Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért érdemlem ezt?
Sziasztok! Nos, van egy fiú. Három éve ismerem, és ugyanúgy három éve betegesen szerelmes vagyok bele. Rengeteget beszéltünk, sokszor éjjeleken át. Egy idő után megmondtam neki, hogy ez nekem többet jelent, mint puszta kettes időtöltés, szerelmes vagyok bele. Letisztázta, hogy ő viszont nem érez irántam semmit, és ez nem is fog változni. Vicces. Mikor újra találkoztunk, akkor akarva, vagy akaratlanul is, két órát tölthettem a társaságában. Nem úgy nézett ki, aki ellene lett volna, majd minden okot megadott rá, hogy azt higgyem akar valamit tőlem. (Megfogta a kezem, hozzám bújt stb.) Aztán mentek a dolgok tovább. Naphosszat beszélgettünk. Ismét megemlítettem neki, hogy én még mindig várok rá, de ugyanaz volt a válasz. Neki ez nem megy. Sokszor mondta, hogy szeret, de ami egy nap történt, az nagyon nem azt tükrözte. Azt mondta, hogy csak unalomból beszélt velem, és azért, mert alkalmasnak vélt a későbbiekben a vágyai kielégítése céljából. Én nem tudtam haragudni rá, és még én kértem már-már bocsánatot magamtól, azért amit mondott. Én ezek után is próbáltam újraéleszteni kettőnk közt a kapcsolatot, kisebb-nagyobb sikerrel. Egy nap ismét összefutottunk, ha lehet annak mondani. Nem beszéltünk egy szót sem, de egész idő alatt láttam, hogy engem bámul. Teljesen összezavar. Egy nap belefáradtam már a hazugságaiba. Abba, hogy egyik nap így, másik nap úgy érez. Szünetet kértem. Megkértem, hogy egy kis ideig ne keressük egymást. Megkérdezte, hogy majd szülinapomra írjon-e. Semleges választ adtam, amire a válasz az volt, hogy “jó, akkor írok”.
Nem írt. Fél éve nem hallottam róla. Fél éve gondolok rá minden áldott nap. Beteges már, amit csinálok. Nem tudtam mit tehetnék már, hogy jobban megfeleljek neki. Mindegy is.
Ma szembejött egy kép. Barátnője van. Nem tudom, hogy mi sikerült annak a lánynak fél év alatt, ami nekem 3 év óta sem. Nem tudom, hogy ő hogy tudja jobban szeretni nálam.
Teljesen a padlón vagyok, jobban az eddiginél.
Ő: borderline-gyanus, ha mar a gyk-n vagyunk :D
De valszeg csak egy suttyo, aki
hintaztatott.
Te: tarsfuggo-gyanus. Tulsagosan ra vagy csavarodva, mindegy mar mi miert volt, meg miert nem, meg miert igy es hogy lehetett volna... (ismerem az erzest, en is vegtelensegig tudtam magam ebben porgetni). Foglald el magad, majd tul leszel rajta. Legkesobb akkor, ha megtetszik valaki mas. Es akkor az a szemely lesz a drogod. Utana ujra koppansz, majd lehet evtizedek mulva eljutsz pszichologushoz, mert gyanus lesz, hogy a te keszulekedben (is) van a hiba. Igy megy ez.
"Nem tudom, hogy ő hogy tudja jobban szeretni nálam."
Ha valakinek nem kellesz, kézen is járhatsz, akkor sem fogsz neki kelleni, kár ezen stresszelned magad.
A szerelem nem elhatározás kérdése, ahogy te nem tehetsz róla, hogy kibe lettél szerelmes, ő sem tehet róla, hogy nem téged szeret, hanem a másik lányt.
Ha egyáltalán szereti, lehet, hogy csak kavarnak.
Azt mindenesetre jól tetted, ha jól értem a szavaidból, hogy nem feküdtél le vele csak a vágyai kielégítése céljából...
"Miért érdemlem ezt?"
A szerelem nem érdem szerint jár, csak véletlenszerűen megesik, vagy sem.
Az meg, hogy miként bánik veled, az ő jellemétől függ.
Csak jobban tetszik neki, ennyi. Ő maga ismerte be hogy nem tetszel neki, csak arra tartott hogy ha nincs éppen jobb, üríteni jó lettél volna neki.
De ezt előre tisztázta is veled, nem élt kettős életet, nem játszotta meg hogy szeret stb. Saját magad verted át.
"Ma szembejött egy kép. Barátnője van. Nem tudom, hogy mi sikerült annak a lánynak fél év alatt, ami nekem 3 év óta sem."
3 év alatt már illett volna kiszeretni valakiből, aki levegőnek néz.
Foglald el magad valami értelmes dologgal, járj edzésre, vagy olvass könyveket, tanulj meg egy nyelvet, egy új szakmát, bármit!
Én karate edzésre kezdtem el járni amikor elhagyott a barátnőm és életem legjobb döntése volt. Igaz, hogy még úgy is 5-6 hónapig tartott, mire kiszerettem belőle és végre közömbössé vált, de akkor szó szerint felszabadultam.
Biztosan van olyan, aki szívesen megvigasztalna, nyissál felé inkább álmok kergetése helyett!
Évek múlva bánni fogod az elfecsérelt időt!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!