Kezdőoldal » Tini párkapcsolatok » Szerelem » Szerintetek ezekből levonva...

Figyelem! A Tini párkapcsolatok kategória kérdései 16 éven felüli látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek ezekből levonva tetszem a srácnak?

Figyelt kérdés

Van egy fiú aki nagyon tetszik már 3 éve, de én lépni nem merek, a srácon egyiknap látszik hogy közömbös nem vagyok a másiknap pedig az hogy még rám sem akar nézni. Ez megy 3 éve.


Kezdem a legelején, amikor én 7-8, ő pedig 9-10 évesek lehettünk, akkor a nagyszüleink szomszédok voltak, ezért mi kicsinek sokat játszottunk illetve beszélgettünk együtt. Aztán egy nap már nem kerestük a másikat, elmentünk egymás mellett. Még az iskolában is (még általános iskolába is ugyan oda jártunk, akkor ő kettő osztállyal volt felettem)



Aztán általános után ugyanabba a középsuliba kerültünk. Akkor sem beszéltünk csak néha egy egy pillantás volt köztünk. De volt egy közös óránk (mert összevontak minket), azon az órán viszont mindig néztük egymást, én leghátul ültem a legjobb barátnőmmel, ő pedig pár sorral előttünk, de ő csak lazán hátrafordult és nézett engem egész óra alatt. Vagy volt hogy ki mentem a mosdóba, de ő még nem volt az osztályteremben, és mikor megérkezett egyből engem keresett hogy hol vagyok folyton a barátnőmet nézte meg az én helyemet, ezt a barátnőm mesélte amikor vissza mentem az osztályba. Vagy a buszon is mindig egymást nézzük. Egyszer olyan is volt hogy egy lánnyal beszélt miközben engem nézett (így arra következtetésre jutottam, hogy féltékennyé akár tenni, ami sikerült is neki, mert mérges voltam), de oda jött hozzám az egyik fiú osztálytársam és megkérdezte nem e megyünk együtt az osztályterembe, mivel az előző szünetben megkért hogy magyarázzam már el neki a matekot, erre ugye azt mondtam hogy persze. Így az oszálytársammal mentünk az osztályterem felé közben beszélgettünk, illetve megnevetetett, és pont akkor mentünk el amellett aki tetszik, és már a lánnyal is úgy beszéltek, hogy már háttal fordult a lánynak akivel beszélt és ő csak engem nézett és az osztálytársamat, miközben a lány beszélt hozzá. Mikor elmentünk mellette, mondta az osztálytársamat hogy az a fiú nagyon nézett engem (a fiú aki tetszik). Olyan is történt már hogy a busz előtt előre akart engedni de mondtam neki hogy nyugottan menjen csak, ő pedig rám mosolygott és mondta hogy menjek, így mentem is.

Illetve olyan is volt hogy a buszon akkor is maga elé engedett hogy szálljak fel, ő pedig jött utánam miközben fogta a derekamat, én pedig hagytam mivel azt hittem hogy a barátnőm fogta meg a derekam, de az ki derült mikor az illetőre néztem hogy nem a barátnőm volt az, de ő csak rám nézett és tovább ment, a barátnőm pedig oda jött hozzám és mondta, hogy mikor engem előre engedett akkor ő is akart volna jönni utánam de a srác aki tetszik már őt nem engedte maga elé hanem rögtön jött utánam miközben fogta a derekam. Illetve a buszon volt ilyen tükör féleség amin láttál szinte mindenkit a buszon, így abba belenéztem és a srácra néztem aki tetszik de pont a szemébe néztem bele mivel ő is ott nézett engem, én lefagytam, ő pedig csak elmosolyodott. De amikor Messengeren rá írtam először vissza írt, de a többi üzenetemet csak megnézte de nem írt vissza.



Szerintetek ezekből a következtetésekből tetszem a srácnak?



#szerelem #iskola #Fiu & lány
2021. márc. 7. 10:37
 1/5 anonim válasza:
88%

Nagy rà az esèly, de nem biztos. Nekem is volt ilyen ès èn sem tudtam ő mit gondol, aztàn elmt az èrzès. Sajàt hibàmból mondom, de szerintem kezdj el közeledni felè, nehogy túl kèső legyem.

Sajàt vèlemèny, nem kèrek negatívitàst, ha màs nem így gondolja.

2021. márc. 7. 10:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
Én mindig azt mondom hogy csapj a lecsóba ilyenkor. Veszíteni nem fogsz vele. Vagy megtudod hogy tetszel neki és boldogság van vagy megtudod hogy nem és tovább léphetsz. Szóval puhatolózz jobban, nem azt mondom megszállott módon hanem izlésesen
2021. márc. 7. 17:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:

Hát, ha ennyire ismeritek egymást, de most észre sem vesz, akkor ...

Ha közelítenél feléje megtudnád a biztosat, de illett volna neki közelíteni, ha akarna valamit. Alighanem hoppon maradsz, de nem kívánom, inkább legyetek együtt boldogok.

2021. márc. 7. 18:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:

Hány évesek vagytok most? Mert így leirva a sztorit, elég gyerekesnek tűnik a fiú viselkedése. Egyébként azt mondanám tetszel neki, viszont a végén írod, hogy az üzeneteidre egy ideje nem válaszol. Ha akarna tőled valamit vagy csak tetszel neki akkor miért nem akar veled beszélgetni, megismerni jobban? Ez a sunyiban derékfogdosós dolog meg hogy állandóan egymást bámuljátok, közben kb. nem is beszéltek soha, ez mert creepy nekem, bocsi. Nem tudom belőni a korosztályt, amiben ez tipikus csajozási módszer,úgy hogy segíts ebben. A helyedben én is lépnék, ha azóta sem tetted, hívd el valahova személyesen, és látszódjon, hogy randinak gondolod, ne haveri találkának. Mondjuk a mostani helyzetben egy piknik ideális lenne, az romantikus is, és valahogy célozgadd rá, hogy kettesben akarsz, nehogy odahívjon még valakit.


22/L

2021. ápr. 4. 13:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:

Előző vagyok, javítok:


Ez már creepy nekem*

célozgass*

2021. ápr. 4. 13:23
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!