Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogyan kezelnétek az alábbi helyzetet? (egyfajta szerelmi háromszöget)
Van a sulinkban egy lány, akivel az utóbbi egy évben kezdtem jóban lenni: Egy lettem a barátai közül.
Elbűvölően aranyos teremtés, imádom a két szép (módfelett különleges karakterisztikával rendelkező) szemét nézegetni minden egyes beszélgetéskor, az arca meg akár egy modellé; a személyisége viszont sajnos abszolút nem passzol az enyémhez:
Sokkal komolytalanabb nálam. Egy csomó minden érdekli, ami engem nem; ami pedig engem érdekel, az általában őt nem. Egyedül mondjuk az olvasást mondhatnám közös érdeklődésnek, de még az is teljesen más műfajban és témában.
Mindennek ellenére, beszédes lányról van szó, úgyhogy kínos csend igencsak ritkán fordul elő közöttünk. Beszélgetünk a napjáról, életeseményekről, az önbizalmáról, az érzéseiről, a pszichológiai ismereteimről, stb.
Önbizalomhiányos, érzékeny, könnyen sértődős (mindent magára vesz, mert nincs önbizalma), sérülékeny, és érzelmileg kissé labilis lányról van szó, aki mindezek ellenére nagyon szerethető és jószándékú. Nehéz családi háttér áll mögötte. Egyik küldetésem, hogy fentebb tornázzam az önbizalmát egy általam vásárolt önbizalomtanfolyam rendelkezésére bocsátásának segítségével.
A bonyodalom:
Ennek a lánynak nemrégiben lett egy új párjelöltje, akivel egyre jobban kezdenek összejönni. Számomra személy szerint egyáltalán nem szimpatikus a srác, de teljes bizonyossággal állíthatom, akkor sem volna szimpatikus, ha nem lenne semmi köze a lányhoz. Külsőre sem valami tetszetős, egyáltalán nem igényes és ápolt; emellett rendszeresen mond indokolatlan, átgondolatlan dolgokat, és olyan a hanghordozása, mintha állandóan részeg lenne; a lány ennek ellenére mégis azt állította, hogy bejön neki. Komolytalanságuk mértékét figyelembe véve ténylegesen összeillenek, ezt én is belátom.
(Talán elfogult vagyok az udvarló bemutatásával kapcsolatban, talán nem. Ezt nem az én hatásköröm megállapítani. Ami biztos, hogy a véleményemnek van bizonyos mértékű alapja.)
Ezzel nem is volna semmi baj, ha nem éreznék valamilyen szintű szerelmet a leányzó iránt. Ilyesféle érzelmeket táplálok iránta majdnem azóta, mióta megismertem; és annyira, de annyira visszataszító számomra, ahogyan ottvagyunk épp egy baráti társaságban, és ők ketten egymás szemeibe néznek, az arcuk meg alig két centire van egymástól; ahogyan összebújnak, ölelgetik, simogatják egymást. Annyira szívesen lennék inkább én a srác helyében; azokba a szemekbe én szeretnék olyan közelről belenézni, én szeretném őt ölelgetni; de hát ez sajnos nem így működik.
Tudom, hogy lett volna esélyem nála, amíg még szabad volt, – a lány alacsony önbizalma miatt szinte bárkinek lett volna esélye – de nem léptem, mert tudtam, hogy a komolytalansága és az érdeklődési köreink diszjunkt volta miatt nem tudnám olyan komolyan gondolni azt a kapcsolatot, mint amennyire ő gondolna rá.
Alapvetően ragaszkodó, kötődő típus; egyik nagy bánata, hogy mindenki elhagyja őt, mert nem szerethető (Nekem is hónapokba telt, mire barátként meggyőztem afelől, hogy én nem tűnök el, én szívesen töltök vele időt. Tényleg jó hatással volt rám, hogy rendszeresen beszélgettem vele.), és ha párkapcsolatot létesítenék vele, előbb-utóbb én is elhagynám (pl a gimiből való ballagásomkor).
Tudtam, hogy én nem gondolnám annyira komolyan, hogy ezt hosszútávon, évekig folytatni akarjam; olyat meg természetesen semmiképpen sem szerettem volna játszani, hogy barátnőként „használom”, aztán meg eldobom, mint egy rongyot.
Az a lány egy csiszolatlan gyémánt... Egy gyémánt, amit darabokra törnék egy ilyen aljas és önző húzással. Tükörbe sem tudnék nézni utána.
Így hát (komolytalan, de mégis erőteljes) érzéseimet figyelmen kívül hagyva tétlen maradtam. Mire minderre rájöttem, már barátok voltunk, és szerettem is vele napi szinten beszélgetni.
Most pedig, hónapokkal később, jött ez az ember, aki (számomra) antipatikus volta ellenére tényleg igyekszik a tenyerén hordozni a lányt, és ő is csak jót akar neki, de akkor is... Olyan fájdalmas néznem őket együtt, ahogy szeretik egymást. Próbálok úgy hozzáállni; hogy a lány végre talált magának egy párt, aki megbecsüli őt, és rajong érte, és ennek örülnöm kellene; csak hát az érzések nem így működnek. Bevallom, abból a szempontból is irigy vagyok kicsit rájuk, hogy nekik van valakijük, akit szerethetnek, nekem meg nincs.
Nem is volna semmi bajom ezzel, ha nem kellene néznem időnként. Nemrég voltunk egy egynapos közös kis hatfős programon, és utána este, illetve másnap is nagyon magam alatt voltam. Legnagyobb valószínűséggel nem ez lesz az egyetlen ilyen alkalom.
Én 11.-es gimnazista voltam idén, tehát jövőre ballagok, a lány pedig 10.-es. Egy évet kellene még egy ilyen helyzetben kibírom, ha szeretném elkerülni az alábbi két lehetőség közül mindkettőt:
1.) Az őszinte vallomásomból, majd távolságtartó magatartásomból adódó kínos találkozásokat a suli területén.
2.) Azt, hogy a lány színlelt/ismeretlen okok miatt veszítse el személyemben egy jóbarátját. (Tehát nem lennék vele őszinte, egyszerűen csak megszűnnék keresni a társaságát, ő pedig nem is értené, hogy miért. Ennek következtében a lány gondolatai: „Megint csak mindenki elhagy engem. Megint csak megbíztam valakiben, aki itthagyott. Teljesen értéktelen vagyok. Stb. Stb.”. Talán még a depressziója is kiújulna.)
Ha a szerelem nem szűnik meg idővel, a helyes döntés, úgy gondolom, az lenne, hogy nem változik semmi: barátja maradok, fejlesztgetem az önbizalmát még egy éven át, és alkalomadtán visszanyelem a hányásom, amikor a (leendő) párjával együtt látom; aztán meg ballagás utáni nyáron szépen elmesélném neki az igazságot, és nem találkoznék vele többet. --> Így nem hagynám értetlenségben, talán még meg is értené a helyzetemet, és az önbizalmának, illetve az önmagáról alkotott képnek sem lenne ártalmára az, hogy „Na ez a srác is reménytelenül belém szeretett.”.
Mindezt azonban kb senkivel nem tudom megbeszélni a környezetemben; ezért is írom ki ide, hogy bárki véleményezhesse, aki annak tetemes méretének ellenére volt olyan türelmes, hogy elolvasta ezt a szöveget. Minden választ előre is nagyon szépen köszönök.
(Kevés barátom van, mert a környezetemben lévő emberek egytől egyig mind különböznek tőlem érdeklődés és személyiség terén legalább annyira, hogy haverságnál többre ne jussak velük. Sajnos nincs olyan kiterjedt szociális hálóm, hogy magamfajta embereket tudjak találni. Abban reménykedem, ez az egyetem alatt majd megváltozik.
Felszínes haverságokból van egy rakással, meg van néhány jobb haverom is, de így jobban belegondolva, jelenleg lényegében a lány az egyetlen barátom... Elég gáz helyzet.)
A szerelem mennyi idő elteltével múlik el?
Ki mit tenne a helyemben?
Éltetek már át hasonló helyzetet?
Kérlek titeket, legyetek megértőek, kedvesek és támogatóak, még ha talán nem is vagyok kifejezetten szimpatikus minden válaszoló számára. Szeretem elkerülni az internetes ellenségeskedést.
(Az illedelmesen megfogalmazott építő kritika nem ebbe a kategóriába tartozik. Az jöhet ezerrel.)
válasza:#5 vagyok.
Jó hogy jársz pszichológushoz, tényleg nem lehet elég hamar elkezdeni a dolgok kigubancolását.
Én gimnázium alatt sosem hagytam el a saját közegem, jól éreztem magam. Utólag jöttem rá, hogy az én érdeklődési körömből kevés lehetőség volt. Sokkal jobb lett volna bátor vagyok, és több mindent kipróbálok. Én azon gondolkodnék, hogy van-e valamilyen speciális érdeklődési köröd és az alapján keresni. Most amik eszembe jutottak hirtelen azok a rajz, irodalom, kreatív írás, fotózás, kertészkedés (hallottam egy iskolában öko-szakkörről, ahol különféle természettel kapcsolatos fenntarthatósági dolgokat csinálnak), de lehet akár valamilyen filmklub, vagy akár film és videókészítés, anime, ha a pszichológia érdekel esetleg valamilyen önfejlesztő dolog, ahol tanulhatsz ezekről a technikákról. Ezek a pályaválasztásban is jól jöhetnek, ami nálad már esedékes.
Elég bonyi a helyzet, de talán tudok segíteni.
Szerintem egy kis ideig megpróbálhatsz visszahúzódni. Mutasd meg neki, hogy te elvagy nélküle is. Vagy ponthogy egy kicsit kezdj el közeledni hozzá, de ne tolakvón. Mutasd meg neki, hogy legyen kicsit többet veled, legyetek szorosabb barátok. Egy lány mindig vágyik figyelemre. Kezd el jobban megismerni. Ha van egy olyan téma/elfoglaltság amit a lány szívesen csinál, és te se irtózol tőle (mondjuk egy sport), akkor merülj el egy kicsit abban a témában, tanulj meg róla több dolgot, próbáld egy kicsit megszeretni azt a témát, ennyit meg tudsz tenni a lányért. Lehetőleg olyan téma legyen, amiben a pasija nem jártas, és akkor hozd fel azt a témát, mikor ő is ott van, és a lány látni fogja, hogy erről veled tud beszélni, de a barátjával nem, és akkor lesz egy olyan témátok, amiről ketten tudtok beszélgetni. Meg pl a szülinapján vidd el egy közös programra, ketten, de csak barátként még, vagy adj neki valami olyan ajándékot aminek nagyon örülhet. Aztán egy ideig visszahúzódhatsz, és akkor a csaj (legalább is magamból kiindulva) hiányolni fog. De ahogy alakulnak a dolgok. Aztán ha a barátjával szakítanak, te mondjuk egy hónappal később mondd meg neki, mit érzel. Ennél többet nem tudok segíteni, mert fiatalabb is vagyok, lány vagyok, nem tudok annyit mint te ezekről.
Remélem vmit segítettem.
Szia
válasza:#12. Köszönöm. Tényleg nagyon király taktika, elteszem a polcra befőttnek későbbre, de nem áll szándékomban visszaszerezni a lányt.
Ha hirtelen szabad lenne, most is ugyanúgy tétlen maradnék, mint ahogy a történetben is az voltam:
„nem léptem, mert tudtam, hogy a komolytalansága és az érdeklődési köreink diszjunkt volta miatt nem tudnám olyan komolyan gondolni azt a kapcsolatot, mint amennyire ő gondolna rá.”
„Tudtam, hogy én nem gondolnám annyira komolyan, hogy ezt hosszútávon, évekig folytatni akarjam; olyat meg természetesen semmiképpen sem szerettem volna játszani, hogy barátnőként »használom«, aztán meg eldobom, mint egy rongyot.”
Nem illik össze a személyiségünk, közös érdeklődéseink sincsenek. Inkább csak a szemeibe, az arcába és szeszélyességébe szerettem bele.
Az, hogy valaki szerelmes egy lányba, általában magától értetődővé teszi a szándékot, hogy össze szeretne jönni vele. Az én esetem a ritka kivétel.
Segíteni akartam rajta az önbizalomtanfolyammal, egyebekkel, talán nem másért, csak a két szép szeme miatt, de sosem állt szándékomban összejönni vele, mert tudom, hogy nem jönnénk ki jól belőle. Igazából saját részemről sem szeretnék soha annyi időt tölteni vele, amennyi egy párkapcsolathoz szükséges lenne, mert feleslegesnek tartok annyi idő- és energiát elpazarolni egy kudarcra ítélt kapcsolatra.
Nála sokkal értelmesebb, komolyabb, gondolkodó lánnyal tudnék csak komolyan gondolni egy párkapcsolatot. Nem kell, hogy kifejezetten sok közös érdeklődésünk legyen, de azért a személyiség az nagyjából stimmeljen már.
Elsődleges célom sokkal inkább az lenne a jelenlegi helyzetben, hogy minél távolabb kerüljek ettől a pártól, soha ne kelljen néznem őket együtt, mindezt anélkül, hogy lerombolnám azt, amit eddig felépítettem: azt, hogy belekezdett az önbizalomfejlesztő tanfolyamba, és kezdi kicsit komolyan is venni, hogy segítsen önmagán, hogy tegyen a problémái ellen, ami nagyon jó hatással van rá.
Ezt viszont lehetetlen kivitelezni úgy, hogy nem maradok a közelében még egy évig, úgyhogy a közelében kell maradnom barátként.
Tényleg ragaszkodó típus. Kb mintha a bátyja lennék. Ha mostanában kezdenék el nagy távolságokat tartani tőle, az vagy őt bántaná meg nagyon erősen, vagy egy rakás kínos találkozást eredményezne a suli területén még egy éven át. Ami biztos, hogy ezek után rá sem nézne soha arra a tanfolyamra, amelyre nagy szüksége van ahhoz, hogy végső soron egy kiegyensúlyozott, boldog életet élhessen.
(A félreértések elkerülése végett megemlíteném, hogy a tanfolyamot magamnak vettem még évekkel ezelőtt, nem neki. Vele csak megosztottam.)
Oké, oké, messiáskomplexus, erről még tényleg nem hallottam, de mi ártalmat szenvedhet a világ olyan emberektől, akik segíteni akarnak másokon?
Szerintem pont ez az élet értelme, hogy minél több jót tegyünk ezen a világon, hogy minél nagyobb pozitív lenyomatot hagyjunk magunk után halálunkkor. Úgyis csak múló homokszemek vagyunk egy nagy sivatagban. Minek összpontosítanánk minden energiánkkal saját boldogságunkra? (Még ha az evolúció erre is programozott bennünket...)
Mi idővel úgyis meghalunk, fókuszáljunk hát inkább a rendszerre, amely halálunk után is tovább forog.
Akár komplexus, akár nem, véleményem szerint nem ártalmas senkinek.
Persze emellett a saját boldogságommal is célom törődni, de nem ez a nagy életcélom.
Jaj, ne már. Tényleg igyekszem úgy fogalmazni, ahogyan egy normális ember tenné...
A komolytalan szót meg én személy szerint sosem sértésnek, lekicsinylésnek szánom, egyszerűen csak ténymegállapításnak. Ennél találóbb szót szerintem nehezen találnék, de soha senkinek nem mondanám a szemébe, hogy én őt komolytalannak tartom. Csak az én agyamon belül működik ez a kategorizáló mechanizmus, és többnyire ott is marad.
Akinek vannak céljai az életben, meg tudja indokolni, hogy mit miért csinált, keresi a dolgok értelmét, és nem csak a pillanatnyi élvezetekkel, videojátékokkal, TikTok-nyomkodással, bulizással üti el az idejét, én azt tartom komoly embernek. Ennek az ellentéte a komolytalan ember.
Attól, hogy valakit komolytalannak tartok, még tisztelhetem, és tarthatom szeretetreméltónak vagy épp bájosnak. Ennek az életviteli módnak is megvannak a maga előnyei:
- Nem gondolja túl a dolgokat. Nem keresi mindennek az értelmét.
- Könnyebben élvezi az életet.
- Nem olyan karótnyeltek, mint én időnként.
- Kisebb az esélye náluk a depressziónak.
- Vidámak és kötetlenek
Stb.
Nekem azt dobta a sors, hogy én nem ilyen vagyok, úgyhogy én elsősorban komolyabb emberek társaságával tudok mit kezdeni. Velük találom meg igazán a közös hangot.
Örülök neki, hogy talált valakit, aki a tenyerén hordozza őt. Legalábbis igyekszem örülni. Csak ne kellene látnom őket szerelmeskedni.
Itt elsősorban nem a külső szituációval van a probléma, hanem az én tévúton járó érzelmeimmel. Olyan lányba szerettem bele, akivel kapcsolatban ha racionálisan átgondolom a dolgokat, nem szívesen lennék együtt. Ha pedig esélyt adtam volna, idővel tényleg összetörtem volna a szívét.
(Persze mondhatnátok, hogy egy számító pszichopata vagyok, mert előre tudtam, hogyan végződne a dolog, de azért csak ottvan bennem a jószándék, ha pont emiatt nem léptem semmit, mert előre tudtam, hogyan viselkednék idővel. Tudtam, hogy nem lenne jövedelmező számomra ez a kapcsolat hosszútávon, így nem adtam neki esélyt rövidtávon sem. Soha nem akarnék én rosszat senkinek.)
Az lesz szerintem a legjobb, ha kicsikét távolságtartóbb leszek a lány irányában, de nem teljesen. Több önállóságot hagyok neki. Ha szeretné csinálni a tanfolyamot, akkor csinálja, ha pedig nem, akkor hát nem.
Azért ő sem tehet róla, hogy egy mérsékelten toxikus családi környezetbe született bele. Nehéz ilyenből kilábalni. Örülök neki, hogy most végre kezdi komolyan gondolni azt a tanfolyamot.
Akik meg a saját nyomorukban toporognak, és nem szándékoznak kilépni belőle, ők sem tehetnek róla, hogy oda születtek, és olyan értékrendszert örököltek az őket felnevelőktől és a környezetüktől, amely ahhoz vezet, hogy inkább szenvednek, minthogy aktívan változtatnának a dolgok állásán.
Köszönöm szépen egyébként a nézőpontodat. Tényleg elgondolkodtató, amit a lealacsonyításról és az eszményítésről mondtál.
válasza:Ben Shapiron és rajtad kívül senki nem fogalmaz ilyen nyakatekerten, szóval ha szerinted egy normális ember Tolsztoj-regényként írja meg a mondandóját, az nem az okos ember ismérve.
Ajánlom figyelmedbe Occam borotváját.
Amit meg a kortársaidról írsz, meg a pillanatnyi örömökről, az szintén megérne egy misét. Bár tény, hogy van benne igazság, én is gyakran csinálom ezt a "mindless scrollingot", de ez is rohadt sznobul hangzik. Attól még, mert valaki sokat lóg a neten, lehet értelmes ember. Én pl. az angol tudásom java részét ott szereztem meg.
Őszinte leszek, nem szívesen lennék a haverod, ha csaj lennék, akkor meg végképp nem tudnálak elviselni egy napnál tovább (bár lehet sokat mondtam) a koravénséged miatt. És ezt nem rosszindulatból mondom.
Lehet fáj, de ez van. Na megyek tiktokozni ✌️
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!