönöm, én ebből nem kérek, én 6,5 év alatt kiismertem páromat, ő is engem, rengeteg közös élményünk van, hatalmas támasz vagyunk egymásnak, és sikeresen leélhetjük egymással az egész életünket, mert holt biztosak vagyunk benne, hogy mi kellünk egymásnak és mindig ott leszünk a másiknak.

23/L (29/F)

"6,5 éve olyan kapcsolatom van, mint ami a havonta, évente új hapsija, nője van embereknek soha nem lesz"

Erről a felsőbbrendűségérzetről beszéltem az elején. Csak úgy süt a lenézés ebből a mondatból.

Majd kiváncsi leszek 5 év múlva mit mondasz ;)

23 évesen még én is legyintettem ezekre a dolgokra...