Hogyan utasíthatnám vissza az udvarlómat úgy, hogy ne tegyen kárt magában?

Szerintem attól még hogy visszautasítod szerelmi téren, ajánld fel hogy maradhattok még barátok ettől függetlenül is, tehát nem lesz olyan hogy nem állsz vele szóba.

Beszéld meg vele négyszemközt személyesen, hogy nem érzel iránta úgy, és én a helyedben még meg is szidnák hogy hogy mondhatott olyat hogy öngyilkos lenne ha nem beszélnél vele. Hozd fel mindenképp, és azt is hogy ezt mennyire gondolta komolyan, plusz azt is hogy szemétség volt, mert rossz érzést keltett benned és eléggé unfair öngyilkossággal fenyegetőznie ha neki nem jön össze valami.. meg annyira nem is normális na mindegy

A lényeg hogy légy őszinte vele, ne kertelj, de kedves is legyél. Valószínűleg a fiú nagyon kedvel téged és szerelmes beléd. Mondd azt hogy maradjatok barátok, mert a szerelem nem kölcsönös

Igen, kérdés, hogy mennyire komoly, vagy csak hiszti.

Te nem tehetsz arról, hogy nem viszonzod az érzéseit.

Ha megpróbálsz vele értelmesen, kedvesen megbeszélni vele a dolgot, de nem veszi a lapot, onnantól már legyen az ő dolga, hogy mit tesz.

Nem ismerem a srácot, ezért nem tutira mondom, de szerintem nem lenne képes megtenni. Van egy nagyon jó lány barátom, aki tucatnyi ilyen "öngyilkos leszek típusú" levelet kapott már életében, de egyik srác sem tette meg, hiába utasította őket vissza.

Ha mégis labilisnak érzed, akkor olyat próbálj meg írni, hogy barátként szereted őt, és nagyon szomorú lennél, ha megölné magát. Mondd meg, hogy ha valóban szeret, akkor ne okozzon neked fájdalmat!

Szia még csak 17 vagyok de azt tudom neked ajánlani hogy ha annyira szert téged akkor elenged de ne legyen gyerekes velem is hasonló történt csak annyi különbséggel hogy én kiosztották ezért írom neked ezt

Ha tényleg szeret elenged

Lehet összetörik a szíve de ez n a te bajod de ne fajuljanak el a dolgok👥

Kedves kérdező!

Szeretnék ha nem is konkrét tanácsot, de talán néhány javaslatot adni a szituációval kapcsolatban. Mivel több oldalról körüljárnám a dolgot, valószínűleg hosszú lesz, és eltart egy ideig, amíg megfogalmazom és begépelem. Megpróbálom holnap reggelig véglegesíteni a dolgot, kérlek, ha ez még belefér az időbe, várd meg, mielőtt beszélsz az illetővel!

Remélem, találsz majd benne, hasznosat, ha meg esetleg nagyon sürgős a dolog, akkor legalább megőrzi az internet az információt, ha valaki hasonló témában keres.

Szia!

Teljesen véletlenül futottam bele ebbe a kérdésbe, egy másik témát böngészve a „kapcsolódó kérdések” között. Habár jóval idősebb vagyok, sajnos szintén elég érzékeny, és rengeteg hasonló élményem volt, ahol a történetben én voltam az „udvarló”, a visszautasítást pedig olyan igazi „megforgatom benned a kést” módon intézték (olykor szándékosan, olykor pedig csak nem figyelve oda eléggé a másik lelki világára). Nálam ezek pont olyan időszak(ok)ban történtek, amikor nagy szükségem lett volna a szeretetre és az elfogadásra (jellemzően azért, mert az életem azon szakaszában máshonnan sem kaptam pozitív visszajelzéseket), később pedig nagyon komoly depresszióvá alakult a dolog. A mai napig, tizenvalahány év után, a rengeteg pszichológiai tanácsadás ellenére is rettenetesen küzdök az intimitással, az ismerkedéssel, nincsenek értékelhető szociális kapcsolataim, úgyhogy tudom, hogy hosszú távon hova tud vezetni az, ha rosszul sikerül kezelni ezeket a helyzeteket és az élet egyéb körülményei sem segítenek megbirkózni a dologgal.

Csak azért csináltam most gyorsan egy regisztrációt, hogy tudjak ide írni egy hozzászólást – gondolom ebből érezhető, mennyire komolynak érzem a dolgot. Természetesen az általam javasolt dolgok összessége nem egzakt megoldás, mert minden ember érzései egyediek – és nem biztos, hogy a te udvarlód is pont ugyanolyan lelki stádiumban van, mint amit én éltem át anno. Mindenesetre szeretnék egy nézőpontot nyújtani, hogy a másik fél szemszögéből mik lehetnének azok a kommunikációs formák, amik kevésbé bánthatják meg az adott szituációban az alapján, hogy elképzelem, nekem mi segíthetett volna. Hosszú lesz, de kérlek, olvasd végig! Úgy érzem, ha csak valamivel csökkenteni tudom az esélyét, hogy másnak ne kelljen végigjárni azt a kálváriát, amin én megyek keresztül, akkor már megérte az egész. Remélem, találsz valami hasznosat a hozzászólásban!

Először is szeretnék kiosztani egy virtuális dicséretet, amiért átérzed az udvarlód helyzetét és az elutasítás ellenére is kímélni szeretnéd, amennyire lehetséges. Nagyon emberséges dolog, és felelősségteljes gondolkodás, pláne ebben az életkorban. Nem tudom, voltál-e már hasonló helyzetben (mármint nem a plátói szerelem elszenvedője, hanem visszautasítójaként), szerintem ilyenkor, még az egész elején van egy fontos dolog, amihez egyfajta elvként érdemes tartani magad: ha eldöntötted, hogy empatikus, kedves és emberséges leszel, akkor ezt viszed végig, ebben a nyugodt „kommunikatív állapotban” maradsz függetlenül attól, hogy hogyan fogja fogadni a másik fél a dolgot. Ez elképzelhető, hogy nagyon nehéz lesz, mert mindketten tele lesztek érzelmekkel (benned az empátia, benne a kudarcélmény), amik „ki akarnak törni”, de véleményem szerint így még akkor is hatásosabb a párbeszéd, és jobban át tudod adni a mondandódat, ha a másik fél esetleg elragadtatja magát. Valószínűleg kettőtök közül ő lesz a zaklatottabb, és ha te nyugodt vagy, az szerintem neki is segít jobban kordában tartani az érzéseit. Ha nem is ott, abban a pillanatban, de hosszabb távon biztosan.

A másik dolog még így az elején, ami tudom, kicsit félelmetesebb téma, de szintén nagyon fontosnak tartom megemlíteni: említetted, attól félsz, hogy esetleg kárt tesz magában. Nem tudom ez mennyire komoly dolog az esetében: egyfelől elképzelhető az, hogy az öngyilkosság felvetése szimplán egy rosszul megfogalmazott hasonlat volt, amolyan „gyerekes túlzás”, amivel ki akarta fejezni, hogy mennyire fontos neki a jelenléted. Másfelől ebben az életkorban kicsit felborul a hormonháztartás és a biológiai folyamatoknak köszönhetően az ember érzékenyebben reagál adott pillanatokban adott dolgokra – lehet hogy abban a pillanatban, akkor ezt némileg komolyabban gondolta (talán a jó megfogalmazás inkább a „komolyabban érezte” lenne), de mondjuk két órával/nappal/héttel később már nem fűzött volna hozzá ilyen megjegyzést. És elképzelhető az is, hogy esetleg depressziós, jelenleg abszolút nincs támogató környezetben, össze van törve lelkileg (még ha ez nem is feltétlen látszik kívülről) és talán ez az egyetlen dolog, amibe kapaszkodik. Gondolom látod, hogy ez egy rettenetesen széles skála és ezért (is) nagyon nehéz még a szakembereknek is ezzel optimálisan foglalkozni. Szerintem itt azt fontos hangsúlyozni, amit az alapvetően logikai gondolkodásra építő emberek nehezebben dolgoznak fel a témával kapcsolatban (még saját maguk esetében is): minden ember érzelemvilága valós a saját szemszögéből. Ha az udvarlód ezt az elutasítást egy elkeseredett lelkiállapotban éli meg, ez neki lehet egy hatalmas teher, míg teszem fel, ugyanez egy másik osztálytársad esetében nem okozna lelki törést, a srác két nap múlva továbbállna és másnak csapná a szelet. Mindkét „feldolgozási forma” normális dolog, mindkét érzés valid – a saját szemszögükből (természetesen ugyanígy, a te érzelemvilágod is valós a te szemszögedből a témához kapcsolódóan).

Mindezt azért szerettem volna leírni, hogy ne csak el hidd nekem, hanem értsd is, amikor azt mondom, hogyha esetleg, ne agy isten (de tényleg nagyon reméljük, hogy nem), kárt okoz magában az udvarlód, az nem a te felelősséged. Az önsértésnek és az öngyilkossági gondolatoknak nagyon összetett pszichológiai háttere van (magam is küzdök mindkettővel); és ha valaki ezeket véghezviszi, az a saját egyéni döntése lesz. Te nem vállalhatsz felelősséget azért, ha ő úgy dönt, hogy bántja magát – ő egy külön ember, saját egyéni döntésekkel, saját cselekvőképességgel. Mint ahogy nem tehetsz arról sem, amiért ő az adott pillanatban úgy érzi, az elutasítást így kell „feldolgoznia” (bármilyen morbid legyen is ez a megfogalmazás). Őszintén szólva, én úgy gondolom, nem szakemberként az egyetlen dolog, amivel esetlegesen javíthatsz a helyzeten, az az, amit most is csinálsz: hogy segítőkészséggel és empátiával állsz a dologhoz. Szóval szerintem rosszul semmiképpen sem kell érezned magad!

Abból, amit leírtál, jól látszik, mennyivel másként tekintetek erre a kapcsolatra, és szerintem ezért is jó, hogy komolyan veszed ezt az elutasítás dolgot. Nem tudom, mennyire érted, hogy mit-miért csinál, és miért változott a viselkedése? Én személy szerint sok hasonló dolgon mentem át, alapvetően megvan minden sablon, ami egy érzékenyebb srác udvarlása során elő szokott jönni, és nagyjából azt is meg tudnám tippelni, hogy ezek miért jöttek elő. Nem tudom, érdemes lenne-e elemezni ezeket a dolgokat: egyfelől ha neked is világosabb a cselekvések érzelmi háttere, akkor könnyebb úgy fogalmazni az elutasításnál, hogy ne bántsd meg (mert látja rajtad, hogy érted a dolgot - vagy ha nem is érted pontosan, legalább a szándékot látja rajtad, hogy megpróbáltad megérteni őt). Másfelől viszont ez tényleg komoly empátiát igényel, hogy beleéld magad a helyzetébe, nem tudom, erre van-e szándék… Szerintem szólj majd ha esetleg igényled, akkor leírom egy másik hozzászólásban!

A történetedben az egyetlen dolog, amit szerintem nem jól csináltál, az az, hogy ha már eleve eldöntötted (tehát már a válasznál tudtad), hogy nem szeretnél elmenni vele valahova, akkor ezt kellett volna mondani neki, nem pedig azt, hogy „majd meglátjuk”. Teljesen érthető, ha azért maradtál ennél a verziónál, mert nem akartad megbántani, és abban a pillanatban még nem volt meg a kész terv a „normális” elutasításra – viszont ezzel nagy valószínűséggel az ő értelmezésében pont azt jelezted a srácnak, hogy még egy kicsit több energiát kéne beleraknia a próbálkozásokba ahhoz, hogy beadd a derekad. Az én véleményem az, a másik oldalról is, hogy ilyenkor korrektebb az azonnali elutasítás, akkor is, ha úgy érzed, hogy jelen pillanatban az fájdalmasabb (neki is meg neked is). Egy azonnali NEM kevésbé fáj, mint egy reménykedős időszak utáni NEM (egyébként az ilyen „talán” kategóriájú válaszok akkor is lehetnek rosszak - csak értelemszerűen másik okokból -, ha végül igen lesz belőlük). Ezen már nem tudsz változtatni, nem kell idegeskedni a dolgon - ezt inkább csak azért jegyeztem meg, hogy tanulj az esetből, és később lehetőleg kerüld az ilyet.