Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Túlgondolnám? Többi lent.
Van egy fiú osztálytáram (én egy lány vagyok). Idén járunk második éve egy osztályba, most kezdtük a nulladikat gimiben. Gólyatábor első napján, mikor mentünk a buszhoz, olyat mondott nekem: ,Nevem' mehetsz pasizni. A feladatok és megbeszélések alatt többször is összetalálkozott a tekintetünk. Az egyik feladatban kis kört kellett alkotni, csukott szemmel megfogni egy kezet, majd kibogozni a kört. Kettőből kétszer az egyik kezét én fogtam (vagy ő az enyémet?). (Ezt mondjuk betudhatjuk a véletlennek is.) Suli első hetén valamelyik nap néhány osztály/évfolyamtárssal elmentünk Burger Kingbe, ott is külön megszólított (ami csak azért fura, mert én ott ültem csendben, mintha ott se lettem volna). Ezen a héten egyik órán elmentünk egy kiállításra, ahol egy másik fiú osztálytársam többször is mögém lopózott, belém csípett, és meg is ijesztett. Ő pedig többször is szólt neki, hogy hagyja abba. Miután visszamentünk a sulihoz, megálltunk, hogy a tanár elmondja, mi a lenyó (beadandó, bah), mikor hirtelen megfogta a vállam, mintha megbotlott volna, amire kicsi az esély, mert teljesen sima betonon álltunk. Ma pedig egyik órán is beült elém (bár ez is lehet azért, mert nem volt hely, nem tudom, csak levágtam a cuccom, és a folyosón csöveltem), óra végén pedig egy (az órához köthető) témáról beszélgetést kezdeményezett.
Annyi itt a kérdés, hogy tetszem neki, vagy túlgondolom az egészet?
U.I.: Amennyire tudtam, próbáltam objektív véleményt írni.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!