Szerintetek jól, helyesen cselekedtem azzal, hogy szó nélkül, búcsú nélkül kiléptem az életéből? Kérlek titeket, olvassátok el a leírást is, kicsit hosszú.

A történet még 2021 és 2022 között történt. 2021 januárjában megismerkedtem egy akkor nagyon aranyosnak tűnő lánnyal. Nagyon jól mentek a dolgok, nagyon boldogok voltunk, aztán majd néhány hónappal később kezdődtek különböző viták. Ezeket még nyugodtan meg tudtuk beszélni, és kibékültünk. A legtöbb vita tárgya a túlzott féltékenysége volt, ugyanis ő egy nagyon féltékeny természet, arra hivatkozva, hogy a múltban sok pofont kapott az élettől, és sokszor verték már át. Soha nem adtam okot a féltékenységre, a kapcsolatunk alatt soha nem tekintettem egyetlen egy lányra sem úgy, hogy az bántó legyen a számára. Sok lány ismerősömmel meg is szakítottam a kapcsolatot, és a szakítás után elég volt helyreállítanom az életemet, és magyarázkodnom a történtek miatt. Szóval így néhány naponként veszekedve, de amikor békesség volt, akkor viszont nagyon boldogan éltük a kis életünket. Majd 2021 nyarán történt az, hogy nagyon távolságtartó lett velem szemben. Szerettem volna beszélni vele erről, hisz nem értettem, hogy mi történik. Ez addig fajult, hogy 2021 július 7-én eldobott magától egy olyan mesével, hogy ő már másba szerelmes. Végül le is tiltott mindenhonnan. Tudni kell, hogy ez a valaki, akiről beszélt, hogy szerelmes belé, csak kitaláció, ezt ő is megerősítette később, és a közös ismerőseink is. Ez a beszélgetés nagyon kikészített engem, mert nagyon átverve, becsapva, megalázva éreztem magam, és nagyon rosszul estek a szavai, ugyanis én minden tőlem telhetőt megtettem a kapcsolatunkért, és nagyon boldog voltam, mert az életem része volt. Nagyon magam alatt voltam abban az időszakban, és csak a szavai csengtek a fülemben folyamatosan. Nem ettem, nem aludtam normálisan, és csak ez járt a fejemben. Majd akartam írni neki egy búcsúlevelet, és sok boldogságot szerettem volna kívánni a továbbiakban, ugyanis ennek ellenére én nem utáltam meg őt, továbbra is tiszteltem, és szerettem őt, csak valahogyan szerettem volna lezárni ezt az egészet. Nyilván hogyan kell felvenni a kapcsolatot, ha mindenhonnan le voltam tiltva, hát kamuprofillal (illetve nem kamu, a saját nevem volt megadva, csak egy új profil volt), hisz személyesen nem akartam meglátogatni, mert egyrészt eléggé messze lakott tőlem, és egy rokkantságomnak köszönhetően a közlekedés nem egyszerű a számomra, másrészt pedig nem tudtam, hogy mi (vagy ki) fog engem fogadni ha odamegyek. Szóval létrehoztam a profilt, megírtam az üzenetet, és elküldtem. Majd rövid időn belül jött is a válasz. Leírta, hogy nagyon szeret, és a néhány héttel ezelőtt említett másik valaki nem létezik, hanem csak ő találta ki, mert időre volt szüksége, és én nagyon rámenős voltam. Ezzel nem vitatkozom, mivel tényleg szerettem volna megtudni azt, hogy miért viselkedett így velem, hogy megbántottam-e, vagy hogy mi történt, min változtassak, hogy jobb legyen, satöbbi. Egy nagyon hosszú beszélgetés alatt sikerült megbeszélni a konfliktust, és csodával határos módon kibékültünk. Utána valahogy a bizalmam már megingott benne, mert elég sajátos módon kérte tőlem ezt a szünetet, de igyekeztem ezt elfelejteni, továbblépni. Közben folytatódtak a féltékenységi rohamai, hogy miért nem írok egész nap? (dolgoztam, diákmelóztam egész nyáron szinte), amikor online vagyok, kivel beszélek, ha nem vele? (Anyámékkal, meg a családdal). És ezen duzzogott nap mint nap, de amikor nyugodt volt, akkor nagyon jól éreztük magunkat. Majd augusztus utolsó hetén megint annyira kiakadt, hogy letiltott ismét mindenhonnan, és egy hétig ismét nem beszéltünk. Majd egy hét múlva ő keresett fel engem, kibékülés céljából. Itt már beköszöntött a szeptember, és visszatértem a koliba (május 10-én én nem költöztem be, hanem itthonról folytattam a tanulmányaimat, az iskola igazgatója engedélyt adott erre. Ennek egy elég specifikus oka volt, ami nem kapcsolódik a sztorihoz), és a megszokott felállásban elvoltunk. Néha féltékenykedett, megjegyzem továbbra sem adtam okot rá, sokszor olyan érzésem volt, hogy nem bízik bennem. Ezeket többnyire sikerült megbeszélni, de itt már rendszeresek lettek a tiltogatások, illetve az "Utállak!" tartalmú üzenetek. Én a saját igazamhoz ragaszkodtam, ő ezt nem hitte el, és ez a bizalmatlanság váltotta ezt ki belőle. Sajnos viszonylag keveset tudtunk találkozni, mert ugye suli időszak volt, és itt már végetért a táviskola. A tiltogatások után néhány órán vagy napon belül feloldotta a tiltást, és mindig sikerült megbeszélni a problémákat (vagy is a szőnyegalá söpörni őket). Így elvoltunk, aztán beköszöntött 2022. Akkor már súlyosabbnál súlyosabb dolgokat vágott a fejemhez (hogy hazug vagyok, hogy csak játszadoztam vele, ami érdekes, mert konkrétan érte éltem abban az időszakban). Ezek rosszul estek, de továbbra is nagyon szerettem. Volt egy olyan is, ez nagyon belém égett, hogy január 7-én szokás szerint összevesztünk, és letiltott. Nagyon magam alatt voltam aznap este is, majd másnap újra beszéltünk, és azt mondta, hogy nagyon jó estéje volt nélkülem. Én meg annyira magam alatt voltam a hülyeségei miatt, hogy élni alig volt kedvem. Hát köszönöm szépen! Elvoltunk továbbra is, veszekedtünk, sértegetett, majd letiltott. Azonban itt volt egy olyan fura jelenség, hogy a korábbi rossz érzések helyett, illetve a lelkiismeret-furdalás helyett amiatt, hogy mégis mit ronthattam el már megint, egy kellemes, megkönnyebbült érzés vett hatalmába, hogy végre befejeztük mára ezt a beszélgetést, és felszabadultabb voltam. Mindeközben nagyon szerettem őt, és hiányzott is nekem. Nem volt időm szomorkodni miatta, mert készültem a próbaérettségire, meg a rendes érettségire is, a ballagásra is, szóval volt dolog bőven. Majd mindig feloldott, amikor tudtunk, akkor találkoztunk, majd egyszer, egy szerda este, a szokásos haragos hangulatában tett egy nagyon durva megjegyzést a külsőmre, ami nagyon rosszul esett. Majd letiltott ismét. Ezt már nem szerettem volna tovább folytatni, és akkor úgy éreztem, hogy betelt a pohár, és én is tiltottam mindenhonnan. Azóta nem beszéltem vele.

Többnyire a Telegramon beszéltünk, és az utolsó beszélgetésünktől számítva Kb. fél év múlva feloldotta a tiltásomat a Telegramon, nálam azóta is tiltva van Telegramon is, Facebookon is, és Viberen is.

A szakítást követő néhány hónap múlva megismerkedtem egy másik lánnyal, akivel azóta is nagyon boldogok vagyunk, idén lesz 3 éve, hogy boldog párkapcsolatban élünk. Tűz és víz a két lány, mellette van életem, és érzem, hogy boldog velem, hogy megbecsül. Az előző kapcsolatomban nem volt életem, mindent is meg kellett magyaráznom.

Így 3 év távlatából már nagyon keveset gondoltam rá, és tényleg nagyon szeretem a jelenlegi barátnőmet, ő a legfontosabb az életemben, eszem ágában sincs visszamenni az exemhez, hisz nagyon örülök, hogy megszabadultam tőle, és ha az életem része lenne továbbra is, akkor leőbb-utóbb úgy is tönkretenné. Amikor legközelebb hazakeveredtem, azt a néhány ruhadarabot, ami nálam maradt, kidobtam. Nem voltak olyan sokat érő ruhái, ha vagyonokba kerülő ruhái lettek volna, akkor valahogy eljuttattam volna hozzá a ruhákat.

A napokban lett 4 éve, hogy megismertem őt, és felmerült a kérdés bennem, hogy helyesen cselekedtem-e azzal, hogy csak úgy szó nélkül kiléptem az életéből? Nem kellett volna elbúcsúznom tőle, vagy valami? A történtek ellenére én továbbra is tisztelem őt, és a legjobbakat kívánom neki, holott tudom, hogy ilyen hozzáállással soha nem lesz egy egészséges kapcsolata sem, és ezért gondolom azt, hogy bunkó megnyilvánulás volt a részemről szó nélkül eldobni magamtól. Azóta nem találkoztunk, elvileg azóta sincs senkije, ezt ismerősöktől tudom, elköltözött a családjával az akkori lakhelyéről (ahogyan én is), az utolsó üzenetem tavalyelőttről származik tőle, egy Viberes üzenet, amiben egy új számról írt nekem, és a jelenlegi barátnőmet pocskondiázta. Erre nem válaszoltam, tiltottam azt a fiókját is. Mentségemre szóljon, hogy minden szava nagyon fájt, én pedig nem szerettem volna megbántani őt soha.

Elnézést, ha kicsit hosszú lett. Köszönöm, hogy végigolvastátok!