Szerintetek távkapcsolatnak számítana ez? És hogyan mondjam el a szüleimnek?

Mindketten 16 évesek vagyunk és 82 km van köztünk. A vírus után szeretnénk találkozni és szeretnénk összejönni. Ha ez sikerülne, akkor minden héten talàlkoznánk. Majdnem minden nap videochatelünk, október óta beszélgetünk és nagyon egy hullámhosszon vagyunk. Amikor október végén elmondtam anyukámnak, akkor ő azt mondta, hogy ezt csírájában el kell vetni, aztán igazából annyira nagyon szorosan nem is kötődtem hozzá és megmondtam neki, hogy nem beszélhetünk tovább. Aztán kb minden nap bűntudatom volt, hogy basszus ő nem menne el, nem hagyna itt, mint a többi tette. Tudtam, hogy rosszul cselekedtem. Aztán februárban felkeresett, és megbeszéltük, hogy csak baráti kapcsolatunk lesz. Persze, hogy nem az lett. Szeretnénk találkozni és biztosak vagyunk benne, hogy menne ez köztünk, és úgy vagyunk vele hogy egyszer élünk, de akkor nagyon, miért ne próbálnánk meg, nem veszíthetünk semmit. Csak drága szüleim nem így vélekednek. Mivel nincsen testvérem és mint lányt, eléggé féltenek és hallani sem akarnak “távkapcsolatról” és tényleg nem tudom, hogy hogyan mondhatnám el nekik és, hogy hogyan értessem meg velük, hogy azért megpróbálni nem bűn. Soha nem volt az és nem is lesz...