Hogyan tudnék feloldódni, mielőtt odamennék valakihez ismerkedés céljából? Vagy esetleg tudnátok mesélni nekem saját tapasztalatokat?

Én egy egészen fiatal, zárkózott lány vagyok. Nehezen megy a kezdeményezés, még ha csak baráti beszélgetésről van szó, akkor is inkább ráhagyom a másik félre a kezdeményezést, főleg fiúk esetében. Eddig egyébként nem is volt rá szükségem, hiszen hiába mondtam egy-két emberre azt, hogy egészen helyesen néz ki, sosem tudott úgy megfogni senki külseje, vagy inkább kisugárzása, hogy én menjek oda hozzá. Viszont tavaly január körül ténylegesen megláttam valakit, aki felkeltette az érdeklődésem, de egy darabig nála sem volt meg az, ami miatt megérné nekem odamenni hozzá. Ahogyan egyre többet figyeltem, úgy vált szimoatikusabbá is a fiú, nagyon elvarázsolt a kisugárzása, viszont ezt még nem vettem akkor észre. Eltelt a nyáriszünet, láttam megint az iskolában, viszont akkor már egyre többször néztem meg. Valahol október végén, novemberben kezdett el realizálódni bennem, hogy igen, engem valójában egészen megfogott és szeretnék odamenni hozzá. Ez eddig teljesen rendjén van, viszont nekem szokásom túlgondolni a dolgokat. Az elején még nem is annyira, viszont miután majdnem odamentem hozzá, ám ő elkezdett telefonálni, elég zavartan éreztem magam. Egy darabig nem is akartam próbálkozni, egyre több ostoba dolog jött a fejembe; mi van, ha esetleg ténylegesen elküldene, vagy éppen az, hogy mit mondjak neki. Pár ember tanácsát kikértem, ám hiába, még mindig össze voltam zavarodva. Arról nem is beszélve, hogy ahányszor oda akartam hozzá menni, megint elkezdtem szorongani.

Egyébként én nem igazán láttam rajta jeleket, hogy felfigyelt volna rám, ezért szeretnék én odamenni hozzá. Voltak érdekes pillanataink, egyszer majdnem nekimentem, volt, mikor ő jött nekem majdnem. Amikor jött be az iskolába, én meg mentem ki, összeakadt a tekintetünk, aztán el is kapta. Valamint egyszer az ajtó előtt ültem, ő meg várt, pont velem szemben. Én felé néztem, mikor ő is felém, viszont én inkább lenéztem az ölembe, aztán vissza fel, de akkor ő is ezt tette. Ezt eljátszottuk párszor, én el is pirultam. Ebbe nem szeretnék többet látni, sőt! Számomra elég kínos alkalmak voltak ezek.

Szeretnék lépni, hiszen a fiú végzős, s ha most nem teszem meg, talán nem is lesz rá több alkalmam. Esetleg valaki tudna ajánlani valamit, amitől kevésbé szoronganék?

Tudom, ezt magamban kellene eldöntenem, viszont annyira tanácstalan vagyok.