Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogy írjak rá erre a fiúra?
Van egy fiú, aki nekem tetszik, de tavaly elballagott a sulinkból. Nem szoktam vele beszélgetni régen , csak sima sulitársak voltunk
Körülbelül 1 hónapja elkezdett lájkolni minden oldalamon, de úgy,hogy az új képeket/videókat mindig belájkolta, és 2-3 naponta mindig lájkolt egy régit.
Ezért én is belájkam instán az összes posztját, de egyszerre az összeset
Nem szoktam vele találkozni mivel kolis , de 2 héttel ezelőtt volt egy rendezvény a falunkba (még pont a szigorítások előtt) , de nem mertem felé nézni, de a barátnőim szerint szemezni próbált, csak hát nem tudott mert direkt nem néztem felé mert gáznak éreztem. És azóta nem lájkolt semmit (bár nem is posztoltam, csak storyba, mindig megnézte)
Azt mondták a barátnőim, hogy ott rontottam el, hogy ignoráltam, ezért azt hiszi nem jön be nekem
Azt terveztük, hogy posztolok valamit, és ha lájkolja ráirok, csak nem tudom hogyan kéne
Valami ötlet ?
Az a baj hogy félek hogy csak szivat/viccelődik, vagy csak szimplán tetszenek neki a képeim/tiktokjaim ezért lájkolja be.
Meg arra is gondoltam hogy valami kihívásból csinálja, mert olyan lehetetlen hogy tetszenek neki.





Face palm...
Tehát van 1 csávó aki ahelyett, hogy BÁRMI hasznosat csinálna pl nézné ahogy nő a fű a te insta posztjaidat nézegeti és likeolgatja... ja nyilván nem érdekled... XD





Igaz. De mit írjak?
Azt nem írtam le, hogy ez az egész lájkolás úgy kezdődött, hogy egyszer jött haza kolibol busszal,és amikor leszállt, pont akkor sétáltam arra egy barátnőmmel, mögöttünk meg ő jott, és az után kezdett lájkolni





Szóval annyi a változás, hogy próbálta veled felvenni a szemkontaktust. Csodálatos. Lassan felkeres majd, mert a célját elérte, de ezek szerint még az ágyába is magadtól mész, nem kell semmit lépnie.
https://www.gyakorikerdesek.hu/tini-parkapcsolatok__parkapcs..





"Kedves Józsi!
Mivel túl naív vagyok, hagyom, hogy használd a lyukamat, aztán eldobj, mint egy használt zsepit. Gyere értem este 6-ra és még megerőltetned sem kell magad, hogy széttegyem a lábam."
Vagy
"Józsi! Viszket ott lent, kukihiányban szenvedek, segíts ki.
Vagy
"Álljunk össze, mint két kicsi legó."
Vagy
"Ribi vagyok, occsón kapható."
Vagy
"Digidugi?"
Vagy
"Én nem vagyok olyan lány...ja, de mégis."
Szívesen!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!